“És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál volt, ő hozzá ment egy asszony, akinél drága kenetnek alabástrom szelencéje volt, és az ő fejére tölté, amint az asztalnál ültek. Látván pedig ezt az ő tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás? Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek. Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jó dolgot cselekedett én velem. Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek. Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt. Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangélium, amit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére.”Mt 26,6-13

A bethániai vacsora asztala – a mi asztalunk

1. Az asztalnál. A XXI. század emberének nem jut ideje arra, hogy együtt egyék szeretteivel. Mindenki szalad: munkahely, iskola, elintéznivalók. Pedig az asztal modernkori „tűzhely”, ahol gyermekeinkkel, családtagokkal és barátainkkal beszélgethetünk. Jelenkori társadalomkutatók egyre gyakrabban hangsúlyozzák ennek fontosságát. Jézusról gyakran olvassuk, hogy tanítványaival együtt evett. Jelen esetben Simon házánál van, akiről csak itt olvashatunk az evangéliumban. Poklosnak nevezi a Szentírás, ebből arra következtethetünk, hogy korábban Jézus meggyógyította betegségéből. A város Bethánia, az Olajfák-hegyének keleti oldalán, Jeruzsálemtől három kilométerre fekvő település. Ha Jézus többször leült tanítványaival egy asztalhoz (Júdással is), akkor szívcsavaró az a jelenség, hogy gyülekezeteinkben úrvacsoraosztáskor a jelenlévők egy része kivonul, s lehet, nem is azért, mert „méltatlannak” érzik magukat a kenyér-bor vételére, hanem azért, mert haragszanak valakire, akivel együtt nem akarnak „leülni” a kegyelem asztalához.

2. A bűnös asszony. Pedig a történet arról szól, hogy ehhez az asztalhoz nem csak Júdás járulhatott, hanem egy bűnös asszony is. Személye nem ismert. Drága kenetet (gör: mülon) önt Jézus fejére. János evangéliuma 300 dénárra becsüli értékét, amely 300 napszámot, azaz egy évi keresetet jelentett. Ezeket a keneteket edényben lezárva őrizték,  hogy el ne illanjon, s ha fölbontották, el is kellett használják. Kényes kérdés, de szembe kell nézni vele: mennyi áldozatot hozunk Istenért, Krisztusért, egyházunkért.

3. Pazarlás? Míg a tanítványok megfeddik az asszony tettét, addig Jézus megdicséri azt, ugyanis Ő a szeretetből fakadó személyes tettet többnek tartja a szegények személytelen megsegítésénél. Ne értsük félre! Jézus ezzel nem azt mondja, hogy a szegényeket nem kell segíteni, sőt. Jézus itt saját temetésére hivatkozik, akkor ugyanis nem lesz idő elvégezni a szokásos illatosítást. Az asszony tettével elővételezte azt.  Ugyanakkor azt mondja, hogy „szegények mindig lesznek veletek”, azaz mindig lesznek olyanok, akikkel „jót tehettek, de én nem leszek mindig veletek testileg, hogy jót tegyetek velem”. Azaz ezzel a mondatával utal halálára, feltámadására és mennybemenetelére egyaránt.

Az asszony szavak nélkül cselekszik. Világunkban egyre inkább cselekedetek nélkül beszélünk. Krisztushoz, egyházunk asztalához, szerető, cselekvő és áldozatot hozó élettel járuljunk!

Király Lajos,

Batiz