Volt egyszer egy férfi, aki egy sziklán gyönyörködött a táj szépségében. Egy óvatlan pillanatban azonban lecsúszott.

Több száz méteres mélység volt alatta, egyszer csak elkapott egy kiálló faágat.. Látta saját helyzetét, mely egy hajszálon függött, és arra gondolt, hogy órákig nem fogja bírni ezt a kapaszkodást sem ő, sem az ág. A halál vár rá, ha nem találja meg valaki, és nem segít rajta. Úgy gondolta, hogy a legbölcsebb, amit tehet, az az, hogy elkezd kiabálni és reméli, hogy valaki meghallja és ledob neki egy kötelet, amin felhúzza őt a szikla tetejére.

- Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség! - kezdett kiabálni emberünk.

Sokáig nem jött válasz, egyszer csak egy hang nevén szólította és megkérdezte, hogy "Nincs semmi baj"?

- Jól vagyok - mondta emberünk - leszámítva ezt a cudar helyzetet, de te ki vagy?

- Én az Úr vagyok - jött a felelet.

- Úgy érted...Isten? - jött a bátortalan kérdés.

- Igen, úgy - szólt a hang.

- Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogyha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni.

- Lassabban az ígéretekkel - szólt az Úr - előbb leszedlek onnan, aztán beszélgetünk. Egy dolgot kérek tőled, nagyon figyelj!

- Bármit kérsz, megteszem! Csak mondd, hogy mit tegyek, Uram!

- Engedd el az ágat! - jött az Úr kérése.

- Micsoda???

- Engedd el az ágat, bízz bennem!

Csönd következett pár percig. Ezután újra elkezdett kiabálni a bajba jutott: "Segítség! Van odafenn valaki más"???

Ez a történet kétségkívül mosolyra derít, ám életünk elevenére tapint.

El tudjuk-e engedni azokat a dolgokat, amelyek elválasztanak az  Istentől? Mert az Isten ezt kéri tőlünk, hogy engedjük el ezeket a földi, világi dolgokat, és fogjuk meg az Ő kezét. (Győzelmes jobbommal támogatlak) -- bíztat bennünket a Szentírás Izaiás könyvében (41,10). 

Ha az ember el tudja engedni azt, ami köti és lehúzza, és meg tudja markolni az Isten gondviselő kezét, akkor olyan áldások várhatnak ránk, amelyek elképzelhetetlenek sokszor.

De a történet azt is megmutatja, hogy mennyire nehéz elengedni a látható kicsit egy láthatatlan nagyért! Már pedig Isten ezt kéri tőlünk, hogy higgyük el, Ő látja életünket, ismeri a gondjainkat, és az Ő kezét fogjuk meg, minden mást engedjünk el. Az Ő kezébe tegyük le életünket, családunkat, munkánkat, a gondjainkat, az örömeinket és mindent, mert csak ez használ nekünk.

A Jóisten nem úgy akar rajtunk segíteni, ahogyan mi elképzeljük, hanem számunkra elképzelhetetlen módon, ám minden bizonnyal abból sokkal jobb származik majd, hiszen minden elképzelésen túl szeret minket...