Kalina Valéria: Gondolj rám akkor!
Mikor a magány rádborul, mint az ég harangja,
Úgy érzed, légüres térben élsz,
Szíved kifáradt, nem képes örömre, sem haragra,
Mikor már semmit sem remélsz,
Gondolj rám akkor, és jöjj el hozzám, jöjj el velem
A csillaghullós ,,nyári" éjszakába,
Mondd el mi fáj, és mondd el vágyaid nekem,
Bennem találsz egy jóbarátra!
Jöjj el velem nappalok zúgó árján a fények városába,
Megtanítlak újra nevetni és sírni,
A magány szürke ruháját vesd le, öltözhetsz színes,
Fényes ruhába, megtanítlak téged mindent kibírni!
Gondolj rám, ha magányod oly nehéz, hogy
Nem bírod vinni, veled leszek a hegyek között,
Az erdő mélyén, utadon elkísérlek, segítek neked
Menni, nevetni, sírni!
Kezedet megfogom, szakadék szélén!
Ha úgy érzed, hogy magányos utad önmagába
Visszatér, mint örökkévalóság olyan végtelen,
Hogy tőled a sorsod, mindent mit kaptál visszakér,
Ha úgy érzed, hogy életed reménytelen,
Gondolj rám akkor és jöjj el hozzám, mondd el,
Mesélj, mondd el, miért fáj úgy a lélek...
Ha semmit se szólnál, én úgyis megértlek téged
Ne félj, ha hallgatsz, majd én mesélek!
Ha végtelen, sötét, hideg és hallgatag,
Szomorú éjszakákon, szívedet kővé dermeszti már,
Pihenni nem tudsz, lehunyt szemedre nem
Jön álom, megfagyaszt a végtelen magány! -
Gondolj rám akkor és jöjj el velem a
Ragyogó nap felé!
Mesélek neked jót, rosszat és szépet!
Feltárok neked igazi kincseket, s vezetlek
Újabb örömök elé...
Elmesélem, hogy miért szép az élet!
Kommentáld!