Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.
A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:
- Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik. De ez annyira értelmetlen munkának látszik, hogy nem vállaljuk. Keresünk valami hasznosabb munkát. - S választ sem várva otthagyták.
Az egyik munkás viszont másként gondolkozott:
Ha a munkát elvégzem, a fizetést megkapom. Ha a munkaadóm nem találja értelmetlennek ezt a munkát, és még ráadásul fizetést is ad, akkor én elvállalom, A gondolatot tett követte, és csak húzta, húzta a vizet hűségesen és kitartóan.
De mi történt?! Az utolsó vödörrel, amelynek vize már nagyon zavaros és iszapos volt, valami más is felkerült. Amikor kiöntötte a vesszőkosárba a vizet, előtűnt egy nagyon értékes, csodaszép gyémánt ékszer.
A gazdag ember nagyon megörült, mert megkerült az elveszett ékszer. Most értette meg a munkás, hogy miért kellett vesszőkosárba öntenie a vizet, és nem a veteményre, ami talán hasznosabbnak tűnt volna. Ráadásul a bérén felül még külön jutalomban is részesült.
A mi Urunk szintén hűséges munkásokat keres. A munka néha értelmetlennek látszik. mert nem látunk eredményt. Sokszor nem értjük, hogy miért is kell ezt vagy azt tenni. Ez a kis történet emlékeztessen bennünket a hűségre.
Ne feledjük el Jézus Krisztus ígéretét: »Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját« (Jel 2,10).
Kommentáld!