dokumentum  2012.08.29. | 23:48 A budapesti Erdélyi Szövetség is csatlakozik az Igazság Napja megmozduláshoz

Tiltakozunk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium önkényes visszaállamosítása, Markó Attila és Marosán Tamás elítélése ellen!

A budapesti székhelyű 1988-ban alapított Erdélyi Szövetség tagjai követelik, hogy az európai jogrend alkalmazását Románia ne csak színleg tartsa be!

Hagyjon fel az 1920-tól gyakorolt kisebbségpolitikájával, miszerint a nemzetközi dokumentumokban ígéretet tesz a területén élő magyar nemzetiségű lakosság nyelvi, oktatási, vallási és kulturális jogainak biztosítása mellett, közben fokozatosan elsorvassza intézményeit!

Emlékeztetni szeretnénk Önöket arra, hogy a magyarországi románság története a XVII. századtól 1920-ig az egyházaik vezetése alatt önálló, anyanyelvi iskolarendszer kialakítását tette lehetővé a mindenkori magyar állam eszmei és pénzügyi támogatásával, ami a románság számának és gazdasági erejének fokozatos növekedésében is jelentkezett 1920-ig.

A magyarellenes Slavici írja: „A provizórium idején bevezetett gyakorlat és a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvény alapján a románok jogosan használhatták nyelvüket a közigazgatásban és az igazságügyi hatóságok előtt. 1872-ben ezt a jogot tiszteletben tartották és mi román ügyfeleink pereit románul folytattuk fel egészen a legfelsőbb fórumig, amely határozatait és végzéseit nekünk ugyancsak románul hozta. A románok jogait még inkább elismerték a közigazgatásban”. [*1]

A dualizmus kori Magyarországon 2901 román elemi iskola működött, míg Szerbiában Bulgáriában, Oroszországban egyetlenegy román tannyelvű iskola sem volt. [*2] S az 1864-es román oktatási törvény nem engedett meg nem román nyelvű iskolát működni; megszüntették a csángó-magyarok iskoláit. [*3] Vaida-Voevod 1923-ban kijelentette: Magyarországon kezünkben volt a törvények védőpajzsa: a törvények számunkra is törvények voltak.” [*4]

Mindezzel szemben 1920 után az eltelt 80 év alatt a magyarság száma a felére csökkent a diszkriminatív gazdaságpolitika, oktatáspolitika és a magyar egyházak ellehetetlenítése folytán. A gyulafehérvári gyűlés 1918.dec.1-jén elfogadta az uniót a területi autonómia jellemzőinek ígéretével:

„Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához és igazságszolgáltatásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből való egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre minden nép, népességének számarányában nyer jogot."- A Romániával 1919. decemberében Párizsban aláírt békeszerződés értelmében tilos volt a gazdasági, hivatalviselésbeli és nyelvi vallási diszkrimináció. A 11. cikkely korlátozott autonómiát ígért a székelyeknek, szászoknak:

„Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen." – Románia kötelezte magát arra, hogy a szerződés bizonyos rendelkezéseit alaptörvényekül ismeri el, és semminemű törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés nem lesz ezekkel a részekkel ellentmondásban, továbbá, hogy ezekkel a rendelkezésekkel ellenkező törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés nem lesz hatályos. Azonban már az 1923. évi alkotmány az országot román nemzetállammá nyilvánította, és visszavonta a gyulafehérvári határozat fontos ígéreteit! C.G. Dissescu szenátor, egyetemi tanár az 1923-as alkotmánytervezet készítője szerint: az „egységes" jelző az említett 1.§-ban "...kizár a helyi önkormányzattal való mindennemű foglalkozást és tervezgetést. A regionalizmus az új alkotmány betűjével és szellemével ellentétes és azt az új alkotmány elítéli. Ennek gyakorlása államellenes bűncselekmény lehet." [*5] – 1921-ben az Igazságügyminisztérium körrendeletével valamennyi bíróságot arra kötelezte, hogy szóban és írásban kizárólag a román nyelvet használja. Az 1925-ös közigazgatási törvényjavaslatban a törvényhozási tanácsra bízták a helyi kisebbségi nyelv engedélyezését, ami gyakorlatilag a kisebbségi nyelv használatának a visszautasítását jelentette. A román földbirtoktörvény az erdélyi románság előnyére és a magyarság gazdasági visszaszorítására tett egyértelmű intézkedéseket. Hossu Longhin szenátor kijelentése szerint: ..."ha azt akarjuk, hogy ezeknek a területeknek eredeti román karaktere legyen, ha minden ízében románná akarjuk tenni, akkor tulajdonába kell adnunk a földet." [*6] – Míg a román egyházak földjei növekedtek, több mint 314 000 holdnyi földet vettek el a magyar egyházaktól, amelyek pedig a jövedelmet hagyományosan főként kulturális és oktatási célokra használták föl. A román és nem román nemzetiségű lakosság közti különbség nemcsak az adókivetésben, hanem az adó behajtásában is szemmel láthatóan érvényesült. A román pénzügyminisztérium hivatalos kiadványa szerint, 1924-től 1926-ig Erdélyben 205 millióval több egyenes adót fizettek, mint a régi román királyságban.

A magyar nyelvű oktatás 1919 után gyakorlatilag a felekezeti iskolákba szorult vissza, ezernél több magyar tannyelvű állami népiskola szűnt meg. Az 1930-31-es tanévben 483 református, 297 katolikus, 36 unitárius és 6 evangélikus elemi iskolát tartottak fönn – minden államsegély nélkül. Ezekbe a magyar tankötelesek 57,6%-a járt. A többieknek elvileg magyar nyelvű állami iskolákba vagy román iskolák magyar tagozataiba kellett volna járniuk, de ezeknek a száma állandóan csökkent. Így a magyar gyermekek jelentős százaléka román tannyelvű iskolákba volt kénytelen járni, ahová egyébként a Székelyföldön származást kutató névelemzés alapján is kényszeríthették őket. A megállapított nemzetiségi kulcsszám (numerus clausus) a főiskolai hallgatóknál 5,5% volt, de a magyarok közül 3,1% jutott be felsőfokú oktatási intézménybe.

Az egyházak egyedül maradtak a nyelv és identitás védelmezői 1920 után:
Románia a Szentszékkel 1927-ben kötött megegyezést. A Szentszék engedélyezte egy ötödik román görög katolikus püspökség felállítását, s így a közös román görög katolikus és magyar római katolikus püspökök tanácsában a román püspökök többségre jutottak. Így a magyar katolikusok állampapírjaiból szervezett Patrimonium Sacrum felett a román többségű egyházi vezetők döntöttek. Majd 20 évig folytattak küzdelmet a Római Katolikus Status megszüntetése és vagyonának elkobzása ellen, amelyet egy kolozsvári egyetemi tanár (Ghibu Onisifor) vezetett, s akinek e célból megjelenített munkáit a szakminisztériumok pénzén adták ki. (A Status jellegzetes autonóm erdélyi intézmény volt. Mint választott katolikus világi testület a protestáns fejedelemség idején létesült és a második világháborút követő évekig állt fenn. Kezdetben egyház-igazgatási feladatokat is magára vállalt.) Birtokait (szántóföldjeit, erdeit) már az 1921. évi román földreform csaknem teljesen kisajátította.

A magyar egyházi iskolák is a tanügyigazgatás alá tartoztak, nem élvezték a dualizmus korából az egyházaknak adott önálló tanügyi igazgatás szabadságát. Az iskola felszerelésére, az épületre, a más vallású tanulók kizárására vonatkozó tanügyi rendelkezések révén 1923-24-ben felekezeti iskolák százait zárták be. Az 1920 végén meglévő 1 184 magyar felekezeti iskola 1928-ra 818-ra apadt. (A Székelyföldön magasabb mint másutt az iskolabezárás.)

A román egyházakat minden módon (pl. földosztás) előnyben részesítették, s ezt a megkülönböztetést rögzíti az egyházak közötti diszkriminációt tartalmazó 1928. évi kultusztörvény, az 1939-es alkotmány. A 30-as években a székelyföldi parasztokat arra kényszeríthették, hogy a kisszámú odahelyezett, a román nemzeti egyházhoz tartozó román tisztviselő és erőszakkal áttérítettek számára templomokat építsenek, minthogy román állami iskolákat is fel kellett építeniük.

1945-ben – a békeszerződések előtt, a valamiféle területi elcsatolástól való félelemben – kiadták a Nemzetiségi Statútumot (86/1945. számú törvény), amely 30% nemzetiségi lakos esetében lehetővé tette a nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban, bár a kolozsvári egyetemmel kapcsolatosan a kétnyelvű egyetemet szorgalmazott. Az 1945. márciusában megalakuló Gróza-kormány – a Magyar Népi Szövetség és más szervezetek kérésére ígéretet tett a közigazgatási autonómia egész Erdélyre való kiterjesztésére, de még ugyanabban a hónapban feloszlatta a 11 észak-erdélyi megye önszerveződéssel megválasztott tanácskozó testületét.

Az 1952-es alkotmány lehetőséget nyújtott a tömbben élő székelyek számára egy Magyar Automóm Tartomány fölállítására. Az előterjesztéskor a pártfőtitkár Gheorghiu Dej a sztálini nemzetiségpolitikai gyakorlat követését jelölte meg célként. (Nem rendelték az autonóm területhez Aranyosszéket, Barcaság és Moldva magyar lakta területeit.) Mintául az 1936-os sztálini alkotmány „szocialista területi autonómiája” szolgált. Nem sejtette senki, hogy ez egyben azt jelentette, hogy ami elfogadott volt Erdély nemzetiségek lakta területein: a román, magyar, és a német nyelv akadálymentes használata, az a jövőben csak a Magyar Autonóm Tartomány területére korlátozódik.

1960-ban N. Ceausescu beterjesztette az új közigazgatási reformot: A Magyar Autonóm Tartomány nevét Maros – Magyar Autonóm Tartományra változtatták olymódon, hogy a magyarság számaránya csökkent a román lakta részek hozzácsatolásával és magyarlakta területek elcsatolásával.

1967-es RKP határozat értelmében a közigazgatás újabb átalakítására kerül sor; megszűnik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány is. Az új beosztás csak részben felelt meg az 1918 előttinek; csökkentették a falvak számát, növelték a városokét.

A módszerek a régiek: A kompakt etnikai tömböket céltudatosan fellazítja az „urbanizáció" állami ipartelepítéssel összekötve, amelynek során a központi szakember-kihelyezéssel megváltoztatják az adott város, település etnikai összetételét. Numerus clausus érvényesült a felsőfokú intézményekbe való bekerülésnél, munkahelyi felvételeknél.

Az 1872-ben alapított – 1918-ban románná, 1940-ben újra magyarrá tett kolozsvári egyetem utódjaként létrehozták a Bolyai Jánosról elnevezett magyar egyetemet, majd az ebből később kiváló marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti kart. Ugyancsak Kolozsváron mezőgazdasági főiskola, zenekonzervatórium, képzőművészeti főiskola, Marosvásárhelyen színi akadémia, tanítóképző és az 1948-tól szervezett csángó iskolák ellátására Bákóban magyar tanítóképző létesült. Mindez tiszavirág-életű volt. A kormányzat módszere először a kisebbségi iskolák román tanintézetekkel való egyesítése volt, majd egyre kevesebb magyar hallgatót vettek föl, végül a jelentkezők alacsony létszámára való tekintettel felszámolták a magyar tagozatokat. [*7]

Összegzésül megállapítható, hogy először az Erdélyben őshonos magyarság fővárosát, Kolozsvárt fosztották meg a magyar oktatási és kulturális intézményeitől, aminek következtében az ott lakó magyarság száma mára 20 % alá apadt. Ugyanezt a módszert alkalmazták a székely Marosvásárhely magyarsága ellen, s most már a Székelyföld asszimilálása lépéseként a cél a székely Mikó Kollégium elvétele!

Az Erdélyi Szövetség 1988-89-ben is felemelte szavát a falurombolás és az ott élő magyarság elleni diszkrimináció megszüntetése érdekében, most kifejezzük tiltakozásunkat a 90 év óta változatlan román diszkriminatív, az Európai Unió alapelveit semmibe vevő kisebbségpolitika ellen!

Az Erdélyi Szövetség nevében tiltakozunk a marosvásárhelyi orvoskar elvétele és a Székely Mikó Kollégium elvétele ellen! A sepsiszentgyörgyi tüntetéssel egy időben Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt tiltakozunk!

Budapest, 2012. augusztus 28 -szeptember 1.
Erdélyi Szövetség, Budapest