„…a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)
Egy legenda szerint Nagy Sándor egyik katonáját hadbíróság elé állították. A katona az ítéletet igazságtalannak tartotta, ezért fellebbezett.
A hódító azt mondta neki, hogy nála nagyobb hatalom nincs, akihez fellebbezhetne.
„Ebben az esetben – mondta a katona – kérem, hogy ügyemet kis Sándor elől Nagy Sándor elé vihessem.”
Mindannyiunkban van egy kisebb és egy nagyobb én, amely a fennhatóságért küzd.
A kisebb éned azt mondja:
„Senki sem hisz bennem, sosem leszek képes rá.”
A nagyobb éned ezt mondja:
„Elég az, hogy én hiszek Istenben és magamban, így képes leszek rá.”
A kisebb én azt mondja:
„Túl sokáig tart az álmomat valóra váltani.”
A nagyobb ezt mondja:
„Az álmok apránként válnak valóra.”
A kisebb ezt mondja:
„Ami sok, az sok! Már túl sok ütést viseltem el.”
A nagyobb ezt mondja:
„Már túl messzire jutottam ahhoz, hogy most adjam fel.”
A kisebb ezt mondja:
„Már nincs bennem több erő ahhoz, hogy tovább ragaszkodjam az álmomhoz.”
A nagyobb ezt mondja:
„Tarts ki még egy kicsit, hajnal előtt legsötétebb az éjszaka!”
Pál, miután elmondta, hogy hajótörést szenvedett, megkövezték, börtönben volt, elárulták, éhezett, szomjazott, álmatlan éjszakái voltak, fázott és ruhátlan volt, ám ennek ellenére eltökélten és fáradhatatlanul haladt célja felé, ezt írja:
„Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen?” (2Korinthus 11:29).
Honnan jön ilyen erő és állhatatosság? Istentől! A megbízatás, amit Istentől kapsz, soha nem nagyobb, mint az Ő kegyelme, amit hozzá ad.
Meríts tehát az Ő erejéből, menj tovább, haladj a célod felé, és győzni fogsz.Ámen
Kommentáld!