Ha belenézel, mindent nagyobbnak látsz. Jó
cselekedeteidet, betegségedet, gondjaidat, szerepedet, sebeidet, amiket
másoktól kaptál. És közben mesélsz!
Meséled környezetednek, amit látsz.
Így kezdődnek gyakran mondataid.
„Az mind semmi, hallgasd csak meg az ÉN
történetemet…”
„Már az is valami? Nekem sokkal nagyobb problémám van!”
„Az én sebem nagyobb, az én keresztem nehezebb, én sokkal szegényebb
vagyok, mint te…”
„Te könnyen beszélsz, neked semmi gondod sincs, de látnál engem!”
És természetes, hogy ugyanennek a távcsőnek a túloldalán élnek a
törpék. Az élhetetlenek. De ott élnek azok is, akiket irigyelhetsz, mert
jobban megy nekik, és hát, mivel fordítva tartod azt a bizonyos
távcsőt, azt is tudod, miért megy jobban nekik. Még véletlenül sem látod
meg pazarló életviteledet, nem látsz semmit abból, amit TE kaptál,
amivel jól gazdálkodhattál volna. Sokkal könnyebb a másikat kritizálni,
jól el lehet bújni a kritika mögé.
Fordítsd meg már azt a távcsövet! Nézz végre egyszer magadra - úgy
igazán. Aztán tedd mikroszkóp alá saját szívedet, érzéseidet,
gondolataidat.
Nos, mit látsz? Szálkát vagy gerendát?
Ki a legfontosabb?
Saját magad?
A felebarátod?
Vagy a hozzád nőtt távcsöved?
Vigyázz! Csak egy válasz jó!
Kommentáld!