| |
A kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy
vadkecskék közé keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit
behajtotta a saját barlangjába.
Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy
nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette
meg őket.
A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne
éhezzenek, az idegeneknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat is
magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a
legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak.
M
ikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár
nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak:
"Éppen
ezért még jobban őrizkedünk tőled; mert ha minket, akik tegnap
kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél, világos, hogy ha ezután
mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik
régi barátaiknál többre becsülnek minket, míg újak vagyunk; meg kell
gondolnunk, hogy ha fölöttünk is eljár az idő, másokkal barátkoznak
össze, és azokat fogják többre tartani.
|
Kommentáld!