Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abba, Atya!" (Róma8:15)
A fiúság szelleme, amit Istentől kaptunk, a Szent Szellem, aki által kiáltjuk „Abba, Atya!” Megszólítottad már Istent úgy, hogy „Apa”?
Igen, Ő El Shaddai, azaz „az Isten, aki több, mint elegendő”. Ő Elohim, „Istenség”. De az Újszövetségben Ő az Apukánk! A Szent Szellem ihletésére került ide az arámi „Abba” szó, mert szeretné, ha tudnánk, hogy Isten nem egy távoli és személytelen lény, hanem közeli, és bensőséges. Ez a fiúság Szelleme.
Amikor imádkozol, felejtsd el a formalitásokat és emberi tradíciókat, bátran hívd Őt Apának. Minden gondodat, aggodalmadat Elé hozhatod, tudva, hogy a világmindenség teljhatalmú Királya az Apukád!
A kereszten Jézus így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté:27:46). Először fordult elő, hogy Atyját Istennek szólította. Megtapasztalta a távolságot – valójában a teljes elszakítottságot – az Atyától, mert a mi bűneinket hordozta. Miért? Azért, hogy mi megtapasztalhassuk az Atyával való bensőséges kapcsolatot, az Ő közelségét, és szívünkből szólíthassuk Őt Apának.
Annak a gyermeknek, aki így kiált „Apa!”, az apukájának ölelésében van a helye. Amikor tehát így kiáltunk Hozzá, akkor elfoglaljuk a helyünket, mint szeretett gyermekek, Apukánk pedig a segítségünkre siet, hogy megöleljen, megvédjen és megszabadítson.
Joseph Prince
Kommentáld!