Ábrahám és Izsák

(műsor)

I. Mózes 22. rész

Angyal:

Ábrahám, ébredj, szólít az Úr!

Gyermeked kéri áldozatul.

Hittél az Úrban, ővele jártál,

Barátja lettél, kedvet találtál.

Most jön az út, mely legnehezebb,

Add oda azt, ki legbecsesebb!

Kéri egyetlen gyermekedet!

Ábrahám:

Tiéd az életem, Tiéd a gyermekem,

Drága uram.

Emberek a kereszt alatt

Tanítványok

Fogadkozók, csalatkozók,

Botránkozók, húzódozók.

Nem ezt várták.

S mikor látták

Jézust ellenség kezében,

Nem maradtak közelében…

Ámde Jézus kakasszóra

Ránézett egy tagadóra.

Így fakadt fel igaz bánat –

Lett a válasz: bűnbocsánat!

Papok, papok

De ravaszok!

Arcuk sértett, szemük forog.

Azt gondolják:

Ők a szentek.

S most a Szentnek

Nekimentek.

Naámán

II. Kir. 5: 1-29.

Kar:

Naámán élete győzelmekkel tele,

Még sincsen öröme.

Emésztő betegség marja egész testét,

Orvos nem bír vele.

Palota pompája, király barátsága,

Itt semmit se érnek.

Naámán felesége:

Ó, hát senki sincsen,

Aki véget vessen

Súlyos betegségnek?

Lót menekülése

(műsor)

(I. Mózes 18: 16-19.)

Kar:

Sodomában esznek-isznak,

Férjhez mennek, házasodnak,

Adnak-vesznek, építkeznek;

Öltözködnek, szépítkeznek.

Gazdag élet, színes élet,

De az ember, jaj, mivé lett!

Míg testének mindent megad,

Lelke szegény, koldus marad.

Kiáltásuk égig hatott,

Imádságuk elhallgatott.

Míg költenek testre-kényre,

Rá se néznek a szegényre.

Királyi mennyegző

        (műsor)

Máté 22: 1-14.

Lukács 14: 15-24.

Kar:

Nagy Királyunk házanépe

Örvendezve gyűl elébe,

Fiának lesz nemsokára

Mennyegzői vacsorája.

Szolgái már úton vannak,

Ébresztgetnek, hívogatnak.

Sokat hívnak, sokat várnak

Asztalához a Királynak.

Szolgák:

Ébredjetek! Örvendjetek!

Készüljetek és jöjjetek!

Akadályok ne tartsanak,

Sérelmek ne bosszantsanak,

Gyönyörök el ne vonjanak!

Négyen a kemencében

(műsor)

Dániel 3.

Kar:

Babilonban nagy hír járja:

Építtetett a királya

Egy hatalmas aranyképet.

Értesített minden népet,

Ki vezető, számottevő,

Ünnepelni jöjjön elő!

Avatják a bálványképet…

Ki előtte nem hajt térdet,

Büntetésül, rettentésre,

Vetik égő kemencébe.

Hírnök:

Meghagyatik néktek,

Országok és népek,

Nemzetek és nyelvek,

Kik itt ünnepeltek:

- Ha kürtnek és sípnak,

Citerának, lantnak

Szavát meghalljátok,

Menten imádjátok

E nagy bálványképet!

A tékozló fiú

(műsor)

(Lukács 15.)

Tékozló fiú:

Atyám, én elmegyek,

Nem köt tovább a ház.

Ezentúl engemet

Ne táplálj, ne ruházz!

Ne rendelkezz velem,

Csak add ki jussomat!

Mit rég óhajt szívem:

Boldog leszek, szabad!

Atya:

Maradj itthon, fiam,

Ne vonjon a világ!

Nagyon sokat ígér,

Nagyon keveset ád!

Itt hagyod otthonod,

Testvéred és Atyád?

Választasz bűntanyát,

Dőzsölő cimborát?

Szívemben szorongás, hátamon táska,

Kicsinyke elsősként megyek iskolába.

A reggeli csendben koppannak a léptek,

Ha nem is vallom be, de egy kicsit félek.

Hogyne lennék éppen ilyenkor izgatott,

Ma kell megírnom egy furcsa dolgozatott.

Hogy mi lesz a téma, azt magam sem tudom,

Azért van szívemben e furcsa izgalom.

Amióta járok eme iskolába,

Csak jót tettek velem mindig, egyre-másra.

Nem mondhatnám azt, hogy nehéz a tanulás,

Tantárgy is csak egy van, neve: ”Hálaadás”.

Beszéltem Istennel. Örült nekem.

Azt mondta, ha lehet, gyakran tegyem,

Szereti tudni, hogy mi van velem.

Hogy mondjak el mindent, ami nyomaszt,

,,Hallani akarok minden panaszt,

Nem nyújthat más neked igaz vigaszt!"

Belekezdtem volna a mesémbe,

Hogy életem kik törték kerékbe,

De Isten belelát a vesémbe.

,,Jól gondold meg, mi jön ki a szádon!

Gondolkodj el minden egyes vádon,

Ki segíthet egyedül a mádon?

Ki változtathat egyedül rajta?

Ki mondhatja: Itt az idő, rajta!

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja, 

Hogy vérzik a válla és sebes a háta. 

Van aki alázattal és lehajtott fővel 

viszi a keresztjét,…krisztusi erővel. 

Van, aki morogva, zúgolódva viszi,

minden sarkon megáll, ha lehet leteszi. 

Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják 

hazug könnyek sokszor áztatják orcáját. 

Van, aki keresztjét más vállára rakja, 

abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja. 

Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra, 

segít embertársán, ő segít, te balga. 

Én a keresztemet fiatalon kaptam, 

elfogadni, hej, sehogy sem akartam. 

Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem, 

oh, csodák csodája!

Nagy,ősi vágy az asszonyok szívében,

hogy átöleljünk minden messzeséget,

hogy a szeretet forró kráterében

eggyé forrasszunk minden nemzetséget,

hogy ne legyünk már gyöngék,elhagyottak,

prédái a kegyetlen viharoknak,

mint a magányos országutak fája,

kell,hogy szívünk egymást megtalálja.

Ha bőrünk barna,sárga vagy fehér,

ereinkben egyként piros a vér,

s kezünk szorosan egybekapcsolódva

a földgolyót védőn körülkarolja,

mint egy végtelen,élő koszorú,

hogy ne lehessen többé háború!

A levegő tüzet lehel,

Mindenki árnyékban delel.

Még a vad is odvába bújt,

Csendes, kihalt most minden út.

De ím, a kút felé siet

Egy asszony merni friss vizet.

Ő épp ilyen órát keres,

Mikor a kút s az út üres.

Az emberek tekintetét

Kerülni van oka elég,

Az élete vétkes, sivár,

Megveti az egész Sikár,

Meg az egész Samária,

Jobb volna tán meghalnia!…

Ni, ott a kútnál ül egy idegen!

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.