Jézus visszavonult a pusztába, és imádkozott. (Lk 5,16)
A magány ismeretlen volt számomra, amikor fiatal anyukaként próbáltam négy eleven gyermekemet nevelgetni, s ugyanakkor a helyi kórházban nővéri munkámnak megfelelni. Idegeim sokszor pattanásig feszültek.
Néhány éve rájöttem, milyen fontos megviselt lelkem megnyugvása érdekében a magányos időszak. Először úgy éreztem, nincs időm az egyedüllétre, de úgy tapasztaltam, hogy ezek az időszakok szinte megnövelték az időmet. A csendben kitisztultak a gondolataim és arra tudtam összpontosítani, ami fontos.
A magány egy másoktól való tudatos visszavonulást jelent, amikor szívünket és értelmünket az Istennel való kapcsolatra hangoljuk. Ilyenkor olvashatjuk a Szentírást, hallgathatunk egy lelki éneket, imádkozhatunk, vagy csak egyszerűen csendben vagyunk Isten előtt. Lehet, hogy néhány percre, esetleg egy órára is szükségünk van, mire nyugtalan gondolataink lecsendesülnek, és kimerült lelkünk feltöltekezik.
Talán arra vágyunk, hogy ott maradjunk az Istennel való egyedüllétben, de nem ez a dolgunk. Jézus többször érezte, hogy magányra van szüksége, de azután mindig visszatért az emberek közé.
Hasonlóképpen mi is visszatérünk a családunkhoz és barátainkhoz, hogy megmutassuk nekik azt a gazdag életet, amit Istennél megtaláltunk.
ÁMEN
Kommentáld!