Csendesen ringatózik a hajó a tó vizén. Szép
este van. A nap utolsó sugarai aranyszínűre festik a hullámokat. Enyhén
fúj a szél, éppen annyira, hogy a kis vitorlást mozgásban tartsa. A
halászok gyönyörködve nézik ezt a megunhatatlan szépséget, szívükben rég
érzett melegség árad. Fogva tartja lényüket egy pillanatig a tenger, a
vizek szeretete, az este hangulata, a csend. Lenge szellő hozza a víz
érdekes, hűvös illatát. Egy-egy hullám halk csobbanással ütődik a hajó
oldalának.
Hét férfi ül a hajóban. Már évek óta nem halásztak, amióta a
Mesterrel rótták Izrael poros útjait. Milyen boldog idők voltak! Együtt
jártak Jézussal éjjel-nappal. Mennyi csodának voltak tanúi, milyen sokat
tanította őket Isten országának dolgaira. Már el sem tudták képzelni az
életüket nélküle! És most még sincs velük. Egész eddigi életük
felkavarodott. Összekuszálódott minden, mikor szeretett Mesterüket
elfogták, és keresztre feszítették a Golgotán. Nem értették, miért
kellett ennek így történnie. A borzalmas éjszakát szomorú napok
követték
De asszonyok hozták a csodálatos hírt: Nincs Jézus a sírban,
mert feltámadott! Izgatottan szaladtak a sírhoz, és az tényleg üres
volt! És azóta találkoztak is szeretett Mesterükkel! Nem hagyta őket
magukra! Már biztosan tudták, hogy Ő él! Egyetlen tanítvány nem tudott
felhőtlenül örülni: Péter. Örömébe mindig belevegyült az önvád
keserűsége: Megtagadta Urát azon az éjszakán, esküdözve állította, hogy
nem is ismeri! Hogy tudott ilyet tenni?
Most ül a hajó deszkáján, merőn nézi a sötét vizet. A hálót kivetették
már. Gondolatai mindig visszaszállnak Jézushoz. Mikor megjelent
közöttük, olyan boldog volt! Újra látta a szeretett arcot! Hallotta azt a
drága hangot! És most már tudta, hogy Jézus él! De még nem tudott
beszélni vele. Pedig nagyon szeretett volna! Lelkét égette a tagadás és
elvette minden örömét. Ma is feledni akart.
Elszaladni lelkiismerete
elöl. Ő mondta a többieknek:
- Én elmegyek halászni!
- Akkor mi is elmegyünk veled. szedelőzködtek a többiek. Pedig nem
halásztak már régóta. De valahogy megszokták, hogy Péter a hangadó,
általában hallgattak rá.
De ma éjszaka valami nem volt rendben. Hiába vetették ki újra és újra
a hálót, minden alkalommal üresen húzták be. Egyetlen hal sem volt
benne, még mutatóban sem. Ilyen még nem történt. Nem volt áldás a
munkájukon.
Már hajnalodott, amikor csüggedten fordították partnak a
hajót. Kikötéshez készülődtek, amikor kiáltott valaki a partról:
- Fiaim! Van-e valami ennivalótok? - Azt gondolták, talán halat akar venni valaki. Csüggedten válaszolták:
- Nincsen!
- Vessétek a hálót a hajó jobb oldala felöl, és találtok! kiáltotta vissza az idegen.
Nem is tudtak számotadni róla, miért engedelmeskedtek. De amikor ezt
megtették, a hálót már nem bírták kivonni a halak sokasága miatt.
Csodálkozva néztek a partra, és Jánosban felujjongott az öröm:
- Az Úr van a parton!
Péter, ahogy ezt hallotta, felhúzta ingét, és gondolkodás nélkül úszott
kifelé. Nem érdekelték már a halak, a tó, a hajó, még társai sem, akik
kínlódtak a temérdek hallal. Elgyötört szíve vitte Jézus elé! Neki
rendeznivalója van a Mesterrel!
Az Úr várta övéit. Ismerte lelkük minden rezdülését. Tudta, hogy
fáradtak, frissen sült hallal, kenyérrel kínálta őket mert a többiek
is hamar partot értek. Miután jóllaktak, Jézus szeme a messzeségbe
nézett. Tekintetével átfogta a tavat, mely csillogott a reggeledésben, a
rengeteg halat, mely sok pénzt ér, a masszív kis hajót, és Péterhez
fordult:
- Péter
Jobban szeretsz-e engem ezeknél?
Péter összerezzent a kérdésre, eszébe jutott, hogy azzal, hogy elindult
halászni, visszament arra a helyre, ahonnét elhívta őt az Úr. Tudta már,
miért nem fogtak semmit. Most döntenie kell, melyiket szereti jobban:
munkáját, vagy az Urat? Egyiket a másikért el kell hagynia. A kettő
együtt nem megy!
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!
- Legeltesd az én bárányaimat! feleli Jézus.
Kis idő múlva újra kérdezi az Úr:
- Péter
Szeretsz-e engem?
Péter csodálkozva nézett az Úrra:
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!
- Őrizd az én juhaimat! - inti Jézus.
Igen, éppen ő volt az, aki kezdeményezte az éjszakai halászatot, aki
visszavitte társait a tengerre. Lehajtotta a fejét, és újra hallotta
Mestere halk hangját:
- Péter
Szeretsz-e engem?
Ez a halk, fájdalmas kérdés összetörte Pétert. Hányszor bizonygatta még a
tagadás előtt is, hogy szereti Mesterét! És mégis meg tudta tenni!
Háromszor is! Annyira megbánta már! Annyit sírt miatta! Ma éjszaka is
meggyőződött róla, hogy már Jézus nélkül semmit nem ér az élete. És
valahányszor szívébe néz, mindig azt látja, hogy ő ennek ellenére mégis
szereti Urát! Sírva mondja:
- Uram, te mindent tudsz
Te tudod, hogy én szeretlek téged!
- Legeltesd az én juhaimat! mondta újra Jézus, de hangja már kedvesen,
megbocsátón ölelte Pétert. Eltörölve szörnyű bűne, lelke újra szabad!
Könnyes szemét hálásan emeli Jézusra. Benne ígéret volt. Megértette,
hogy neki már csak az lesz a feladata, hogy az Úr nyájára legyen gondja!
Rálépett a neki kijelölt útra.
Mi is ebben a világban élünk, ahol számtalanszor dönteni kell:
Követjük az Urat, vagy megtagadjuk? Sokszor, mint Péter, nem is akarjuk,
csak a pillanat hozza úgy. Valamit kimondunk, megteszünk, és utána
döbbenünk rá, milyen nagy fájdalmat okoztunk Megváltónknak. Mikor belénk
döbben ez a felismerés, gyötrődő szívünket annyi mindennel próbáljuk
nyugtatni! De nem megy. Hiszen csak az adhat feloldozást, akit
megbántottunk. És éppen Ő jön elénk! Milyen csodálatos szeretet! Addig
érintgeti szívünket, míg elindulnak a bűnbánat könnyei
És akkor
megbocsátón emel föl! Szent feladattal bíz meg! Meg nem érdemelt
szeretet ez
Ne féljünk bánkódni bűneink miatt! Ne akarjuk takargatni! Ne keressünk
kikapcsolódást valami másban, mert akkor lelkünk békessége végképpen
elveszik. Szívünk megkeményedik, és többé nem talál utat szeretett
Mesteréhez. Inkább mondjuk mi is sírva: - Uram, te tudod, hogy ennek
ellenére is szeretlek téged! Nincs az életemnek értelme Nélküled!
És megbocsátó szeretete újra felemel, visszaáll a régi kapcsolat,
közelségének öröme betölti szívünket. Mehetünk kéz a kézben Urunkkal a
kijelölt úton
.
Szerző: Zöldi Józsefné
Kommentáld!