A bátyám tizenhét éven keresztül dolgozott egy nagy kórház sebészeti osztályán. Amikor fiatal orvosként odakerült, hatalmas terhet jelentett számára a rengeteg túlóra és ügyelet, miközben családfőként is helyt kellett állnia. Ekkor mindhárom gyermeke még apróság volt.

A fárasztó kórházi munka után hazaérve indult számára a második műszak: pelenkázás, altatás, éjszaka pedig a felsíró picik visszaaltatása. Felesége nem boldogult egyedül a rengeteg feladattal. 

Paulra hatalmas nyomást gyakorolt a kettős szerep. Folyton gondban volt a határidőkkel, stresszes volt az élete, és sohasem tudta kialudni magát. 

Egy alkalommal idős hölgy páciense jött hozzá kontrollra. 

A fiatal sebészorvos rohamtempóban végezte a vizsgálatot, miközben próbált udvarias lenni. Tudta, hogy a vele szemben ülő asszony nem sokkal azelőtt veszítette el a férjét, akivel ötven boldog évet töltött együtt. 

Paul fejében kavarogtak a gondolatok, hiszen aznap még rengeteg dolga volt, ráadásul máris késett egy megbeszélésről.

Az öreg hölgy félve nyitotta szóra a száját: - Kérdezhetek valamit, doktor úr? 

A sebész megadóan ült le egy pillanatra. Egészségügyi kérdésre számított, de más jött. 

- Hogy van mostanában? 

Paul szinte meggörbült a kérdés súlya alatt: 

- Nagyon stresszes az életem - vallotta be. Rengeteg a munka a kórházban, sosem jutok a feladataim végére, és éjszaka sincs megnyugvás, még csak aludni sem tudok, a kicsik mindig felsírnak. Ha a gyerekeim közül legalább egy nem lenne pelenkás, talán könnyebb lenne. De így... nagyon nehéz...

Persze ne csak rólam beszéljünk. Magácska, hogy van, kedves? 

- Ó, doktor úr - mondta a hölgy csillogó szemekkel - tudja, én bármit megadnék azért, hogy fiatal szülő lehessek megint.

Hogy a házam tele legyen gyerekzsivajjal. Hogy pelenkázhassam az apróságaimat, és éjszaka visszaaltathassam őket. Hogy érezzem, ahogy megnyugszanak. Hogy tudjam, szükség van rám...

Hogy ne legyen ekkora üresség az életemben. 

És akkor dr. Paul megértette: egyszer majd azok a napok fognak neki a legjobban hiányozni, amelyeken most annyira szeretne túl lenni. Csak a terhekre koncentrált, az örömöket észre sem vette. 

Aznap alig várta, hogy hazaérjen és Apaként is tehesse a dolgát. Szinte remélte, hogy valamelyik gyermeke felébred majd éjszaka. 

Joel Osteen

.................

Aranyosi Ervin: Szeresd a gyermeked!

Szeresd a gyermeked, öleld a szívedre!

Ez az, mire vágyhat, fényre, szeretetre.

Legyél vele többet, várja közös játék!

Az együtt töltött perc neki, mind ajándék.

Ne a pénzedet költsd, többet ér egy álom!

Segíts álmodozni, hogy alkotóvá váljon.

Ne rút szabályokkal mérgezd meg életét!

Inkább tedd szabaddá két alkotó kezét!

A tudást úgy add át neki, ahogy kéri!

A bölcs, a tudását, kérdésekre méri.

Ne erőltess olyat, amit mások várnak,

nem kell megfelelni a gyarló világnak.

Szeresd a gyermeket, szívvel szeretettel,

lelke hadd szárnyaljon, legyen boldog ember!

Adj neki örömöt, békét, boldogságot,

hagyd neki örökül a csodaszép világot.

Aranyosi Ervin © 2013-05-26.

...........................

Szabóné Terebessy Beatrix: Addig öleled

Addig öleld, míg engedi,

Míg szíve tiéd, gyermeki.

Egy pillanat, szinte észre sem veszed,

Már felnőtt a gyermeked.

Addig öleld, míg kell neki,

Két karod melegét kéri, nem színleli.

Őszinte szeretettel néz reád,

Nem fordítja el arcát, ha csókolnád.

Addig öleld, míg engedi,

Szeresd örökké, az kell neki.

Feltétel nélküli szeretet,

Ilyen csak az anyai szív lehet.