Egy vidéki farmon élt két testvér egymás
szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán
összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az
egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a
problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott.
Hiába a negyven
éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak
szóba egymással.
Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez
bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először
el akarta hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól
bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki,
hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért,
amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.
Miután
kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a
rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is
látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér
megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy
kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére
telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén
megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál
egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket
tettem és mondtam?” Erre mindketten nagyon elszégyelték magukat, és a
híd közepén egymásba borulva kibékültek.
Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”
Kommentáld!