A FÖLD NAPJA

Egyik oldalad mindig fényben fürdik,
amíg a másikon sötét éj honol.
Jégtömböktől fázik fejed,lábad,
de törzsedre forró sivatag karol.

Háborút és békét
egyaránt megtűrsz hátadon,
de néha túl sok a borzalom
és bele-bele remegsz.

A szíved egy fortyogó katlan,
mely néha túlcsordul
szétterítve láváját testednek
körüle minden szétolvad, lángra gyúl.

Jó öreg bolygónk, kedves földgolyónk,
ha még vannak rejtett tartalékaid
rejtsd el jó mélyen magadba,
mit emberi tudomány fel nem derít!

Csak akkor engedd kiásni magadból,
s oda dobd, mint egy mentőövet,
amikor az emberiség teljesen
kipusztított minden élő helyet.

/számomra ismeretlen szerző/

Ha kivágtad.jpg

Válasz

Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot,
hogy gondoskodj róla, s légy általa áldott!
Hajts uralmad alá, minden növényt, s barmot,
tápláld, éltesd őket, ám ne legyél zsarnok!

Ez egy nagy feladat, komoly felelősség,
ám szívedben megvan hozzá az erősség:
Szeretetnek hívják, amely ad és éltet,
ez vezérelje utadon a lépted!

Jaj de nem figyeltél Istenedre ember!
Nem szolgálod népét, nem élsz szeretettel,
nyomodban a nyomor, szenvedés virágzik,
szeretet szívedből – úgy tűnik – hiányzik.

Vegyszerrel pusztítod vizedet, s a kerted,
Isten szép barmait szanaszét kergetted,
s csak a pénzt hajszolod, saját kényelmedet,
s csodálkozol rajta, hogy világod beteg.

Pedig a jó Isten fiát érted adta,
ő a szeretetet néked megmutatta.
Hej, csak botor ember, reá nem figyeltél,
élő mag helyébe, keresztet vetettél.

Tetted súlyát nyögi szerte a természet,
a Föld nyomorából kiveszed a részed.
Felelősség súlya nyomja csak a vállad,
te általad szenved a növény, s az állat.

Mű dolgokra ügyelsz, ha teszed a dolgod,
s nem látod be szíved, vajon mért nem boldog.
Mert önző világod szeretetlen, árva,
s közben te is szenvedsz, halálodat várva.

Ma ,áprillis 22.A Föld Napja.jpg

Válasz

Máté Rózsika: TE VAGY...

Te vagy nekem Atyám mindaz, ami számít,
Te őrzöd a léptem, ha járom utamat.
S Te mellettem vagy mindig, mondjon bárki, bármit,
Mert Te vagy az, ki ismer, és látod múltamat.

Te vagy minden érzés, mely átjárja a szívem,
S Te adsz nekem erőt, ha elgyengült karom.
Jóságodat látva erősödik hitem,
Hisz Te átsegítesz mindig bármily nagy bajon.

Te vagy nekem Uram, szívemben az érték,
És tudom azt, hogy nincsen kincsem s palotám.
De megtanultam Tőled, hogy nem minden a mérték,
És sokkal többet ér az, hogy meghallod imám.

Te adsz életemnek új esélyt, új álmot,
S benned bízva tudom, hogy bármi sikerül.
Mert építettél bennem egy erős, igaz várat,
Melyben történjen meg bármi, Te nem hagysz egyedül.

Te vagy tetteimben minden igaz szándék,
S Te emelsz fel mindig, ha nyomnak terheim.
Mert ott vagy, bárhol járjak, akárcsak egy árnyék,
S ezért imádságként szólnak Hozzád verseim.
Ámen

Imádság.jpg

Válasz

Puszta Sándor: Ki hegyre megy…

Ki hegyre megy, annak
Kardok közt kell járni
S odafönt a csúcson
Keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel,
Kit Isten keresztel.
De nem babérággal,
Tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle
Fog szívébe vágni.
Mégse engedj, Uram
Félúton megállni.

Elég néked...2.jpg

Válasz

Reviczky Gyula: JÓ LELKEK

Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Éltük, szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek cégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás utakon.
Lelkük zománcát féltve őrzik.
Amerre járnak, csend van s nyugalom.

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesebb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
És nem irigyli sorsuk senki sem.

IMÁDSÁGOM.jpg

Válasz

Reviczky Gyula: ISTEN

Kinek porszem, mi nékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek:
Ki, a mi ember-agyban míriád,
Nem olvasod, mert semmiség előtted:
Ki búborék gyanánt elfújhatod,
Mit összehordtak népek, századok:
Minden füszálban érezlek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Kit megtagad a léha kétkedő,
Te adtál, ismeretlen ismerős Te,
Te földi szóval nem nevezhető,
Szivünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
Magát tagadja meg, ki megtagad,
Mint a napot, a fényt, a szint a vak.
A por fiához más nem illik itten,
Minthogy Tebenned megnyugodva higyjen.

Ki oda tűzted a közös napot
Sugárzó lényed egy parányaképen;
Ki hangodat majd zúgva hallatod,
Majd édes összhang bájos zengzetében;
Ki, hogy megszünjünk élni, rendeled,
De, hogy meghaljunk, még sem engeded;
Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
Megértni vágyó elmém összeroskad.

A tudomány, az ember-bölcseség
Hadd fejtegesse millió csodáid'...
Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
A melyen át egedbe nézni áhit.
Engem, tünődőt, volt-e kezdeted.
Időnek vége hogy mikor lehet:
Érzése elfog a parányiságnak,
És leborulva, térdemen imádlak.
ÁMEN

ISTEN2.jpg

Válasz

Pósa Lajos:ANYÁM INTÉSE

El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.

Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni.

Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma:
Gyermek leszel, újra fiam,
Belefogsz egy régi dalba.

Szántófölded kenyeret ád,
Az a föld jó kalásztermő!
Friss vizet a csörgő patak,
Tüzelőnek fát az erdő.

Gyümölcsfáid oltogatod,
Tisztogatod, nyesegeted,
Ablak alatt a kis kertben
Az utakat rendezgeted.

El-elsétálsz a mosolygó
Virágok közt andalogva...
Úgy-e fiam, hozol majd ki
Egy-egy szálat a síromra?

El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.

Válasz

Pósa Lajos: Imádság

Hálát adok, én Istenem,
Hogy jóságod dicsérhetem.
Őrző szemed mindig rajtam,
Soh'se hagysz el semmi bajban.
Gondod van egy harmatcseppre,
Mint a zúgó tengerekre.
A kis bogárt csak úgy látod,
Mint az egész nagy világot.
Ha nézek a csillagokba:
Téged dicsér mind ragyogva...
Én is, én is gyönge porszem,
Veled kelek, veled fekszem,
Te vagy lelkem foglalatja:
Mindnyájunknak édes atyja!

Imádság.jpg

Válasz

TÖVISES ÚT

Hívogat Jézus, igéd szelíd hangja.
Kárhozat útján futunk bűnbe, bajba.
Ó minden harc és munka hasztalan.
Rajtunk a bűnnek átkos terhe van.

Nincs sehol béke, egyedül tenálad.
Ott vár a vigasz, és a bűnbocsánat.
Hogyha mind koldus roskadunk eléd,
S valljuk be néked csődünk szégyenét.

Hívásod hallom, Uram itt az óra!
Lábam elindul a szent hívó szóra.
Én hazatérek hozzád Istenem,
Ó, csak az utam mutasd meg nekem!

Ám, de célt, utat, a vak hogy láthat,
Eltévedt vándor haza min találhat,
Béna láb, járni hogyan kezdjen el,
Sírból a meghalt, hogyan keljen fel.

A meny keskeny útját mutatod te nékem,
Át könnyes harcon, keresztviselésen.
Adsz erőt éjen és halálon át,
Győzve elérni fenn a koronát!

Ó, de én félek a halálba menni,
És a kereszt terhét mindennap felvenni,
Úgy futok minden szenvedés elől,
Félek az úttól, mit tövis jelöl!

Légy útja Jézus, annak ki eltévedt.
És te adj erőt Jézus, a gyengéknek.
Légy nekem élet, halott vagyok én,
Törjön át fénye bűnöm éjjelén!

Ó, segíts győzni, minden köteléken,
És add, hogy egyre drágább legyen nékem
Szent keresztfádnak útja idelent!
Mert ott az élet, ott a kegyelem. ÁMEN

Hivogató.jpg

Válasz

FEHÉR HOLLÓK

Fehér hollókat látok szállni,
Ritka kép ez… úgy csodálom!
Szemlélésük magával ragad,
Mint ragyogó édes álom.
Szárnyuk napsugárból van szőve,
Kormánytolluk a szeretet…
Merre szállnak az ég felderül,
Megújul, virul az élet.

Szállnak, ha cikázik a villám
S lángol a nagy ember-erdő,
Ha ezer veszély útjuk állja
S letarolt minden szív-mező.
Ha égig csapnak a bűn-hullámok
És senki feléjük se néz,
Ha a láthatárt köd borítja,
Ha tettük feledésbe vész.

Mennyei parancs küldi őket,
Mint hajdan a Kérith patakhoz,
Hogy Illés, Isten prófétája
Éhségben jusson ,,falathoz’’.
És szállnak csendben, egyre jobban
Oda, hol látnak éhezőt,
Viszik az Isten tárházából
Az áldást, az életerőt.

Néha hozzám is berepülnek
E csodás égi madarak…
Lelkem remeg, könnyem kicsordul.
Ők halkan tovább szállanak
És ott marad az áldás nálam
Mit Isten küldött így nekem.
Könnyes hálám felszáll az égbe
S őket imámmal kisérem.

Szálljatok csak Isten hollói!
E világ beteg, elesett.
Ne szűnjetek meg áldás lenni,
Törülni fájó könnyeket.
Repüljetek csak repüljetek,
Ragyogjon fényben szárnyatok,
Míg jön az Új, felmentő parancs:
,,Az égi honba szálljatok!‘

Dénes Ferenc

ÉKESSÉGED.jpg

Válasz