Szerző: Tarján M. Tamás

1415. július 6-án égették meg a máglyán Husz János cseh prédikátort, John Wycliffe angol hittudós tanainak hirdetőjét, a róla elnevezett huszita egyház szellemi atyját. Husz – többek között – a pápai főhatalom megkérdőjelezésével, a Bibliához való visszatéréssel, és a két szín alatti áldozással a reformáció legfontosabb előfutára lett, aki tanaiért életét is feláldozta.

Husz János – a vezetéknevét adó – Husinec faluban látta meg a napvilágot, feltehetően az 1369-es esztendő során. Tanulmányait Prága egyetemén végezte, majd pappá szentelték, a századforduló után pedig a filozófiai fakultás rektori feladatait is ellátta. Husz minden bizonnyal itt ismerkedett meg a 14. század végi angol prédikátor, John Wycliffe tanaival, aki tagadta a pápa egyház feletti főségét, a papság apostoli szegénységének visszaállítása érdekében prédikált, és azt vallotta, hogy az igaz keresztény vallásgyakorlás csak a Szentírás betűjének szigorú tiszteletével lehetséges. Az angol–cseh udvarok házassági kapcsolata révén a wycliffe-i eszmék 1400 körül jutottak el Prágába, és hatalmukba kerítették Huszt, aki 1402 után a Betlehem-kápolna szószékéről és egyetemi katedrájáról elterjesztette azokat egész Csehországban.

A prédikátor tanai hamarosan rendkívül népszerűvé váltak, Prága és más városok polgársága mellett szimpatizált vele az egyházi társadalom nagy része, de még IV. Vencel király (ur. 1378-1419) is, aki felesége gyóntatójának éppen Husz Jánost jelölte ki. Az egyházzal szemben megfogalmazott kritika ebben az időben különösen aktuális volt, hiszen az avignoni „fogságot” követően, 1378-ban a nyugati kereszténységen belül is szakadás következett be, mely során az Avignonban és Rómában uralkodó pápák állandó hatalmi harcot vívtak egymással. Az európai koronás fők 1408-ra Pisa városában zsinatot tartottak, hogy eldöntsék a kérdést, ez a gyűlés azonban csak fokozta a zűrzavart, miután 1409-ben – XII. Gergely és XIII. Benedek mellett – V. Sándort is pápának választották. Sándor rövid uralma után XXIII. János lett a – harmadik – pápa.

Ezen visszás állapotok között szinte törvényszerű volt, hogy a világi hatalom főségét hirdető wycliffe-i tanok – többek között – Csehországban is támogatást kaptak, a mise során felmutatott áldozat átalakulásáról szóló dogma – tudniillik, hogy a kenyér és bor átalakul Krisztus testévé – tagadása azonban hamarosan eretnekgyanúba keverte a prédikátort. Prága érseke, Zbynek Zajic már 1408-ban levelet kapott XII. Gergelytől, aki követelte Husz tanainak kivizsgálását, és Vencel király elhatárolódását kérte az eretnek tanoktól.

A prédikátor ekkor, a pisai zsinat évében állt pályája csúcsán, amikor is Prága egyetemének rektora lett, és elérte az uralkodónál, hogy az intézményben a cseh születésű hallgatók számára kedvezzen (az egyetemi vezetőség választásával kapcsolatban). Husz és követői ugyan semleges álláspontra helyezkedtek az 1408-as zsinat fejleményeit illetően, de V. Sándortól sem remélhettek sok jót, ugyanis 1409-ben már ő is Wycliffe – tehát Husz – tanainak betiltását követelte, és teljhatalmat adott Zajic érsek számára az eretnekek felkutatására. A főpap egyházi átokkal sújtotta a prágai papot, aki Bolognába is hajlandó volt elzarándokolni, hogy V. Sándor, majd XXIII. János előtt megvédje tanait, ám célját nem érte el.

Husz akkor haragította magára véglegesen az egyházat, amikor az 1411-es, Nápolyi László király (ur. 1386-1414) elleni keresztes hadjárat szervezése idején arról értekezett, hogy a pápa nem jogosult szent háború hirdetésére, és újfent tagadta az egyházfő főhatalmát. XXIII. János ekkor már egész Prágára kimondta az egyházi átkot, így aztán Husz János – Vencel kérésére – elutazott a városból, és a vele szimpatizáló nemesek birtokán élt, miközben művet írt az általa elképzelt ideális gyülekezetről. Husz tanai nemzetközi viszonylatban a Luxemburgi Zsigmond magyar – és 1410 óta német – király (ur. 1387-1437) által összehívott konstanzi zsinaton kerültek ismét elő.

Vencel király öccse azzal a céllal szervezte meg az egyházi gyűlést, hogy végre pontot tehessen az 1378 óta tartó skizma ügyére, és békét teremtsen a keresztény közösségen belül. Ezt a célt szolgálta a Husz János számára küldött meghívó is, aki 1414 novemberében, az uralkodó sértetlenséget biztosító menlevelével – jó barátja, Prágai Jeromos társaságában – érkezett Konstanzba. A Bodeni-tó partján fekvő városban Husz házi őrizetben töltötte az első hónapot, majd Zsigmond tiltakozása ellenére – azzal az ürüggyel, hogy szökni készül – 1414 decemberében egy domonkos rendház foglya lett.

Úgy tűnt, Huszt segítik a zsinat eseményei, ellenlábasa, XXIII. János ellen ugyanis hamarosan per indult, mely szökésével és bukásával végződött. A prédikátor helyzete azonban mégis romlott: miután az ellenpápát megfosztották hatalmától, a foglyot egy, a Rajna túlpartján fekvő várba szállították, ahol minden kapcsolatát elvesztette a külvilággal, a gyenge élelmezés folytán pedig állandó betegségek gyötörték. Ügye 1415 júniusában került a zsinati bíróság elé, ahol háromnapos kérlelés és fenyegetőzés ellenére Husz kitartóan védelmezte tanait. Azt mondta, kész elismerni hibáit, ha azokat a Biblia alapján bebizonyítják neki.

A prédikátor tehát élete végéig hithű katolikusnak vallotta magát, de miután tanait nem vonta vissza, bírái végül máglyára küldték őt. Ítéletét július 6-án hajtottak végre. A kivégzés előtt Huszt megfosztották papi jelvényeitől, majd egy „eretnekek ura” feliratú papírsüveget helyeztek a fejére, és Konstanz főterén nyilvánosan megégették. Annak ellenére, hogy Luxemburgi Zsigmond az egész eljárás során próbálta megmenteni a pap életét, a csehek őt okolták az ítéletért, és soha nem tudták neki megbocsátani prédikátoruk halálát: amikor 1419-ben – IV. Vencel után – megörökölte az ország trónját, fellázadtak, és a huszita háborúk során egészen 1434-ig fegyverrel küzdöttek ellene, illetve Husz elveinek megvalósításáért.

Husz János tanai végül nem csak a cseh, morva, lengyel és magyar területeken gyökeret verő huszitizmus ideológiai alapját rakták le, hanem a Luther nevéhez köthető reformáció előfutáraként is szolgáltak. A Wycliffe nyomán vallott, pápaságról, Szentírásról, anyanyelvi prédikációról, szerény életmódról szóló nézetek alapul szolgáltak a wittenbergi hitújító számára, aki a hit általi megigazulás tanával teljesítette ki a 16. századi vallási mozgalom programját.