A Kárpát-medence hegyei
A Kárpátok
hegyláncait kristályos kőzetek, mészkőszirtek, vulkáni eredetű
hegységek alkotják, amelyek a földtörténet különböző korszakaiban
keletkeztek. Az egész hegykoszorút annak külső határán végigfutó,
különböző üledékekből (homokkő, márga stb.) álló kőzetanyag, az
úgynevezett flisvonulat forrasztja össze egységes hegységkeretté. A
Kárpátokat négy részre oszthatjuk, az Északnyugati-, az Északkeleti-, a
Keleti- és a Déli-Kárpátokra.
Az Északnyugati-Kárpátok a Dévényi-szorostól a Zborói-hágóig nyúló hegykoszorú, a Kárpátok legszélesebb kiterjedésű területe. Itt található a Kárpátok legmagasabb hegysége, a Magas-Tátra (Gerlachfalvi-csúcs 2655 m), a Fátra és az Alacsony-Tátra. A vulkáni vonulat tagja a Mátra (Kékes, 1014 m) és a Börzsöny, illetve az aszúboráról híres Tokaji-hegy is.
Az Északkeleti-Kárpátoknak a Zborói-hágótól a Borsai-hágóig
nyúló keskenyebb hegykoszorúját a folyók (az Ung, a Latorca)
völgyeikkel felszabdalták. Hegyei közt ered a Tisza két forrásága.
Nevezetes része a Vihorlát vulkáni hegysora és a Vereckei-hágó (839 m). E régiót — a Tiszahát síkvidékével együtt — ma Kárpátaljának nevezzük.
A Keleti-Kárpátok Máramarostól, a Borsai-hágótól a Törcsvári-szorosig terjed. Magában foglalja a Háromszéki-, a Gyergyói- és Csíki-havasokat, valamint a székelyek szent hegyét, a Hargitát. Itt találjuk a Maros forrásvidékét, a Torjai-büdösbarlangot, a Szent Anna-tavat, a Békás-szorost.
A Déli Kárpátok a Brassótól délnyugatra fekvő s az Al-Dunáig húzódó ősi kristályos hegytömeg. A Brassói-, a Fogarasi-, a Szebeni-havasok, a Retyezát
2000—2500 m magasságú hegyei élesen elválasztják egymástól a
Havasalföldet és az Erdélyi-medencét. A Déli-Kárpátok északi határán
található a XII. század óta betelepült szászok autonóm területe, a Királyföld (később Szászföld).
Az Erdélyi-medence nyugati felén magasodik az Erdélyi-középhegység. A Kárpát-medence délnyugati határhegyei: a Dinári-hegység és az Alpok. A medencét nyugatról határoló Alpok átnyúlnak egészen Kőszeg és Sopron térségéig.
Kommentáld!