Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyerek megszületésének idejét nem a
világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától
számítják.
E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a
leendő anya először gondol majdani gyermekére.
Az anya, amikor úgy
érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és
magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke
énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujában, és megtanítja az
éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket.
Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának
énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a
vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel
köszöntik a gyermeket.
A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a
dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki,
amikor valami baja esik, éneklik győzelmek, szertartások, felavatások
alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén
szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.
/ Jack Kornfield /
Kommentáld!