„És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.”
Már az ókori gondolkodók fejében szöget ütött a gondolat, hogy talán nem is a valóságot látjuk abban, ami körülvesz bennünket, hanem amit valóságnak gondolunk, csupán illúzió. De akkor mi a valóság? Ha nem is osztjuk mindenben ezt a feltevést, azért el kell ismerni, van benne valami! Amit mi a valóságnak gondolunk, az a meglevőknek egy töredéke, csak egy sajátos értelmezése a dolgoknak. Kevés, szám szerint öt érzékszervünk kevés megismerni, felfogni a teljes valóságot, és nem is gondolunk arra, hogy a valóság némely részének érzékelésére jelenleg nincs megfelelő érzékszervünk. Vannak, lehetnek olyan tényezők – akár a közvetlen környezetünkben is –, melyeket egyszerűen nem érzékelünk.
Ezt korlátozott vagy tükör általi homályos látásnak mondjuk
(1Kor 13,12).
Körülvesz bennünket Isten országa, uralma, hatalma, és földi érzékelésünk kevés ennek a „színről színre” látására. Gyakran kerít hatalmába valamiféle képzelődés, esetleg mások vélekedése a titkos világról.
Vallások sokasága sugall fantasztikusabbnál fantasztikusabb képzeteket az ismeretlenről, de Jézus mellett a hegyen az égből jövő hang egyértelműen eligazít:
„Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!”
Ő Isten utolsó szava az emberhez, ő az út, ő az igazság és ő az élet. Nincs más út a valósághoz, csak Isten felkentje, Jézus, senki más.
A kereszténység középpontja a kereszt, és a kereszt értelme a közbenjáró kegyelem.
(C. H. Spurgeon)
(Lukács Tamás)
Kommentáld!