Betko András: Jöjjön el a te országod!
Istennek országa, oh te drága hon!
Érted eped szívünk, ajkunk téged hív;
Vágytak téged már rég: sok-sok századon
érted élt, néked élt sok ezernyi szív.
Naponként száll imánk Istenünk elé,
törnek keblünkből vágyó fohászok,
várakozó lelkünk néz az ég felé:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
Ez igét Krisztusunk adta ajkunkra,
Ő oltott szent vágyat bűnös keblönkbe,
lelkünk örömtelten tekint a multba
s tétlen jelen miatt könny gyűl szemünkbe.
A multban ott látjuk Isten szent fiát,
épít a rom felett égi világot
és sok hű szív zengi véle ez imát:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
És azóta épül. Kétezer éve
terjesztik határát ihletett lelkek,
kik nem kérdték, mi lesz munkájuk bére
s önnön keservükért sohse perelnek.
Nagy tettre serkenti őket dicső cél,
nem riasztják máglyák, gyötrelmes lángok,
mártírajkukon is szent zsolozsma kél:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
Száll imádság ma is sok-sok ajakról,
de soknak fölfogni oly nagyon nehéz,
hogy keveset ér, ha csak az ajak szól,
de nem indúl a szív, nem mozdúl a kéz.
E fohász tettre hív, nagy nemes tettre,
mert puszta emberszó nem szül világot,
ajkunk tettekkel párosúlva zengje:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
És nem kell várnunk, hogy változzon a föld,
Istennek országát nem ez hozza el,
mert ahol kebleket sötét bűn betölt,
ott a pokol támad százszor újra fel!
De mi legyünk jobbak, s jobb lesz majd létünk,
mi legyünk előbb mennyei polgárok,
s közeledni látjuk, amit most kérünk:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
Szüljön minket újjá egy szent akarás,
vessük el mind hitvány, semmis céljaink,
Legyen éltünk dicsőbb honba haladás,
hol béke sugára boldogságot hint!
Munkálkodjunk hűen a nagy Vezérrel,
építsünk a földön égi világot,
oh tettre hát! S vágyjuk még nagyobb hévvel:
Mi Atyánk... Jöjjön el a te országod!
Ámen
Kommentáld!