- Az a feladatom, hogy meggyújtsalak - mondta egy napon a gyufa a gyertyának.
- Jaj ne, - ijedt meg a gyertya - csak ezt ne!
Ha égek, meg vannak számlálva a napjaim. Senki nem fogja megcsodálni a szépségemet.
- Egy életen keresztül kemény és hideg akarsz maradni anélkül, hogy éltél volna?! - kérdezte a gyufa.
- Ha égek, az fájdalmat okoz, és csökkenti az erőmet - suttogta a gyertya bizonytalanul, és telve félelemmel.
- Ez igaz - válaszolta a gyufa. - De ez a mi hivatásunk titka: Arra vagyunk hivatva, hogy világítsunk. Amit én tehetek, az kevés; ha nem gyújtalak meg, elszalasztom életem értelmét.
Azért vagyok itt, hogy tüzet gyújtsak. Te egy gyertya vagy.
Égned kell másokért, világítanod és melegítened kell.
A fájdalmad, a szenvedésed és erőd, amit ezért odaadsz, fénnyé változik.
Nem veszel el, de meghalsz, ha megtagadod önmagadat!
A gyertya felegyenesítette kanócát és tele elvárással így szólt:
- Kérlek, gyújts meg!...
(Ismeretlen szerző)
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. (Hamvas Béla)
Kommentáld!