Mintegy száz éve, amikor a Szent-Gotthard alagút még nem volt megépítve, az Olaszországból Svájcba és a visszautazóknak gyalog kellett átmenniük a hágón, és ez sok időbe telt.

Az emberek gyakran csoportosan utaztak. Egyszer egy csapat kőműves utazott Lugano környékéről belső-Svájc felé. mert ott jobb volt a kereset.

Volt köztük egy fiatalember, akit Antoniónak hívtak. Ez utazás közben szóba elegyedett egy idősebb hölggyel, aki az Úr Jézus értünk hozott áldozatáról beszélt neki.

Antonió azonban hallani sem akart róla és azt mondta: „Van Máriánk és vannak papjaink. Ez elég.” A hölgy Antoniónak egy szép, bőrbe kötött Bibliát ajándékozott. Elfogadta, de nem olvasott belőle.

Amikor Darusba, a munkahelyére érkezett, egy nagy ház építésénél kellett dolgoznia. Ott könnyelműen belement társai durva kalandjaiba és velük káromkodott. Amikor az egyik, falat vakolták, látott egy nyílást, amelyet még be kellett falazni. Hirtelen eszébe jutott a Biblia, amely hátizsákjában volt. és azt mondta társainak: „Fiúk. van egy remek ötletem. Nézzétek, van egy Bibliám, azt befalazom ebbe a nyílásba."

A Biblia éppen belefért. csak a kötése sérüli meg. „No, még egy kis maltert ide - mondta Antonió - és majd meglátom, ki az ördög veszi elő még egyszer!"

1861. május 10-én nagy tűzvész ütött ki Darusban. 490 ház teljesen leégett. Az egész város rettenetes romhalmazzá vált. újra fel kellett építeni.

Egy Johannes nevű észak-olaszországi kőművest bíztak meg azzal, hogy egy házat, amely még új volt, de részben beomlott, megvizsgáljon. Kopogtatta kalapácsával az egyik épen maradt falat és hirtelen kiesett belőle egy törött malterdarab.

Legnagyobb csodálkozására talált mögötte egy könyvet, amely a falba volt illesztve. Kihúzta: egy Biblia! Hogy került ez ide? Különös. neki is volt egyszer Bibliája, de azt elvették tőle. „No, ezúttal nem veszik el” - gondolta.

Szabad idejében szorgalmasan elkezdte olvasni. Először csak az evangéliumokat és a zsoltárokat értette. Belőlük megtanult imádkozni. Akik azonban őszintén vágyakoznak utána, azoknak Isten segítségükre siet. így azután nemsokára megértette, hogy bűnös, de azt is. hogy Isten szereti, és hogy csak az Úr Jézusban való hit által nyerheti el bűnei bocsánatát. Amikor ősszel ismét visszatért hazájába, rokonsága körében, mindenütt elbeszélte felszabadult életének jó hírét.

Szabad idejében bibliákkal teli táskával járta a környék falvait és terjesztette az evangéliumot. Így jutott el arra a vidékre, ahol Antonió lakott. Egy országos vásáron felállította a sátrát és ott árulta a Bibliát. Antonió arra ment, megállt és azt mondta:

- Biblia? - köszönöm, nincs szükségem rá! Ha kellene egy. csak el kell mennem Darusba, ott van az enyém befalazva. És még mindig kíváncsian várom, ki az, ördög veszi ki onnét.

Johannes szomorúan nézte a fiatalembert. Most már mindent értett, és így szólt:

- Vigyázzon fiatalember! Könnyű gúnyolódni, de mit szólna, ha megmutatnám magának azt a Bibliát?

- Engem ugyan nem csap be - mondta Antonió. Tüstént felismerném, hiszen megjelöltem. És az a véleményem: az ördög sem hozza ki onnét!

Johannes elővette a Bibliát és megkérdezte:

- Ismeri ezt a könyvet, barátom?

Antonió először szólni sem tudott, amikor meglátta a sérült Bibliát.

- Nézze meg jól! Ugye látja? De nem az ördög hozta elő. hanem Isten, hogy ön is megtudja, hogy Ő él. Önt is meg akarja menteni.

Ekkor előtört Antonió régóta palástolt gyűlölete Istennel szemben. Lelkiismerete megszólalt, de ő mégis így kiáltott barátaihoz: „Gyertek fiúk, mit keres itt ez az ember a bibliaárudájával?"

Néhány perc alatt szétrombolták Johannes sátrát. Őt pedig megverték. A tettesek aztán gyorsan eltűntek az összesereglett nép között.

Antonió gyűlölete Isten iránt egyre nőtt.

Amikor egy napon ismét túl sokat ivott munka közben, leesett egy 17 méter magas állványról, súlyosan megsérült és kórházba került.

Ezt megtudta Johannes. Küldött neki egy szép virágcsokrot, és meg is látogatta. Antonió szíve azonban kőkemény maradt, noha igen mély benyomást tett rá Johannes szeretete, aki minden héten meglátogatta; ő pedig lassanként olvasni kezdte a Bibliát, először unalomból, maid egyre növekvő érdeklődéssel.

Egyszer ezt olvasta a Zsidókhoz. írt levél 12,5-ben: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítéseit, és ne csüggedj el, ha megfedd léged".

Íme, ez mintha az ő balesetéről szólt volna. Tovább olvasta, és Isten Igéje elkezdett hatni Antonió szívében. Megtanulta meglátni és megvallani bűneit Isten színe előtt.

De megtanulta azt is, hogy bizalommal higgyen a kereszten elvégzett áldozat erejében. Lelke meggyógyult, de csípőjére megbénult. Korábbi munkáját nem tudta folytatni: könnyebb munkál talált és később boldog házasságot kötött Johannes lányával.

Apósa egyúttal barátja is lett. Antonió már a mennyei hazában van, de gyermekei, mint legdrágább örökséget őrzik az általa egykor befalazott Bibliát.