„... az Ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és
hallottál" (Csel 22,15).

   Pált arra választotta ki az Úr, hogy lássa és hallja, amint a
mennyből szól hozzá.

Ez önmagában is nagy kiváltság volt, de Isten célja nemcsak ez volt, az üzenet Pálon keresztül másokhoz is, minden emberhez szólt. Nem is rekedt meg Pálnál, ő volt az, akinek Európa az evangéliumot köszönheti.

 "Fiatal kártyásból egész biztos, hogy öreg koldus lesz - ha sokáig él."

* "Ahol egy garasért öt tojást kínálnak, ott biztos, hogy az ötböl legalább négy záp.

A szegény ember leginkább kis tételben vásá­rol, de akkor kétszeres áron, mert aki gara­sonként vesz, az tulajdonképpen saját ház­tartása mellett még egy másikról is gondos­kodik.

Arra kellene törekednünk, hogy két- három heti szükségletet egyszerre szerez­zük be, mert így az kevesebbe kerül.

Isten ígéretei - igen találóan - olyan csekkekhez hasonlíthatók, amelyeket bemutatás alapján bármikor be lehet váltani. A hívő ember azért kapja ezeket, hogy valami jó adományban részesüljön.

Nem arra valók, hogy kényelmesen elolvassuk őket, és ennyivel beérjük, hanem hogy vegyük valóságnak az ígéreteket, miként a csekket is valóságos pénzként kezeljük.

Ragadjuk meg az ígéretet, ismerjük el igaz voltát. Hittel fogadjuk el, mint a nekünk szóló ígéretet.

"Megaláztalak ugyan, de többé nem alázlak meg" (Náh 1,12).

A szenvedésnek van hatása! Isten küldi és Ő vet neki véget. Talán sóhajtva mondod: "Mikor lesz már vége?" De ne feledd, hogy minden bajunk teljesen megszűnik, ha egyszer véget ér a gyötrelmes földi élet. Ezért várj csendben, viseld türelmesen az Úr akaratát, amíg újra eljön.

Amíg így vársz, meglátod, mennyei Atyánk "összetöri a ránk nehezedő igát" (1,13), ha az már betöltötte rendeltetését.

"Csak légy igen erős és bátor, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked! Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz!" (Józs 1,7).

Az Úr velünk lesz a szent harcban, de megkívánja, hogy pontosan kövessük utasításait. Győzelmünk azon fog múlni, hogy engedelmeskedünk-e neki teljes szívből, és hitből fakadó cselekedeteink elég erősek és bátrak-e. Ha fél szívvel harcolunk, csak fél győzelmet várhatunk.

"De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él (Ézs 53,10).

A mi Urunk Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Halála áldozat volt: helyettünk halt meg, mert halála a mi bűneink büntetése volt, és mivel értünk hozott áldozatát Isten elfogadta, megszabadította azokat, akikért életét áldozatul adta. Halálával olyanná lett, mint a gazdagon termő gabonamag.

 Jézus Krisztust gyermekei sokasága követi. Ő az "örökkévaló Atya", és ezt mondja majd egyszer: "Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem" (Ézs 8,18a).

"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibenetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek" (Jn 15,7).

   Krisztusban kell lennünk, hogy Neki élhessünk, és Benne kell
maradnunk, hogy e nagyszerű ígéret beteljesedésére számíthassunk.

Krisztusban maradni annyit jelent, hogy soha senki más és semmi más
kedvéért nem hagyjuk el Őt, hanem élő, szeretetteljes, tudatos és
engedelmes kapcsolatban maradunk Vele.

"Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt"
(Zsolt 115,13).

   Ez az Ige az alacsonysorsúak és a szegények megvidámítója. Urunk
kegyesen gondoskodik azokról, akik nem rendelkeznek bőségesen
aggályaikkal, sem nagy tehetségük, befolyásuk vagy hatalmuk nincs.

 
Istennek különös gondja van kicsiny teremtményeire, még egy verebecske
sem eshet le tudta nélkül. Neki semmi sem kicsiny, mert a
legjelentéktelenebbnek látszó teremtményét is felhasználja céljaira.

"Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek
meglesz a jutalma!" (2Krón 15,7).

   Isten nagy dolgokat tett népéért, Júdáért, de mégis erőtlen emberek
maradtak: ingadozva járták az Úr útját, szívükben haboztak. Szükségük
volt az intésre, hogy az Úr velük lesz, amíg ők az Úrral lesznek, de ha
elhagyják Őt, Ő is elhagyja őket. Emlékeztetni kellett őket a testvér-
nép, Izráel sorsára is, mire vezetett Isten elleni lázadásuk, és milyen
kegyelmes volt hozzájuk az Úr, amikor megbánást mutattak.

 


"Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba
Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember" (Hós 11,9).

   Az Úr így adja tudtunkra, hogy kegyelméből megkímél bennünket.
Kedves olvasóm, talán most éppen Isten súlyos fegyelmezése alatt vagy,
és minden a közeli ítélettel fenyeget. Óvjon meg az Ige a teljes
kétségbeeséstől. Lásd, az Úr szólít, hogy tekintsd át életedet és valld
meg bűneidet. Ha Ő ember lenne, már régen végzett volna velünk.

"Gondol ránk az Úr, meg fog áldani" (Zsolt 115,12).

   A mondat első részének igazsáságát én megpecsételhetem. És te? Az Úr
valóban gondolt ránk, gondoskodott rólunk, megvigasztalt,
megszabadított és vezetett. Gondviselése minden lépésünkben törődött
velünk, még a legkisebb ügyünk sem volt jelentéktelen a számára. Egész
életünk során gondolt ránk, szünet nélkül.

Voltak persze alkalmak, amikor különösképpen megtapasztaltuk gondoskodását, és ezekre különösen nagy hálával gondolunk vissza.

 


„Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az
ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják.
Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: Uram, Istenem!" (Zak 13,9).

   A kegyelem nemes érccé változtat minket, de ehhez szükségszerűen a
tüzes kohón kell átmennünk. Megijedünk ettől, inkább maradunk a mezőn
békén heverő, de értéktelen kőnek? Ha igen, akkor a rosszabbik részt
választottuk, mint Ézsau, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségi
jogát.

„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok" (Jn 14,18).

   Itt hagyott minket, mégsem maradtunk árván. Vigasztalónk elment,
mégsem vagyunk vigasztalanok. Az a vigaszunk, hogy Ő visszajön, és ez
a vigasz elegendő ahhoz, hogy megerősítsen bennünket hosszúnak tűnő
távolléte alatt. Krisztus már úton van hozzánk; azt mondta: „Bizony,
hamar eljövök" (Jel 22,20); (sietve) már közeledik felénk.
   Azt mondja: „Eljövök"' - és jövetelét semmi nem akadályozhatja meg,
semmi nem késleltetheti még egy negyed órával sem.

 


„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne
ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róma 8,32).

   Alakjában nem, de tartalmában ez is igéret. Sőt, több ígéret
ötvözete. Rubintok, smaragdok és gyémántok koszorúja arany foglalatban.
Olyan kérdés ez, amelyet sohasem lehet úgy megválaszolni, hogy az
nekünk bármilyen szívbéli aggodalmat okozzon. Mit tagadhatna meg tőlünk
Isten, miután már nekünk adta Jézus Krisztust? Amire csak a menny és a
föld között valóban szükségünk van, azt mind megadja nekünk.

„Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!" (Zsolt 121,4).

   Az Úr „Izráel őrizője". Mindig ébren van, nem közelíthet hozzá sem
a könnyű, sem a mély álom. Szüntelenül vigyáz népének házára és
szívére. Ez önmagában elég ok arra, hogy teljes békességben pihenjünk.
Nagy Sándor mondta egyszer, hogy azért tud nyugodtan aludni, mert
barátja, Parménió őrködik mellette. Mennyivel nyugodtabban aludhatunk
mi, akikre Isten vigyáz.

  A „bizony" szó megerősíti ezt az örvendetes igazságot.

 



„Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére"
(Zsolt 111,5).

   Az istenfélőknek nem kell tartaniuk az ínségtől. Hosszú éveken át
az Úr mindig adott eledelt gyermekeinek, akár a pusztában voltak. vagy
a Kerít-patak (1Kir 17,3) mellett, akár fogságban voltak, vagy éhség
közepette. Nekünk is megadta az Úr mindezidáig a mindennapi kenyeret,
és nincs kétségünk afelől, hogy ezután is meg fogja adni, amíg csak
földi eledelre szükségünk lesz.

„...szomorúságotok örömre változik" (Jn 16,20).

   A tanítványok rendkívüli szomorúságának az oka az Úr halála volt.
Ez a szomorúság örömre fordult, amikor Jézus Krisztus halottaiból
feltámadt és megjelent közöttük. Ugyanígy kell, hogy örömre változzék
ma is a hívők minden szomorúsága, még a legkeservesebbek is, amelyek
pedig úgy látszanak, mintha mindörökké a keserűség forrásává kellene
lenniük az életünkben.
 

  Minél nagyobb valahol a szomorúság, annál több lehet ott az öröm.

 „...aki benne hisz, az nem fut" (Ézs 28,16 - Károli ford.).

   A hívő siet megtartani az Úr parancsolatait, de nem jellemzi a
türelmetlen futás, a kapkodás és a beteges versengés.

   Nem fut el semmi elől, mert nem lesz úrrá rajta a pánikkeltő
félelem. Amikor mások ide-oda menekülnek, mintha megzavarodtak volna,
a hívő tud csendes, nyugodt és határozott maradni, mert csak így tud
majd bölcsen cselekedni a próbatétel órájában.

,Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg" (Ézs 43,2).

Nincs híd, mégis át kell mennünk a vízen, és éreznünk kell a folyó sodrását. De Isten jelenléte a sodrásban többet ér számunkra, mintha egy komphajó vinne át bennünket a másik partra. Meg kell próbáltatnunk, de diadalmaskodhatunk, mert maga az Úr lesz velünk, és Ő hatalmasabb, mint a vízáradat.

,,Szüntelenül az Úrra tekintek, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van" (Zsolt 16,8).

Így kell élnünk. Ha szüntelenül az Úrra tekintünk, akkor a miénk a legnemesebb társ, a legszentebb példakép, a legkedvesebb vigasztalás és a legnagyobb segítség. Tudatos határozottsággal nézzünk mindig az Úrra, és váljon ez állandó életformánkká. Mindig az Úr szemét keresse szemünk, hangjára figyeljen fülünk - ez az istenfélő ember helyes magatartása. Isten közel van a hívőhöz, bárhová néz, meglátja Istent.

 


„Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok,
mert én vagyok az Isten, nincs más!" (Ézs 45,22).

   Ez az ígéretek ígérete, szellemi életünk alapja. Az üdvösség akkor
kezdődik el számunkra, amikor először felnézünk az igaz és szabadító
Istenre. Milyen egyszerűen jelöli meg Igénk a tennivalónkat: „Rám
figyeljetek!" Mennyire józan ez a követelmény. A teremtménynek
teremtőjére kell figyelnie. Elég sokáig figyelgettünk már másfelé, itt
az ideje, hogy most már csak az Úrra figyeljünk, aki magához hív és
üdvösséget kínál nekünk.

 Nyitott ajtó előtt állunk



„Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be ..."
(Jel 3,8).

   Az Isten igazságához hűséges szentek előtt nyitva van az ajtó. Én
lelkem, mivel te már eldöntötted, hogy az Úr kijelentett Igéjét
követed életedben és halálodban, nyitott ajtó előtt állsz.

Be akarok lépni ezen a nyitott ajtón az Istennel való közösségbe.
Ki tilthatná meg ezt? Krisztus Jézus eltörölte bűneimet,
megajándékozott igazságával, ezért bátran beléphetek.