Mátyás királ meg a nándor

A nándor Mátyás királt meghítta magáhó vendégségbe. A feleségive együtt meg akarták mérgezni. Mátyás királ el is ment abba a faluba, ahon a nándor lakott, de nem királi ruhába, meg nem is a nándorhó, halom a tanítóhó. Annak azt mondta, hogy ü a leánvári kántor. Oszt kért tüle éjjeli szállást. Másnap belopózkodott a nándor házába, oszt ebutt az ágy alá. Eccer begyün a szobába a nándor a feleségive. Aszondi az asszony:

- Az étet megmérgeztem. Kár, hogy Mátyás nem gyütt e!

Mátyás mindönt hallott jó. Gondúta magába, ha ü most ett ebédözött vóna, nem sokáig nyomná a fődet. Mikor azok kimentek, a hóna alá vevett tizönkét címeres ezüsttálat, oszt, mikor nem látta senki, visszament a tanítóhó! Azt meg megkérte, hogy a rágyüő vasárnap a tálakat vigye fő Budára, ebbe meg ebbe a házba, ü ott majd megmondi, hogy mi lesz a tálakka.

Rágyüő vasárnap Mátyás királ az urakat mind összehívatta egy házba. Od vót a nándor is nagy kutyabőrös könyvve, a felesége is aranycsipkés fejkötőbe, meg a tanító is. Odament Mátyás királ is. A tanító csak nézte, csak nézte, hogy de akkurát ollan, mind a leányvári kántor, aki nálla vót. Amikor megszólamodott, akkor tudta meg, hogy a királ járt ünála. Azt kérdözte Mátyás királ az uraktul:

- Mit érdemöl az, aki a királlyát megmérgezi?

A nándor szót esőnek:

- Azt, hogy egész családját végezzék ki, a vagyonát meg vögyék el!

Akkor Mátyás aszonta a tanítónak, hogy vigye csak a tálakat oda az asztóra. Látták, hogy a nándor cimöre van rajtik. Erre Mátyás emondott mindönt, ahogy vót, oszt aszonta a nándornak:

- Te magad mondtad ki az itéletödet!

A nándor meg a felesége ijedtibe as se tudta, há legyen. De Mátyás királ nem bántotta üket, megkegyelmezött nekijek.

/Szilágy (Baranya megye)/

-----------------------

  Mátyás király lustái

Mátyásról regélik, hogy három leglustább embert összeszedve az országból, azokat tartá egy házban, és azoknak egyéb dolguk nem volt, mint naphosszant semmit sem csinálni. Mai világban ilyen embert többet kapna Mátyás király háromnál, akkor csak három volt.

Egyszer tűz ütött ki abban a házban, ahol a három lusta lakott; mikor már a fejük felett égett a ház, az egyik megszólal:

- Talán még el is kellene innen menni?

A másik idő vártatva azt feleli rá:

- Ha kellünk a királynak, majdcsak elvitet bennünket innen 

A harmadik végre így szólt:

- Ugyan, hogy nem restelltek beszélni?

És mind a három odaégett.

Innen maradt az a közmondás, miszerint valami különös rest emberre azt szokás mondani:

"Ez is egy a Mátyás király lustái közül."

/Jókai Mór/