Szeretettel köszöntelek keresztény közösségünk honlapján!
http://erdelyikeresztyenek.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi keresztények-HATÁROK NÉLKÜL vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek keresztény közösségünk honlapján!
http://erdelyikeresztyenek.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi keresztények-HATÁROK NÉLKÜL vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek keresztény közösségünk honlapján!
http://erdelyikeresztyenek.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi keresztények-HATÁROK NÉLKÜL vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek keresztény közösségünk honlapján!
http://erdelyikeresztyenek.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi keresztények-HATÁROK NÉLKÜL vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre.
Gyermekei nem voltak.
Uram, az év ezen időszakában jó lenne, ha mindenki felhőtlenül boldog lehetne, mégis sokunkat leterhel az élet küzdelme: olyan nehézségek, melyek megrabolnak bennünket a karácsony örömétől. Kiszámíthatatlan természeti csapásokról hallunk, melyek nem várt területeken tarolnak, megrendítve a békés otthonok nyugalmát, összezavarva az ott lakók életét. Tragédiák történnek, ártatlanok szenvednek, és egy hang azt sugallja, hogy féljünk. Szükségünk van a békédre, Jézusunk!
|
|
Aki még nem tudott róla, ám tudja meg: hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt.
Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája.
Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése.
Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, fölemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken.
Jézus Krisztusra emlékezünk, a megszületésére, Karácsony előtt, az Advent várakozásában.
Ésaiás 9/6-7.
„Mert egy gyermek születik nékünk Fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, hatalmas Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének.
Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké.
Szenteste volt, és a család az ünnepi Istentiszteletre készülődött. Mindenki indult, kivéve az apát. Ő az értelem embere volt, és sehogy sem tudta elfogadni, hogy miként tudott a hatalmas Isten csecsemőként egy jászolba megérkezni.
Nem akart képmutató lenni, és úgy tenni mintha dicsőítene egy Megváltót, akinek a létezésében sem volt biztos. Így otthon maradt, tüzet rakott a kandallóban, hogy elűzze az éjszaka zord hidegét, és elkezdett újságot olvasni, így várta családja hazaérkezését.
Hárman ültek karácsony szent estéjén az asztalnál: a csordás, meg a felesége, meg az öreg András, a csordásnak az apja. Az öreg András valamikor szintén csordása volt az uraságnak, - teljes hatvan esztendőtáltal egyfolytában.
Ők nem kártyáztak vacsora után, - iszen vének már mind a hárman. Csak épp hogy egy kis hársfateát főzött az asszony vacsora-utánra. Azt iddogálták, cukron-égetett szilva-pálinkával iddogálták.
Majd csak holnap kerül egy kis bor is az asztalukra.
Rossz érzése volt, amikor kibontotta a géppel címzett levelet. Amikor a borítékból a földre hullott a két ropogós ötezres, megint erőt vett rajta az, az erős, szúrós fájdalommal járó szívdobogás, ami az utóbbi napokban, olyan ijesztően sűrűn jelentkezett.
Nehezen hajolt le érte. Leült, és olvasni kezdte a rövid levelet.
„Bocsáss meg Anyuka, de most sem jött össze a dolog, sajnos Péternek halaszthatatlan elfoglaltsága jött közbe, így idén sem tölthetjük együtt a Karácsonyt…”
Mária néni óvatosan az ölébe eresztette a levelet, és észre sem vette, hogy ideges ujjai összevissza gyűrték a hófehér lapot.
Hideg, nyirkos decemberi este volt, nem sokkal karácsony előtt. A lelkész még egyszer elindult, hogy utolsó próbát tegyen egy házaspárnál, akik válni akartak. Hónapok óta kísérletezett, hogy kibékítse őket, de semmi eredményre nem jutott. Ma, még egyszer, utoljára megpróbálja.
Az asszony nyitott ajtót, a férj fáradtan, leverten ült az asztal mellett.
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
Uram, az év ezen időszakában jó lenne, ha mindenki felhőtlenül boldog lehetne, mégis sokunkat leterhel az élet küzdelme: olyan nehézségek, melyek megrabolnak bennünket a karácsony örömétől. Kiszámíthatatlan természeti csapásokról hallunk, melyek nem várt területeken tarolnak, megrendítve a békés otthonok nyugalmát, összezavarva az ott lakók életét. Tragédiák történnek, ártatlanok szenvednek, és egy hang azt sugallja, hogy féljünk. Szükségünk van a békédre, Jézusunk!
3 éve | Miclausné Király Erzsébet | 0 hozzászólás
Kicsiny voltam még, alig hat esztendős. Düledező házikóban laktam, melynek téglás födelét kikezdelte a szél, oldalai pedig roskatag, öreg emberként félregörbültek. A ház padlója keményre taposott föld vala, melybe a szeges patkó - ha csak a hidegtől keményre nem fagyott - bele-beleharapott. A jégvirágok haragudtak a mi ablakunkra, mert a falubeli asztalos apró táblácskákból rakta össze léckeretbe szorítva, s a pompás leveleknek nagyon össze kellett zsugorodniok, úgy is szüken fértek el...
Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában.
A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta.
Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával?
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi.
– István, átmegyek, megnézem a Marika nénit! – szólok be a szobába a férjemnek, aki éppen az aranyszínű gömböket aggatja fel a tömzsi, alacsony karácsonyfára.
Hátrapillant rám, csendben bólint, aztán mutatóujját a szája elé húzza, állával a szoba túlsó vége felé bök. Jóleső melegség önti el a szívem tájékát, ahogy meglátom a fotelban szunyókáló édesanyámat, ölében az ujjacskáját szopó, békésen alvó kisbabámmal. Néhány percig csak nézem őket, boldog mosoly kúszik az arcomra, aztán halkan kiosonok.
Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés Új Esztendőt kívánva szeretnénk megosztani barátainkkal a Karácsony igaz történetét, melyet Czegei Wass Albert írt 1969 Karácsonyára, és amit felesége, Elizabeth olvasott fel családi körben, miután elénekelték a nagyon szeretett karácsonyi énekeket.
Most, hogy elcsendesült körülöttünk a világ és ragyog a betlehemi csillag, hadd mondom el nektek az én történetemet. A nagy titok történetét. Lehet, hogy utoljára vagyunk így együtt a karácsonyi csillag alatt.
Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől, nagy családban éltem, mégis egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek. A legfárasztóbb az volt, hogy ezt elhitessem velük. Össze voltunk zárva a „nagy boldogságban”, de senki sem érezte magához közel. Nem gondoltam, hogy ebben bárki is hibás lenne.
Bennem nagy feszültség lett úrrá. Mikor lesz vége, mikor bújhatunk újra össze a bánatunkban a kisfiammal, elrejtőzve a világ elől, hibáinkkal és korlátainkkal?
Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
(Lukács 2:19)
A Karácsony üzenete mindannyiunk számára ismerősen cseng. Kívülről fújjuk a karácsonyi verseket és énekeket, elismételjük a születés történetét sokszor anélkül, hogy mélyen belegondolnánk a jelentőségébe. Egy régi angol mondás szerint, a "megszokás megvetést szül", így hát megállok, és egy kicsit elgondolkodom...
Ha időt szánok arra, hogy Isten halk és csendes hangját meghallhassam, akkor sikerül a jól ismert mondanivaló mögé látni és egy új, friss színezetet kap a történet...
A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen.
Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre
- éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta:
- Én is szeretnék egyszer így világítani!
Sok minden van amit szívesen adnék Neked. . .
Szeretnék Neked bölcsességet adni, de azt csak a múló évek hozhatják meg.
Szeretnék Neked sikert adni, de annak csak akkor van értéke, ha megdolgozunk érte.
Szeretnék Neked boldogságot adni, de az oda vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia.
De van egy olyan ajándék, amit adhatok Neked, amely mindig veled lesz és az nem más, mint az én szeretetem...
Kis Jancsi bácsi talán egy s-sel írta volna a nevét, ha tudott volna írni, tehát Kis Jancsi bácsi nem volt nemesember, de ez a hiány látszólag nem bántotta önérzetét. De Kis Jancsi bácsi még csak paraszt sem volt, akinek húsz hold jó zsíros földje van a Palánkosban, de őt ez sem bántotta, viszont adózási gondok sem gyötörték. Ezek után azt lehetne gondolni, hogy Kis Jancsi bácsi talán csősz volt, vagy éjjeliőr, de nem… tehát valljuk be végre, hogy Kis Jancsi bácsi koldus volt…
Nem koldus általában, hiszen kódis ember más is akadhatott a faluban, hanem koldus, azaz olyan egyén, aki a koldusságot hivatalból gyakorolta, de az nem jelentett sem munkakerülést, sem dologtalanságot.
Élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret, olyan nagy szükség volt a háznál. A szegény ember azért elindult, hogy valami kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amint megy egy erdős helyen, eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle:
– Hova mész, te szegény ember?
– Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez nem fogok, mind meghalnak étlen – feleli a szegény ember.
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.
Veronika kedvetlenül rakosgatott a szépen feldíszített kis karácsonyfa alatt. A munkájával elégedett volt, de elszorult a szíve arra a gondolatra, hogy ez ismét csak: - nagy hűhó semmiért!
Már hetek óta lázasan készülődött, a szeretet ünnepére. Ujjongó örömmel várta Dórát, a kislányát, szent estére, szerény kis otthonába.
Tudta, ez a látogatás csupán néhány boldog órát jelenthet neki, hogy azután még elviselhetetlenebb legyen a magány.
Kétezer esztendő óta karácsony a megpihenés napja, a befelé fordulásé, a család és a gyermek ünnepe. Karácsony előestéjén elcsendesednek az utcák, a zajos szórakozóhelyek, hazatérnek az emberek, hogy otthon, családi körben üljék meg az ünnepet.
Eloltják a lámpát, meggyújtják a gyertyát, s annak fényében sugárkoszorút von a szeretet a karácsonyfa köré gyűlt családra és az ajándékokra.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.
Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Karácsonyország története nem hosszabb, de éppoly jelentős, mint a teremtésé: alapításától bukásáig mindössze egy hét telt el.
Határai viszont csak az időben voltak ily szűkre szabottak - a térben messze szaladtak szét, s alattvalóit mindenütt ismerték.
Tél és fagy, zúzmara és jégcsap, hóförgeteg és északi szél - ezek voltak Karácsonyország meteorológiai viszonyai, pedig Karácsonyország nem az Északi-sark vidékén terült el, hanem a Nagydíszletű Tragédia színpadán, a mérsékelt égöv alatt.
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.
Karácsony...
Az Úr Jézus születésnapjának a megünnepléséről földi élete idejében (33 év) nem olvasunk a Bibliában. Mint emléknap, később sincs feljegyezve.
Mi, földi teremtmények általában annál inkább ünnepeltetjük magunkat évről évre, születésnapunkra emlékezve. E nap körül sok a tervezés, szervezés, meghívás, ajándékozás. És végül a kérdések:
"Milyen volt?
Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
(Lukács 1:31)
Nagyon meglepődnél a válaszokon, ha megkérdeznéd ma az utca emberét, mit gondolnak a jászolban lévő csecsemőről. Nem volt ez másként Jézus születéskor sem.
A szállásadót nem igazán érdekelte a születendő baba. Túlontúl elfoglalta a hatalmas tömeg amely megszállta a várost, és a nagy forgalommal járó üzleti haszon.
Miért szorul össze a szívem, mikor a régi karácsonyokra gondolok? Arra az időre, mikor gyerekszívem megdobbant a párszáz forintos ajándék láttán, kincsnek számított egy narancs és pár szem mogyoró, amit aztán hónapokon át őrizgettem a szekrényemben a matrica- és bélyeggyűjtemény mellett, abban a szép, lila dobozban, amit a Cilitől kaptam… Nem az Alpokba készültünk síelni, hanem a kisdombra szánkózni… Bojtos csősapkánkban, kétujjas kesztyűkben, overállban és hótaposó csizmáinkban rohantunk ki a hóba, hárman-négyen kapaszkodva egy szánkóra, amit apukám a kocsi vonóhorgára kötve húzott végig az utcán, ahol akkor még nem volt ekkora forgalom… Csúszkáltunk a patak jegén, rajzoltunk a jégvirágos ablakra, majszoltuk a konzumszaloncukrot… és… és mennyire boldogok voltunk!
Mit meg nem adnék azért, ha még egyszer ülhetnék azon a szánkón, és siklanék le a gyönyörű, csillagfényben ragyogó havon… el a vacogó galagonyabokor mellett… úgy, mintha sosem állna meg a szánkó, sose olvadna el a hó, sose kéne felnőni … mintha sose változna a világ…
…mintha a világ mindig ilyen egyszerű és otthonos maradna… mintha a narancs, a mogyoró és a színes ceruza sosem értéktelenedne el… az utca, a patak és a kisdomb megmaradna egy csodákkal teli, végtelen világnak…
Elfogadnám újra a térdén és fenekén foltozott nadrágomat, a piros keretes szemüvegemet, a csősapkát… csak kacaghatnék újra a szánkón, csak várnám még egyszer olyan izgatottan a karácsonyt, csak örülnék még egyszer annyira egy apróságnak… csak örülnék, csak szeretnék, csak hinnék még egyszer annyira és úgy, mint akkor…
Ehelyett most kinyitom a kocsiajtót, kiszállok, és átvágok a szürke, zsúfolt parkolóházon, hogy aztán belépve a bevásárlóközpontba magával ragadjon a csomagokkal megpakolt, nyüzsgő emberáradat.
6 éve | Miclausné Király Erzsébet | 0 hozzászólás
Már jóval karácsony előtt elkezdhetem szeretett tevékenységemet, a képeslapgyűjtést.
Szeretem begyűjteni a szebbnél szebb, hangulatos vagy éppen szellemes képeslapokat, hogy aztán (jó esetben) egy pár sorral megtoldva útjára menjen az adott címre, rossz esetben pedig hogy gyarapítsa az íróasztalomban meglévő képeslaphegyet.
Mivel én különösen élvezem olvasgatni a direkt nekem írott sorokat, szeretem elképzelni, hogy az a pár szeretetet sugalló mondatom fényt visz a címzett életébe.
Karácsonyra készülve sok minden történik velünk. Sokat gondolunk szép és nagy dolgokra, ami különlegessé teszi az évnek ezt a várva várt időszakát. Úgy gondolom, karácsony lehet minden olyan nap számunkra, amikor igazán közel jön hozzánk Jézus és megmagyarázhatatlan nagy dolgokat visz végbe bennünk.
Nem olyan régen műtétre kellett befeküdnöm a Sebészeti Klinikára.
Karácsonyi-idézetek
,,Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.''
Paulo Coelho
Karácsonyi ajándék ötleteim:
,,az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek jó példa,
magadnak tisztelet.''
Oren Arnold
,,Ne feledd, ha a karácsony hiányzik a szívedből, akkor a fa alatt sem találsz rá!''
Charlotte Carpenter
,,Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
A történet, amelyet szeretnék elmondani, advent első vasárnapján kezdődött. Az egész úgy történt, hogy Kissné hazatérve kutyájával a szokásos délutáni sétáról, a két emeletet végig lihegve, a kulcsot a zárba helyezve, a kilincsre akasztva egy kék színű csomagocskát talált piros szalaggal átkötve. Bizalmatlanul körültekintett és figyelt, de néma csend.
Csak a szomszéd lakásából hallatszott karácsonyi ének.
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Azokban a gyermeki esztendőkben, amikor a való világot már nemcsak megismertem, hanem kezdettem is abban magamnak rendet csinálni, azt gondoltam, hogy az esztendő egy öreg ember. Halhatatlan öreg ember, akinek van tizenkét fia. S a tizenkét fiú közül a legidősebb December.
Hát azóta már sok naptárba belenéztem, de a hónapokat most is úgy tekintem, mint az esztendő fiait. Természetesen a múló idők alatt, s velem együtt, megnőttek ezek a fiúk is, sőt nem is fiú már December, hanem ember.
Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.
John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.
- Remélem a Doktor időben ideér – gondolta John – csak ez a sok hó ne esett volna!
Piciny szobácskában
Pislogó mécses ég,
Szegények így tartják meg
Karácsony ünnepét.
Nincs karácsonyfájuk,
Nem csillog, nem ragyog,
Csak megfeledkeztek
Róluk az angyalok?
Korhadt szalmazsákján
Beteg gyermek piheg,
Az anya szeméből
Könnyek árja pereg.
S megszólal a gyermek:
Miért sírsz, jó anyám?
Hiszen , ha meghalok
Megváltás lesz reám.
Nekünk itt e földön
Csak gond és nyomor terem,
Mondd, anyám! Nem jobb-e
Meghalni énnekem?
Ne sirass, anyácskám!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu