Egy
öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt.
Nélkülözhető kevés pénzecskéjét, melyért szebb ruhát, csinosabb házi
berendezést, vagy akármi más gyönyört szerezhetett volna magának, a
szűkölködőknek adta, kik hozzá segélyért folyamodtak. Ilyenkor azt
szokta mondani: „Ejnye no, megint egy almát kell keresztül vetnem a
sövényen.”
Egyszer
megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen különös szavak alatt. A kertész
ekkor a következő történetet beszélte el. „Valamikor gyermekeket hívtam
be a kertembe, s megengedtem nekik, hogy a fa alatt fekvő gyümölcsből
annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de meg tiltottam nekik, hogy
valamit zsebre dugjanak vagy elvigyenek. Egy fiú azonban oly álnok volt,
hogy néhányat legszebb almáin közül a sövényen keresztül dobott, utóbb
meg felszedte őket.”
„A
fiú mindenesetre rosszul cselekedett és soha többé nem bocsátottam be
kertembe. Azonban valamint a méh a mérges virágból is mézet szí, úgy én
is ezen rossz cselekedetből valami jót tanultam.”
„Nézd, ez jutott eszembe: mi emberek e földön épp úgy cselekedhetünk,
mint a gyerekek a kertben. Szabad ugyan e világ javait használnunk, de
magunkkal vinnünk nem szabad őket. De amit abból a szegényeknek adunk,
azt mintegy a kertsövényen keresztüldobjuk, és egyszer a kertsövényen
túl - az örökkévalóságban - megint hasznunkra fordíthatjuk.”
Amit e világon
A szegényért tettél,
Abból a mennyekben
Számodra áldás kél.
(Forrás: Schmid Kristóf: Tanulságos beszélykék - Bacsi Irma e-mail)
Kommentáld!