Vándorútján, erdő közepén, két legény találkozott. Tarisznyájukban már csak egynapi elemózsia soványkodott.

A termetre kisebbik, Bozótos Benedek, így szólt a magasabb és vállasabb legényhez, amelyiknek Szálfa János volt a becsületes neve:

- Menjünk együtt, legalább egy darabon! Ma falatozzunk a te tarisznyádból, holnap az enyémre kerül majd sor.
János rábólintott. Sűrű erdő közepén nagy kincs, ha az ember nincs egyedül. Így biztonságosabb, és beszélgetés közben gyorsabban megy az idő is.

Bozótos Benedek esze kisebb volt, mint a gyomra. Úgy gondolta: ma nem a sajátját eszi, - minek takarékoskodjon?
Vacsoránál ki is ürült János tarisznyája. János úgy vélte: nem baj, holnap Benedekéből falatoznak majd.

Lefeküdtek aludni. János álomba merült, de Benedekre rácsücsült saját rossz szelleme, és egyre gyötörte:
- Holnap János majd a te kolbászod, szalonnád eszi! Te meg udvariaskodhatsz és indulhatsz tovább félig tele gyomorral. Nem lenne jobb mindent felfalni és reggeli helyett holnap valami ügyes magyarázattal szolgálni Jánosnak?!

Egyek, ne egyek... Benedek kiszámolta a dolgot mellénygombjain, háromszor is. Az jött ki: egyen! Be is falt mindent a tarisznyájából.

Nem volt ez okos tett, kétszeresen sem az. Egyrészt elrontotta a gyomrát, hajnalban már görcsök közepette fetrengett. János meglepetten kérdezte tőle mi történt.
- Jaj, jaj, jaj! - nyögött Benedek. Éjféltájban jött egy medve. Rálépett a hasamra, most is attól nyögök. Megmoccanni sem mertem. Szaglászott. Megtalálta a tarisznyám, kinyitotta, mindent felfalt, majd elcammogott. Ördög vigye el, vadász lőjje meg azt a telhetetlen bundást! Szerencséd, hogy egész idő alatt mélyen aludtál!

János átlátott a szitán. Igen bosszús lett és mutatóujjával Benedek bendője felé bökött:
- No szétválnak útjaink! Én úgy látom, hogy még mindig itt van a medve! Hol?! A gyomrodban, és csudamód morog.

Nem mert Benedek szólni egy szót sem. Még a füle is veres lett. Három napig csak távolból követte Jánost, aki üres tarisznyával sem éhezett. Nyulat fogott , pecsenyézett, málnát talált, csemegézett.
A negyedik napon Benedek közelebb merészkedett Jánoshoz. Kezében három, nyársra tűzött pisztrángot tartott és szégyenkezőn közölte:
- Kiűztem magamból a medvét! Restelli amit tett, és ezeket a sütnivaló halakat küldi bűnbánata jeléül. Bocsáss meg neki!

János megcsóválta a fejét, nevetett és - megbocsátott. Megsütötték a halakat, megették, és együtt mentek tovább. Bár van olyan mondás, amelyik szerint kutyából nem lesz szalonna, János, helyesen, úgy vélekedett: ha valaki vissza akar térni a becsület útjára, segíteni kell ebben.

Benedek végül őt igazolta: együtt halásztak, vadásztak, madarásztak és, amikor az erdő után emberektől nyüzsgő városba értek, együtt vette őket szárnyai alá a jószerencse.