Károli Gáspár, a magyar egyháztörténet egyik legjelentősebb alakja, még azt sem engedte meg, hogy a neve szerepeljen a Vizsolyi Biblia címlapján. ábrázolás sem készült róla élete során, szobra eszményi alak csupán.

Károli bibliafordítása az egész magyar protestáns kereszténység meghatározó alapköve, a református, evangélikus, baptista, sőt az újprotestáns evangéliumi közösségek számára egyaránt. A nem hívők is, amikor érdeklődnek a Biblia után, többnyire ezt vásárolják meg. Meg is érdemli ezt az előkelő helyet a többi fordítás között, időbeli elsősége, irodalmi nyelvezetének veretessége és szépsége, fordítójának a szövegen átizzó személyes hite és istenszeretete miatt is. A Hit Gyülekezetének tagjai és igehirdetői is ezt használják. Sokak előtt a Károli Biblia maga Isten Igéje. Ám valójában csak egy fordítása annak, hiszen a Kinyilatkoztatás héberül és görögül adatott, és teljes gazdagságában egyetlen fordítás sem tudja visszaadni. Fontos tehát megismernünk az embert, aki magyar Bibliánkat a kezünkbe adta.

Bizonytalan a születési ideje, talán 1535-re tehető, Nagykárolyban (ma Románia), polgári családban született. A kor szokása szerint szülővárosa nevét vette fel, így lett Károlyi. Vagy Károli. Ő maga Caroliusnak, néha Carolinak vagy Karoliusnak (Casparus Carolius) írta a nevét, latinosan. Szenci Molnár Albert a Biblia második kiadásában még Caroli Gáspárnak írja, száz évvel később már a Károli név jelenik meg, de a kor helyes - írási és kiejtési szabályai szerint mindkettőt Károlyinak mondták. Napjainkra a hagyomány erősebbnek bizonyult, és elfogadottá vált a Károli kiejtés is.

Károli monogramja CRK, a rejtélyes R betű az apja nevére utalhat. Az 1569-es hitvita jegyzőkönyve Radicsnak vagy Radicsicsnak nevezi, ami délszláv származásra utal, bár a név inkább Rados lehetett: tehát a bibliafordító neve talán Rados Gáspár.

Szülővárosa a többi mezővároshoz hasonlóan az 1540-es években válhatott protestánssá. Iskolája színvonalas oktatást nyújthatott, a 16. században ugyanis több Károlyi (azaz nagykárolyi) tudós, tanár, prédikátor, lelkész és püspök ismert szerte az országban. A fiatal Károli Gáspár is itt tanult, és talán Erdődön, ahol szintén híres protestáns iskola működött.

Tizennégy évesen, 1549-ben érkezett Brassóra, az erdélyi szász városba. A gimnáziumnak a legnagyobb, deákoknak nevezett csoportjában latin és görög klasszikus szerzők mellett zenét, földrajzot, poétikát, retorikát, logikát, dialektikát és teológiát tanult, de tartottak nyilvános vitákat és beszédeket is, ami jó gyakorlat lehetett a későbbi hitvitákhoz. Az iskola a lutheri reformációt követte, de kapcsolatban volt Svájccal is, és élénk levelezést folytatott a reformáció nagyjaival.

1553—1555 között pestisjárvány pusztított Brassó környékén, a négyezer halottból negyven diák volt. A többi diák elmenekülhetett, az iskola csaknem megszűnt. Károliról nincs adat, talán taníthatott, talán már kapcsolatba került későbbi pártfogói egyikével, Dobó Domokossal.

1556 márciusában Károli megérkezett Wittenbergbe, a reformáció szülővárosába. Neve az egyetem anyakönyvében Caspar Carolus, származása Pannonius, azaz magyar. A híres egyetemvárosba az egész protestáns Európából érkeztek diákok: nem volt elég kollégium, az albérletek drágák voltak, és a diákokból élt a fél város. Luther ekkor már halott, de reformátortársa, Philipp Melanchthon aktívan tevékenykedett. Melanchthon kedvelte a magyar diákokat, sokan nála laktak, támogatta őket, a hazatértekkel levelezett. Segítségével magyar társaság is működött a diákok között. Összejöveteleiken vitákat rendeztek, beszédeket tartottak. Professzoraik között volt Luther barátja és munkatársa, Johannes Bugenhagen és a héber nyelv tudósa, Johann Forster, aki segített Luthernek az Ószövetség fordításában. Hallgatták Melanchthon előadásait is, az ő történelmi előadásai lettek a legfontosabb forrásai Károli Két könyv című munkájának.

A magyar diákok általában csak néhány évet tanultak az egyetemen, és kevesen szerezték meg a magiszteri fokozatot. A tanulás drága volt, az otthoni lelkész- és tanárhiány sürgette őket a hazatérésre és munkába állásra. Károliról nem tudni biztosan, meddig volt Wittenbergben: akár 1561-ig is ott tanulhatott.

1562-ben Károli hadszíntérre érkezett haza: Szatmár várának ura, Balassa Menyhért átpártolt a Habsburgokhoz. Az erdélyiek török segítséggel hadjáratot indítottak a terület visszaszerzésére. A török támadását végül Dobó Domokos, az egri várvédő, Dobó István öccse verte vissza. A Szatmár várába szorult Károlit is ő támogatta az ostrom idején, és Károli neki ajánlja egyetlen önálló művét, a Két könyvet.

A két Dobó a későbbiekben is támogatta Károlit, aki így nyerte el új állását, a gönci lelkészséget a Dobó-birtokhoz tartozó mezővárosban.

Gönc szőlőműveléssel foglalkozó mezőváros volt a Krakkó felé vezető nemzetközi útvonalon, Kassa után a második legnagyobb helység a vármegyében. Az ország három részre szakadása után, akárcsak a környék német települései, Gönc is elmagyarosodott és protestánssá vált. Károli elődje, Bencédi Székely István lelkészsége idején választotta a település a magyart hivatalos nyelvnek. Az első években az idős Székely István segítette az új lelkészt. Az 1560-as években Károli egyházszervezőként tevékenykedett: ekkor alakult meg Észak-Magyarországon a Tiszáninneni Református Egyházkerület. Központja Tokaj-hegyalja és környéke volt: a bortermelő mezővárosok, mint Gönc, Tokaj, Tarcal és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helységek, mint a pincészetéről ismert Vizsoly. A területre sajátságos egyházi igazgatási forma: önálló esperességek szövetsége volt jellemző.

Károli Gáspár hamarosan vezető szerepre tett szert a kassavölgyi protestáns esperességben. Zsinatokat hívott össze és összeállította tárgyukat, megszervezte a szavazást, gondoskodott a határozatok végrehajtásáról, lelkészeket szentelt és küldött ki, és járta az egyházközséget.

Ebben az időben szakadt ketté a két protestáns felekezet: a kiváltó ok a sajószentpéteri lelkész volt, aki kenyérrel osztotta az úrvacsorát, és nem ostyával. Lutheránus földbirtokosa ezt olyan rossz néven vette, hogy halálra akarta ítéltetni. Végül a lelkész ultimátumot kapott: vagy visszatér a korábbi gyakorlathoz, vagy a felső-magyarországi városok ítéletére bízza magát. Mivel a másodikat választotta, hitvitára került sor, melyen az egyik református küldöttséget Károli vezette. Végül a lelkészt szabadon engedték, aki Károli tanácsára a Tiszántúlra szökött.

A következő években megszilárdult az új egyház szervezete, a kassavölgyi esperességet pedig már Károli Gáspár vezette. 1566-ban ő hívta össze a tiszáninneni zsinatot Göncre, melynek kettős célja volt: egyrészt a szervezeti elkülönülés, a megerősödés és a belső egység, másrészt az unitáriusokkal való hitvita. A zsinaton született meg a tiszáninneni törvénykönyv, az úgynevezett gönci kánonok, melyben megtiltották a további újításokat.

Az 1567-es debreceni zsinaton a tiszáninneniek is aláírták a Második Helvét Hitvallást. A hitviták stílusának eldurvulását jelzi, hogy Melius Péter debreceni lelkész az unitáriusok vezetőjét „csácsogó hólyagnak” nevezte. Még ebben az évben Károli ismét zsinatot tervezett az antitrinitáriusok ellen, de zsinatösszehívó levelében más tévtanokat is megemlít, idesorolva az anabaptizmust is, vagyis a felnőttkori keresztség bibliai tanításának követését. A zsinat védnökének a felső-magyarországi főkapitányt, a katolikus Lazarus von Schwendit kérte fel, aki azonban elutasította a felkérést: számára már a reformátusok is eretnekek voltak.

A következő években Károli folytatta az antitrinitáriusok elleni küzdelmet: bekapcsolódott az erdélyi hitvitákba, ott volt a tordai vallásbéke megszületésénél, majd már az egész tiszáninneni egyház nevében szólalt fel az 1569-es nagyváradi hitvitán.

Az antitrinitáriusok kiszorítása után állandósult a két protestáns egyház közötti határvonal, csak Kassával, a lutheránus szabad királyi várossal folyt pozícióharc. A katolicizmus teljesen elvesztette a befolyását, a törökkel béke volt, megszűntek a nagyobb hadjáratok: az egész vidéken megindult az újjáépítés. Károli Gáspár élete a jómódú mezővárosi polgáré: nagy házban élt családjával. Wittenbergből hazatérve ugyanis megnősült, de az 1570-es évek elején megözvegyült, majd feleségül vette Garai Annát, egy tokaji özvegyasszonyt. A házasságból négy gyermek született: Gáspár, aki szintén lelkésznek készült, Sára, Kata és Margit. Garai Anna magával hozta fiát, így a lelkész egy mostohafiút is nevelt gyermekeivel. Károli a házassággal újabb szőlőkhöz jutott: gönci és tokaji szőlőiből nagy mennyiségű bora volt, ezt kereskedők útján értékesítette. Becslések szerint több bort szállított, mint a tokaji királyi pincészet.

1584-ben Károli Gáspár Tállyára költözött pártfogói, a Mágocsy család segítségével. Ekkor történt, hogy egy tarcali szőlőskertben két csősz rajtakapott két körtét dézsmáló diákot, akik fegyverrel védekeztek, így egyiküket megsebesítették. A diák belehalt a sebeibe, ezért Károli követelte a tarcali bírótól a gyilkos elítélését, majd a végrehajtás késlekedésén felháborodva megtiltotta a tarcali papoknak minden egyházi cselekmény végzését. A református hitvallás szerint erre a kollektív kiátkozásra megvolt a joga, viszont Károlit feljelentették a királyt képviselő Habsburg Ernő főhercegnél, aki a lelkész megbüntetését követelte. Mágocsy azonban megvédte papját, és nyilvánvalóvá vált, hogy a királyi hatalom ezen a távoli határvidéken nem tudta a földbirtokosok ellenében keresztülvinni az akaratát.

A tállyai tartózkodás végül tragédiát hozott Károli életébe: az 1586-os pestisjárványban meghalt a felesége, ekkor tízéves Gáspár fia, és két lánya. Egyedül Kata maradt életben.

Még ebben az évben pártfogója, a fiatal Mágocsy András is súlyosan megbetegedett, majd meghalt. Nagybátyja már öreg, a hatalmas vagyon — és ezzel pártfogoltjuk sorsa is — bizonytalan. Végül Mágocsy Gáspár el tudta rendezni az örökség kérdését, és a bibliafordítás sem került veszélybe a változásokkal.

1587-ben Károli visszatért Göncre, ahol befejezte életművét, az első magyar bibliafordítást. 1590 nyarán került ki a vizsolyi nyomdából a Biblia. Károli Gáspár a következő év nyarán kora és betegsége miatt letette hivatalát, majd 1591 végén meghalt. Sírja a templomban vagy a templomkertben lehetett, ma sem jelzi semmi.

Károli Gáspár fordításának egyedisége

A Károli-fordítás az első teljes magyar nyelvű Biblia. Egyedisége azonban nem csak ebben áll. Különlegessége, hogy a magyar nyelvű Biblia szövege már a fordítás elkészülte előtt évtizedekkel élt Károli szókincsében, és valószínűleg a szívében is. Az 1563-ban készült Két könyv — a reformáció történelemszemléletének bemutatása — szabadabb fordítás, de mégis felismerhetőek a Károlira jellemző szófordulatok, és általa talán jobban megérthetjük őt, az Igéhez való viszonyát, szoros kapcsolatát Isten Szavával.

A korábbi fordításokhoz képest változás, hogy a párhuzamos helyekre való utalásokon túl a fejezetek elé Károli summát készített. Ezek a magyarázatok segítenek a szöveg megértésében, könnyen érthető példákkal szemléltetve a Biblia üzenetét. Károli lapszéli magyarázatokkal is ellátta fordítását: ezek egyben kortörténeti dokumentumok is (később, a revideálások során ezeket elhagyták, a summákat pedig lerövidítették).

A protestáns bibliafordítások általában a héber kánont követik, Károli azonban — hasonlóan mint Luther — lefordította és kinyomtattatta a deuterokanonikus könyveket is. A későbbi kiadásokban ezek a részek — a református teológiai felfogásnak megfelelően — elmaradtak. Érdekes, bár nem annyira lényeges, hogy azzal, hogy fordítása az egységes irodalmi nyelv alapja lett, az általa használt e-ző nyelvjárás kiszorította az addig szintén jelentős í-ző nyelvjárást.

Károli bibliafordításának titkai és a megjelenés nehézségei

A Károli Bibliaként ismert könyv valójában egy kisebb fordítócsoport munkája, mely több éven át készült. A kinyomtatás és a megjelentetés a hosszú munka végső fázisa volt. Károli Gáspár tokaji szőlőbirtokai révén a jómódú gönci polgárok közé tartozott, tekintélye volt a környékbeli nagybirtokosok között is. Helyzete lehetővé tette, hogy legműveltebb, külföldi egyetemeken megfordult lelkésztársait vonja be a bibliafordításba, de nemcsak szellemi atyja volt a munkának, hanem tokaji birtokainak teljes jövedelmét is ebbe fektette bele.

A Vizsolyi Biblia forrásai

„Követtük ez fordításban sok jámbor, tudós embereket”

Károli Gáspár Wittenberg tanítványaként igyekezett az eredeti szövegekhez visszanyúlni: használta a héber és a görög szövegeket, de a korban ismert más fordításokat is.

Ajánlásában név szerint is említi Münstert és Tremelliust. Münster ferences szerzetesből lett protestáns teológus, hebraista és bibliakutató; az Ószövetség héber szövegét a saját latin fordításával és újabb zsidó kommentárokon alapuló magyarázataival együtt adta ki 1535-ben. Immanuel Tremellius, a zsidó származású professzor Heidelbergben Ószövetséget fordított segítőivel, amely 1575—1579 között jelent meg.

Ugyanakkor Károli nem egyedül fordított, következésképpen társai más-más segédkönyveket használhattak.

„Azkik ezelőtt valami részt fordítottak az Bibliában, azokat is nem útáltuk meg, hanem megtekintettük.”

Nem tudni, melyek azok a korábbi magyar átültetések, amelyeket Károli „nem útált meg”, de ajánlásában megemlíti Heltai Gáspárt és Melius Pétert. Az ő kiadásaik bizonyíthatóan hatottak a Vizsolyi Bibliára, és talán Félegyházi Tamás 1586-os Újszövetségéhez is hozzájuthatott. Bizonyosan ismerte és használta lelkész elődje, Székely István zsoltárfordításait.

Heltai Gáspár kolozsvári lelkész 1550-es években született fordítására érdemes kitérni, ugyanis Heltai és társai összegyűjtötték az addigi magyar fordításokat és egybevetették az eredetivel. A helyesírás szabályozásában összeegyeztették a Huszita Biblia, Komjáti Benedek, Sylvester János helyesírását. Károli a fordítása során az ő módszerét vette át, így biztosan találkozott — ha csak közvetve is — az akkor ismert magyar nyelvű bibliai részekkel, így a huszita fordításokkal.

„Egynéhány jámbor tudós atyafi”

Károli ajánlásában tanult segítőtársakról ír. Az alapszöveg készítése, a fordítótársak munkája az 1570-es években kezdődhetett, de csak következtetni lehet arra, hogy kik voltak a fordítótársak: a környékbeli tudós lelkészek lehettek — a Thúri testvérpár, Mátyás és Farkas Pál, az esperestársak: Ceglédi Ferenc és Hevesi Ferenc, a hat nyelven tudó, Európát bejárt Paksi Cormaeus Mihály egri lelkész, Ceglédi János vizsolyi prédikátor és Pelei János gönci rektor, valamint Károli öccse, Miklós. A fordítócsoport munkáját Károli Gáspár fogta össze.

1586-ban kezdődött a munka második szakasza, a szöveg egységesítése, nyomdai előkészítése. Munkáját még Tállyán elkezdte, de közbejött feleségének és három gyermekének halála, visszaköltözése Göncre, pártfogóinak halála.

Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában megtalálható a mű két kéziratos lapja, melyből visszafejthető a fordítás munkafolyamata. Károli csapata feloszthatta egymás között a Biblia részeit, majd a már elkészült fordításokat, a kézirat lapjainak főszövegét másolók írták át. A helyesírási és nyelvhelyességi hibák javítása után került a kézirat Károlihoz. A lapszéli jegyzetek többségének és a fejezetek tartalmi összefoglalóinak ő a szerzője, a lapokon az ő kézírásával beszúrt jegyzetek vannak, és megtalálhatók a szövegben a saját kezű kiegészítései és javításai.

A következő munkaszakaszban a kéziratot Vizsolyba vitték a gönci iskola diákjai, köztük Szenci Molnár Albert. Ezután tördelési számításokat végeztek, melyek kézírása azonos, talán a nyomdász Mantskovit Bálinté. A szedők a nyomdában elfogadott helyesíráshoz igazították a szöveget, majd Mantskovit tükörből ellenőrizte a szedést. Előfordult, hogy néhol elfogyott egy betű, azt mással pótolta, ezzel is növelve a helyesírási hibák számát.

A nyomda

Az 1580-as években születő fordításnak Károli munkatársai kerestek nyomdát, azonban a felvidéki protestáns nyomdák nem vállalták a kockázatot. Bártfán is járt Károli megbízottja, de az ottani nyomda visszautasította a fordítás kiadását.

Vizsoly 1570-től Mágocsy Gáspár birtoka volt, melyet aztán Rákóczi Zsigmond örökölt. Személyében Károli új patrónusra talált, segítségével szerezték meg a nemrég elhunyt Bornemisza Péternek nyomdáját, és költöztették Galgócról Vizsolyba. A nyomdával érkezett a lengyel származású Mantskovit Bálint, aki Bornemisza mellett tanult, majd annak halála után a nyomda tulajdonosa lett.

Az előkészületek már Galgócon megkezdődhettek, mielőtt átköltöztették a nyomdát Vizsolyba. 1588-ra négy sajtó és négy szedő állt készen, a személyzethez több segéd és kisegítő is tartozott. A nyomtatáshoz szükséges betűk itáliai formák voltak, de német területről érkeztek, a közel kétmillió oldal kinyomtatásához szükséges papír Lengyelországból, 27 különböző papírmerítő mű helyből jött, de úgy kellett becsempészni. A nyomtatás a császár engedélye nélkül történt, pert és börtönt kockáztatva, titokban készült az első magyar nyelvű Biblia.

A végleges változat elkészítése 1589-ben kezdődött, és szinte azonnal fel is jelentették a nyomdát. Az államhatalom azonban semmit sem tudott tenni, amikor ugyanis Rákóczi Zsigmond parancsot kapott Habsburg Ernő főhercegtől, a magyarországi haderő főparancsnokától, hogy azonnal koboztassa el a Vizsolyban működő nyomdát, a válaszlevelében kifejtette, hogy ezt nem teheti, mivel ott Bibliát nyomtatnak, ami számára különösen fontos, mert mint írta: „mindenek előtt törekszem az Isten országának elérésére”. Rákóczi fellépésének eredményeként folytatódhatott a Biblia kinyomtatása.

„Most megyen ki (a Biblia) egynéhány nevezetes, jámbor, istenfélő nagyságos uraknak intése, törekedések és költségek által”

A Vizsolyi Biblia támogatói

Dobó Domokos, az egri várkapitány, majd erdélyi vajda, azaz Dobó István öccse volt Károli első támogatója. A két Dobó pártfogolta Károlit a gönci lelkészség elnyerésében is 1562-ben.

Mágocsy Gáspár, Torna birtokosa és egri főkapitány közel két évtizeden át támogatta Károlit lelkészi tevékenységében, megvédte, ha bajba került, és első támogatója volt a bibliafordításnak. Vizsoly megszerzése után övé lett a regéci uralom. Unokaöccsét, Mágocsy Andrást tette meg örökösének. Mindketten támogatták a fordítói munkálatok elkezdését is, azonban éppen a kritikus időszakban elhunytak.

Kiemelkedett Károli támogatói közül a Mágocsy- vagyon örököse, Rákóczi Zsigmond, aki örökségének része volt a bibliafordítási vállalkozás. Rákóczi 1588-ban lett Eger főkapitánya, több portyát is vezetett, híres volt 1588-as győzelme, mikor a Szikszó ellen vonuló tizenkétezer fős török sereget 2600 katonával verte szét, megvédve a vidéket, így Vizsolyt is, ahol ekkor már felállították a nyomdát. Rákóczi adta a helyet a nyomdának és fedezte kibővítésének és magának a nyomtatásnak a költségeit.

Károli és a szemtanú Szenci Molnár Albert több támogatót említett, de nevük ismeretlen. Talán pénzzel támogathatták a kiadást a környék református főnemesei: Dobó Ferenc, Homonnai Drugeth István és ecsedi Báthory István, de a népszerűséget éppúgy nem kereste egyikőjük sem, ahogy Károli se: „megelégedvén azzal, hogy az ő nevek az életnek könyvébe be vagyon írva”.

Végül mindenképpen meg kell említeni, hogy a bibliafordítás egyik fő szponzora maga a fordító volt: a nyomdai költségek 4000 aranyra tehetők, és tudjuk, hogy Rákóczi Zsigmond mint Vizsoly főura adott 200 aranyat és a helyet a nyomdának. Hogy honnan került meg a hiányzó összeg, egy évtizedekkel későbbi hagyatéki iratból derül ki: eltűnt a borkereskedésből való vagyon, a szőlőbirtokok. Károli 1588-ban vagyonmegosztást kezdeményezett mostohafiával, valószínűleg azért, hogy vagyonát nyugodtan költhesse a Vizsolyi Biblia finanszírozására. (A korabeli fogyasztási cikkek, illetve a napszámok és havidíjak alapján 1 arany ma hozzávetőleg 60-80000 forintnak felel meg!)

A reformáció hatásai

Szinte születése pillanatától végigkíséri a reformáció történetét a vita: áldás vagy csapás? A protestánsok és katolikusok hitvitáin mindkét fél a maga igazának bizonyítására használta a történelmi eseményeket: a mohácsi vész és a középkori magyar királyság széthullása így a katolikusoknál a reformáció miatti büntetés, míg a protestánsoknál a bálványimádó, kevély és bűnös múlt eredménye. A hitvitázó irodalmon túllépve is felismerhetők azonban a reformáció áldásai — és negatív hatásai is.

Egyértelműen a reformáció áldásai közé tartozik, hogy felismerik és igyekeznek helyreállítani az Ige tekintélyét. Hogy ez mindenki számára tekintéllyé váljon, megjelent az anyanyelvi prédikációk és a bibliafordítás igénye.

Érdekes pozitívum az anyanyelv és az Ige összefonódása. A reformáció magával hozza a bibliafordítást, ami széles körben való elterjedését követően beépíti a köznyelvbe, a hétköznapi életbe a Biblia képi világát, példázatait. Mivel a reformáció bibliafordításai — így Károli fordítása is „tapadó fordítás”, ezzel bibliai fordulatok, hebraizmusok is átkerülnek és meg is honosodnak a beszélt nyelvben. A Károli-fordítás, a legtöbb protestáns közösség Bibliája ezzel is közvetít: közös nyelvi kódot teremt, közelebb hozva egymáshoz az embereket.

A bibliafordítások elterjedése vezetett az egységes irodalmi köznyelv megteremtéséhez is. A 20. századig a művészetek kódjává válik, hivatkozási alap, ami mindenki számára érthető.

A protestánsok célja az volt, hogy a keresztény hitet visszaállítsák tényleges erejébe és hatékonyságába. Meggyőződésük szerint ez csak akkor lehetséges, ha hitüket teljes mértékben a Bibliához igazítják, és az egyházat megtisztítják minden bibliaellenes vallási tradíciótól. Feladatuknak tekintették, hogy az emberekkel megismertessék a Szentíráson keresztül Isten akaratát. A hitújítás pozitívuma, hogy a református alapokon elindulva a tanulás, a szorgalmas munka követendővé válik.

A török korban a hitújítás egybentartja az országot — a reformáció ügyében nagy az átjárás az országrészek között, evidensen egy országként kezelve a magyar nemzet lakta területet. A reformáció egyik alapja a babonáktól való elfordulás — a sötét középkor magyarországi végét jelzi, leszámolnak a szentkultusszal, bálványimádással, ami a protestáns magyarság szerint ítéletet, török pusztítást hozott az országra.

Ugyanakkor nem lehet áldásnak nevezni azt, hogy a reformáció is civakodással, felekezeti szakadásokkal tarkított. A magyarországi evangélikus—református viták az úrvacsorai ostya vagy kenyér kérdésen éleződnek ki, és vezetnek végső szakadáshoz. De hitvitáik, folyamatos civódásuk évekig elveszik az erőt, időt. Károlinak már 1563-ban van fordítása — a Két könyv bibliaidézetek laza halmaza, tematikusan rendezve, nem kötött a Bibliát követő szövegben, de mégis magyar nyelvű fordítás. Mindezek ellenére közel három évtized telik el a teljes fordítás elkészüléséig. A környező fordítások (például a lengyel protestáns Biblia) hamarabb olvashatók. A magyar politikai-hadi helyzet pedig adott volt: viszonylagos béke volt az országban: mintha Károli számára lenne előkészítve, 1566 és 1591 között nem volt nagyobb hadjárat. De az egyházszervezés, a leszámolás az antitrinitáriusokkal, a hitviták az evangélikusokkal lekötik a bibliafordító idejét, erejét.

Szellemi szempontból nem szerencsés, és sajnos máig befolyásolja a keresztény világot, hogy az Igéhez való visszatérést nem követi a „Szellem ébredése”: nem veszi át az anabaptista látást a víztől való újjászületésről, nincs jel a szellemi ajándékok újrafelfedezésére. Ebből lép tovább aztán a tradicionális protestantizmus a csodák meg szűnésének elmélete felé.

Ugyanígy nem jó hatás, hogy — a huszitizmus helyes felismerése ellen harcolva — megmaradt a dualisztikus vagy dichotomikus emberkép-felfogás, a szellem-lélek probléma, az ember két részre való felosztása a bibliai három helyett. Ez csak a fordítás teológiai alapon történő meghamisítása által volt lehetséges — esélyt sem adva rá, hogy az Igéhez visszatérők felismerjék, hogy van szellemük is.

A Vizsolyi Biblia utóélete

A feltételezések szerint 700-800 példány készült templomi használatra, az ára is magas volt: bekötve 8 arany, ami tekintélyes összegnek számított, mégis gyorsan fogyott, Szenci a 17. század első éveiben a második kiadásra készülve már csak nehezen tudott egyet szerezni a Vizsolyi Bibliából.