Mikor Jézus elmondta utolsó beszédeit, kiment tanítványaival a Kedron patakon túl, a Gecsemáné kertbe. Először kérte életében, hogy ezúttal ne csak önmagukért, hanem érte is imádkozzanak, de ők elaludtak.
Kissé eltávolodva tőlük, titokzatos "rettegés" és halálfélelem fogta el Jézust. Megingott kezében a "keserű pohár", azaz kérdésessé vált előtte a keresztáldozat vállalása. Szenvedései annyira súlyosak voltak, hogy verítéke "olyan volt, mint a nagy vércseppek, amelyek a földre hullanak" (Lk. 22:44).
Borzong. Háromszor is kiált, s hiába szól:
'Atyám!' Konok a csend, csak a szél válaszol.
Leül a földre most, töprengve, gyötrelemmel,
emberként érti meg, mi a világ s az ember.
- S belerendül a föld, akkora az a súly,
mellyel Atyja elé a Fiú leborul.
(Alfred de Vigny: Az Olajfák-hegyén, részlet)
Ettől kezdve az emberiség bűneinek terhe reá hárult, ezért döbbenetes változás állt be Jézus és az Atya viszonyában. Most teljesedett be Ésaiás jövendölése: "az Úr mindnyájunk vétkét őreá vetette" (Ésa. 53:6). Jézus a megváltási terv megváltoztatását kéri Atyjától. Hozzátette azonban: "ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Mt. 26:39). Emberfeletti küzdelmében, amelyben először ízlelte meg az Atya távolodását, belehalt volna, ha nem jön egy angyal erősíteni őt. Jézus tudta, hogy Atyja szeretete nem változott meg iránta. Mivel a kárhozatra ítélt bűnöst is magára hagyja az Isten, ennek az utolsó próbatételnek az idejére meg kell szakadnia a mennyel való kapcsolatának. A képen az látható, hogy minden hitével az égre tekint, Atyjához könyörög. Imádságai egyre fokozódó megnyugvást tükröznek.
A próbatétel az volt, hogy az ember iránti szeretetből némán, ellenkezés nélkül elszenvedje a kárhozat büntetését. Mindezt úgy kellett megtennie, hogy isteni hatalmát ne ragadja magához. Annyira kell szeretnie későbbi bántalmazóit, hogy értük is vállalja a megmentő áldozatot. Így kell megvalósítania az elképzelhető legnagyobb szeretetet. Mindezt Jézus Krisztus megtette. Ne csodálkozzunk, hogy ezt értelmünk nem tudja követni. A szeretetnek ezt a magasságát ember megérteni és felfogni nem képes. Ezalatt a tanítványok:
Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodoztak.
Nem birtak fönnmaradni
egy kurta óra hosszat -
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben. ...
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék az Istent.
(Rónay György: Olajfák éjszakája, részletek)
Kommentáld!