Szerző: Tarján M. Tamás

„A király hűséges szolgájaként halok meg, de elsősorban Istené vagyok.”

(Morus Tamás)

1535. július 6-án végezték ki VIII. Henrik angol király (ur. 1509-1547) parancsára Morus Tamást, a szigetország korábbi lordkancellárját, miután látványosan szembeszállt a Rómától független anglikán egyház ideájával. Az 1935-ben szentté avatott Morus személyében Henrik egyik legtehetségesebb államférfiját küldte a halálba, aki híres Utópiájával a modern kor politikai eszméire is döntő befolyást gyakorolt.

Morus Tamás 1478-ban, John More londoni bíró gyermekeként látta meg a napvilágot. A későbbi lordkancellár az angol fővárosban kezdte meg iskoláit, majd 13 esztendős korában a canterbury-i érsek apródjai közé került, ám rendkívüli szellemi képességeinek köszönhetően hamarosan Oxfordban tanulhatott tovább. A fiatalember a patinás egyetem falai között kötött barátságot első pártfogóival, William Grocynnal és a híres orvossal, Thomas Linacre-rel, akiket latin és görög nyelvtudásával, széleskörű műveltségével és a zenében való jártasságával egyaránt lenyűgözött. Morus Tamás két évet töltött Oxfordban, majd édesapja rábeszélésére visszatért Londonba, ahol jogi tanulmányokba fogott; rövid időn belül itt is kitűnt intelligenciájával, így a kancellária vezetői oktatói feladatokat bíztak rá. Mindeközben a fiatalember számos angol és latin nyelvű költeményt szerzett, és kiváló műfordítónak bizonyult – egyik személyes kedvence Pico della Mirandola volt –, szépírói munkássága azonban csak később, az Utópiával teljesedett ki.

A fiatal jogász oxfordi kapcsolatai révén Londonban is előkelő társaságba került, 1497-ben pedig életre szóló barátságot kötött Rotterdami Erasmusszal. Ezekben az esztendőkben Morus érdeklődése mindinkább a vallás felé fordult: ideje java részében teológiai előadásokat készített – például Szent Ágoston Isten városáról című művéből –, és hosszú ideig foglalkoztatta a gondolat, hogy belép a karthauziak, vagy az obszerváns ferencesek rendjére. A pályája elején álló tudós saját bevallása szerint végül azért nem vállalta ezt a szent hivatást, mert feleségre és gyermekekre vágyott, tehát – ahogy ő fogalmazott – „inkább tisztességes családapaként, mintsem tökéletlen szerzetesként” akart élni. Morus Tamás egyébként élete végéig buzgó katolikus maradt, hitéért pedig később a mártírhalált is vállalta.

Morus politikusi pályafutásának kezdőpontját az 1501-es évre tehetjük, amikor az ambiciózus jogtudóst a londoni parlament képviselőjének választották. A szemtelenül fiatal delegált hamar kitűnt társai közül, egyik szónoklata ugyanis főszerepet játszott abban, hogy a gyűlés negyedére szorította le a VII. Henrik (ur. 1485-1509) által követelt rendkívüli adó mértékét. Morus Tamás 1505-ben már elismert londoni polgárként vezethette oltár elé John Colte nemesember leányát, Jane-t, akitől négy gyermeke született. E fényes karrier íve a következő években sem tört meg, hiszen Morus 1510-ben elnyerte a seriffhelyettesi pozíciót, öt évvel később pedig tagja lett annak a delegációnak, melyet Wolsey bíboros Flandriába küldött az angol kereskedelmi érdekek védelmezésére.

A sikereket beárnyékolta Jane 1511-ben bekövetkező halála, Morus azonban nem sokáig vállalta az özvegysorsot, néhány hét után ismét megházasodott. A férfi második alkalommal egy Alice Middleton nevű özveggyel kelt egybe, aki utóbb odaadó feleségnek és szerető családanyának bizonyult. Morus Tamásnak szüksége is volt az otthoni segítségre, hiszen 1515-ben több mint fél évet töltött Flandriában. Ez az utazás nem csak azért bizonyult fontosnak, mert megalapozta a jogtudós 100 fontos évjáradékát, hanem azért is, mert Leuvenben jelent meg élete fő műve, az Utópia. A Morusról érkező hírek eközben meggyőzték VIII. Henriket, hogy pártfogásába kell vennie azt az embert, aki a parlamentben korábban annyi bosszúságot okozott a királyi hatalomnak.

Ettől a ponttól kezdve egyenes út vezetett a legmagasabb angliai méltóságokig: a férfi 1521-ben lovagi címet és kincstárnok-helyettesi állást kapott az uralkodótól, 1523-ban ő lett a londoni országgyűlés elnöke – Speaker of the Commons –, majd Lancaster hercegség kancelláriája is az irányítása alá került. Morus Tamás és VIII. Henrik a források szerint közeli barátságba kerültek egymással, a király gyakran vendégeskedett a politikus chelsea-i birtokán. Kettejük bizalmas viszonyáról árulkodik az a tény is, hogy Morus köszöntötte V. Károly német-római császárt (ur. 1519-1556) angliai látogatása idején, és 1529-ben ő kapta feladatul a cambrai-i béke tető alá hozását. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Thomas Wolsey bíborost 1529 októberében – első jogtudósként – Morus Tamás követte a lordkancellári hivatalban.

Morus mandátumának időszakát később apró versikében örökítették meg az angolok, melynek tanúsága szerint a jogtudós alatt véget értek a pereskedések és megszűntek a hatalom túlkapásai. Az új lordkancellár komoly erőfeszítéseket tett az Angliában gyorsan terjedő lutheri reformáció visszaszorítására, megbízatása idején azonban mindössze négy embert ítéltek halálra eretnekség vádjával; Morus egyébiránt hamarosan rendkívüli népszerűségre tett szert, mivel bölcs, igazságos és szerény vezetőnek bizonyult. A politikus kinevezése után mégis kényelmetlen helyzetben találta magát, VIII. Henrik ugyanis azzal kívánta a házasságával kapcsolatos vitát rendezni, hogy kivonta az angol egyházat a pápa fennhatósága alól. A lordkancellár állítólag már azután benyújtotta lemondását, hogy az uralkodó 1530-ban kinyilvánította, átveszi a vallási ügyek intézését, „amennyire azt Isten törvénye megengedi”, ám Henrik – ekkor még – ragaszkodott bizalmasához.

Morus Tamás buzgó katolikus volta ellenére egy ideig el tudta kerülni a konfrontációt az uralkodóval – mondván, ő, mint jogász, nem illetékes lelkiismereti kérdésekben –, ám VIII. Henrik radikális lépései miatt a lavírozás idővel lehetetlenné vált. A Boleyn Annával kötött házasság, majd az anglikán egyház megalapítása összeegyeztethetetlen volt annak a férfinak a nézeteivel, aki nem sokkal korábban még eretnekellenes röpiratokat készített a király megbízásából. Morus egyre nyíltabban szembeszállt ura törekvéseivel, aminek eredményeként ki is esett az udvar kegyeiből: 1532 májusában elvesztette lordkancellári hivatalát, és bevételei jelentős részéről is kénytelen volt lemondani.

Mivel Morus Tamás köztiszteletben álló férfi volt, a királyi bosszú 1532-ben még elkerülte őt, ám a kivételesen állhatatos jogtudós nem ijedt meg az uralkodó haragjától: elveihez ragaszkodva távol maradt Boleyn Anna koronázási ünnepségétől, majd 1534-ben a VIII. Henrik – mint anglikán egyházfő – által kierőszakolt hűségeskü letételét is megtagadta. Négy nappal az újabb botrány után az egykori lordkancellárt a Towerba vitték, majd a Westminster-apátságban tartották fogva, ám így sem sikerült megtörni őt. Morus Tamás továbbra is tagadta Henrik illetékességét az egyházügyi kérdésekben, ezért bíróság elé került. A király a per során komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy meggyőzze Morust, ám a jogtudós hajthatatlannak bizonyult, így elítélték és 1535. július 6-án a Tower-dombon fejét vették.

Személyében egy páratlanul erkölcsös és hitbuzgó családapa, kiváló államférfi és tehetséges író távozott a földi világból. A katolikus egyház állhatatosságáért 1935-ben szentté avatta Morus Tamást, akinek igazságos kormányzását az angol nép évszázadokon át megőrizte emlékezetében. Morus emellett a modern politikai eszmékre is jelentős hatást gyakorolt, ugyanis Utópiájával fogalmi és tartalmi szempontból is megalapozta a társadalom forradalmi átalakítását célul tűző mozgalmakat.