Szentimrei Jenő:

SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA

Csodálatos egy történet:
Árpádházi szent Erzsébet
Özvegyet, árvát istápolt,
Könnyet törölt, sebet ápolt.

Szegényeit napról-napra,
Alkonytájt meglátogatta,
Üres kézzel sohse látták,
Mindenütt örömmel várták.

Férje, Ottó, mondta egykor:
Sok is már az irgalomból
S megtiltotta nem egy rendben,
Hogy szegényeihez menjen.

Hallja egy nap Szent Erzsébet:
Szegény beteg lát szükséget.
Bort, almát tett kötőjébe
S hozzá indult, lopva, félve.

Ám találkozik Ottóval,
Ki rátámad kemény szóval:
"Megtiltottam tegnap éppen
S ma itt állasz tetten-érten?"

Szent Erzsébet szólt ijedten:
Itt a kertben rózsát szedtem
S kötényembe gyüjtögettem,
Nem tudom, mi rosszat tettem?

Belepirult szégyenkezve,
Hogy hazug szót ejt ki a nyelve.
Férje ránéz. Kérdi tőle:
"Lássuk, rózsa van a kötődbe?"

Reszketett a szent királylány,
Kis kötényét széjjel tárván
S ime benne illatozva
Rózsa volt csak, csupa rózsa.

SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

A TORDAI HASADÉK TÖRTÉNETE

Jó Szent László király, éjszinsötét lován,
Bolyongott egymaga vad csata alkonyán,
Vitézeit a harc elszakitá tőle
S hirtelen kun csapat vette üldözőbe.

Nosza, ló véknyába mélyed sarkantyuja,
Felnyi a nemes mén s nagyot lendül fujva.
Kunok is szoritják, a lovuk is frissebb
S a távolság fogy, fogy, percről-percre kisebb.

Király Torda fölött rugtat kopár élre,
Széles, sziklás árok mered itt elébe.
Imát mormol ajka, ló patkója csendül,
Szörnyű csattanás kél, ég, föld belerendül.

S hogy hátranéz László, álmélkodva látja,
Meghasadt mögötte lábig a hegy háta.
Üldözői tulról ingyen rázzák öklük,
Járhatatlan mélység örvénylik közöttük.

Kinek Torda felé robog a vonatja,
A hegy hasadékát messziről láthatja
S honnan végtől ugrott László lova lába,
Patkó nyomát ma is látni a sziklába.

A TORDAI HASADÉK.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

HUNYADI JÁNOS

Elsöprő viharnak utjába ki állhat?
Tovazugó árnak ki emelhet gátat?
Megmozdult erdővel ki kelhet birokra,
Ha tüzet okádik minden ága, bokra?

Hol van most a vezér: erő, lángész, jellem,
Ki maroknyi haddal százezrek ellen
Síkra száll, mérkőzik, a sarat megállja
S fegyverén megroppan ozmán hadak árja.

Ámde irva vagyon: legnagyobb szükségben,
Férfiakat támaszt az Ur, nagy inségben.
Népe előtt járó, égő fáklyalángnak:
Nagy Hunyadi Jánost adta a világnak.

Szentimre, Nagyszeben, Vaskapu szorosa,
Majd itt, majd ott villan Hunyadi pallosa
S az országot dúló roppant török hadat
Pozdorjává zuzza félesztendő alatt.

Ha árulás miatt csatát veszt Várnánál
Visszanyeri bőven Nándorfehérvárnál.
Ki győzné leirni minden fényes tettét,
Melyek neve hirét ragyogóvá tették.

Erdély földje adta őt a magyar népnek,
Örök pihenésre is csak hozzánk tért meg.
Fehérvár temploma őrzi porló hamvát,
Emlékét mindenütt áldva magasztalják.

H.J.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

Kinizsi Pál története

Egyszer Mátyás király vándorutja közben,
Tikkasztó hőség volt, megszomjazott szörnyen
S hogy vigan daráló vizi malomhoz ért,
A molnár legénytől pohár friss vizet kért.

Jön is már a legény a pohár friss vizzel,
Kerek malomkövet megemel félkézzel
S poharat, szépen, mintha tálca volna,
Azon nyujtotta fel Mátyásnak a lóra.

Eláll szeme, szája ezen a királynak:
"Hé, molnár, hogy hivnak?" "Kinizsi Pálnak"
- Nem volna jobb néked, ha katona lennél?
- Biz, uram, sohsem volt nagyobb vágyam ennél.

Hát igy lett Kinizsi Mátyás katonája,
Nagy, hires vitéz lett, vezérség szállt rája.
S a Kenyérmezőn egy roppant török hadat
Ugy elpáholt egyszer, hogy hazáig szaladt.

A győztes csatára nagy dáridót csapott,
Két kemény markába két törököt kapott,
Még harmadikat is fölvett a fogával
S kállai kettőst járt igy, negyedmagával.

Kinizsi2.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

Dugonics Titusz feláldozza magát

Nándorfehérvárat töreté a török,
Minden bástya ingott, minden bástya nyögött,
Mégis benn a várban a magyar csak állta
S ha rohamra jöttek, ahol érte, vágta.

Éjjel-nappal igy ment, igy ment hetek óta,
Java janicsárnép hullott már a porba.
Ám vagdalkozásban elfárad a kar is:
Bizony megfogyott már bévül a magyar is.

Szultán most rettentő vad rohamot rendel,
Megindul az egész temérdek sereggel,
A magyar is magát ujból összeszedte
Végső akarattal, végső ütközetre.

Öldöklő viadal tombol a vár alatt,
Törökök lihegve másszák a falakat.
Egyik fönn is van már, dicsőségvágy üzi:
Félholdas zászlóját bástyafokra tüzni.

Jó vitéz Dugonics felszökik a fokra,
A zászlós pogánnyal kél kemény birokra.
Nem tudja legyürni, átöleli s élve
Rántja le magával száz ölnyi mélységbe.

Válasz

Szentimrei Jenő:

SZENT LÁSZLÓ PÉNZE

Mostan olvassátok, mint irva lészen itt,
László szent királynak csodatételeit,
Kinek erős karja, hivő szelid lelke,
A magyart erősre és nagyra nevelte.

Történt, hogy besenyők törtek országára,
Dultak, pusztitottak, rablóhad módjára,
Mignem László király ennek hirét vette
S vitéz seregeit ellenük vezette.

Elől a besenyők, a magyar nyomukban,
Nyul az agár elől nem menekül jobban.
Sok rablott aranyuk ut porába szórták
S az üldöző hadat igy megállitották.

Már ugy tetszett szinte: üldözőik elül
Egérutat nyernek s igy a csel sikerül,
De László letérdel, imát rebeg ajka
S az aranyat Isten kővé változtatta.

Erre a magyarok lovaikra kaptak,
S besenyőkön fényes diadalt arattak.
- Kerek kövel teli Kalotaszeg tája,
Ma is László pénzének hivja a nép szája.

A NAP GONDOLATA+.jpg

Válasz

ÁRPÁD FÖLDET SZEREZ NÉPÉNEK

Parancsolta Árpád: Hadak induljanak,
Verecke szorosán átal haladjanak,
Kárpátok völgyein aláömöljenek,
Szőke Tisza partján uj tábort verjenek.

Akkor Szvatopluk volt az ur ez ország felett,
Kihez - ugy rendelte, követek menjenek.
Ajándékba néki, fehér mént vigyenek,
Mellyen arannyal vert legyen kantár, nyereg.

Szvatopluknak tetszett a fehér ló szörnyen,
"Mit kiván cserébe Árpád vezér tőle?"
"Földet, vizet, füvet", - szól a követ rája,
Országodból, melynek nincs a földön párja.

"No - felel Szvatopluk - szivesen, van bőven."
S földből, fűből, vizből adott elmenőben,
Ugy egy jó maroknyit, s kacagott magában:
"Ejnye, milyen furcsa Árpád kivánsága!"

Bezzeg alábbhagyott másnapra jó kedve.
Sereggel jött Árpád, most már követelve:
"Mikor tőled földet, füvet, vizet kértem,
Tudhattad: ezalatt országodat értem!"

/Szentimrei Jenő verse/

Munkácsy.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő

SZENT ISTVÁN KORONÁJA

A régi magyarok pogány hitben éltek,
Egy Istent tiszteltek s egy Istentől féltek.

A jó Isten, Hadur, oldalukon harcolt,
Ármány hozta rájuk a bajt, kudarcot.

Mignem a vezérük István lett, ki végre
Rávezette őket a Krisztus hitére.

Kik addig csak harcok lármáját kedvelték,
Hazatértek békén s földjüket müvelték.

Követet is küldött pápa udvarába
S ajánlotta népét Isten oltalmába.

Kegyesen fogadta a futárt a szent pap
És szólt: Ilyen jó hirt nem hallok mindennap.

Urad tetteiről tudok már mástól is,
Tudom, nem csak vezér, buzgó apostol is.

Épp ezért jutalmul küldöm e koronát,
Hogy véle királlyá szentelhetné magát."

Itthon István vezért nagy fénnyel, pompával
Meg is koronázták a szent koronával.

Az naptól a magyar minden uj királya
István koronáját tüzi homlokára.

Szent korona.jpg

Szentimrei Jenő.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

GELLÉRT PÜSPÖK VÉRTANU HALÁLT HAL

Idegen országok sok nagytudós papja,
Hogy magyar szivekbe hitet oltogatna,
Hogy Jézus vallása a pogányok között
Gyökeret verhessen: hazánkba költözött.

Öseik vallását, kivált eleinte,
Nem igen akarták váltani uj hitre.
Fel is lázadtak a buzgó papok ellen,
Hogy megrontják őket ismeretlen nyelven.

Elsőbben elfogták Buda ősz püspökét,
Gellértet és nyomban halálra itélték,
Szent papi köntösét leszaggatták róla
S zárták hegyes szögekkel kibélelt hordóba.

Kelenhegy ormárul igy görditék élve
Vértanu halálba, Duna mély vizébe.

***

Róla nevezték el Gellértnek a Kelent,
Fokán ma is ott áll ércbeöntve a szent
S feltartott kereszttel holtan is hirdeti:
Örök életet nyer, ki Jézust követi.

Szentimrei Jenő.jpg

Válasz

Szentimrei Jenő:

A KORONA , MEG A KARD TÖRTÉNETE

Békesség szerető, jó király volt Endre,
Vérontásban néki sohase volt kedve
S ha mégis ugy fordult, hadakozni kellett,
Öccse, Béla herceg vezette a sereget.

Mint vezér, sok dicső, nagy tettet vitt végbe
S a magyarok bizony, az Endre helyébe
Bélát szivesebben látták vón' a trónon,
Hogy uj dicsőségért előttük harcoljon.

Hallatszott is gyakorta király udvarába:
"Hej, Bélának rosszban sántikál a lába,
Egyszer még hadával fog bátyja ellen menni,
Ha már vezér, mindjárt király akar lenni."

Nagybeteg volt Endre éppen akkortájban,
Hallja mit susognak széltében-hosszában.
Egy szép napon öccsét magához kérette
A koronát s a kardot ágya mellé tette.

"Ki alattomban jár, nem is jóban jár az.
Hivattalak tehát, édes öcsém, válassz!
Amelyik kell: tied, amelyik nem, hagyd ott,
Koronám akarod, vagy tartod a kardot?"

Béla könnyes szemmel Endrét megölelte:
"Nagyon jó vagy hozzám, köszönet érette.
A koronát tartsd meg, én a kardot kérem
S bárki fia ellen koronád megvédem!"

zászló.gif

Válasz