„A Lelket meg ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek. Mindent megpróbáljatok: ami jó, azt megtartsátok." (1Thessz 5,19-21)

Mi lenne a világból, ha minden tűz kialudnék s csak egyetlenegy helyen lehetne lángot kapni? Micsoda hatalom volna az, aki egyedárusa a tűznek; micsoda árat kellene fizetni azért, hogy valaki tűzhöz jusson és micsoda hidegség, sötétség borulna a világra és a szívekre?

Több mint ezer esztendő Istennek a Lelkét, ezt az égi lángot, megoltotta. Egy ember kezében volt csupán a drága kincs s akinek Ő nem adott, annak örökre megfagyott a lelke. És lassan hűlt és sötétedett a világ, jég fagyott a szívekre, hómező borította el a viruló földeket, s az ember fáradtan, eltorzulva haladt a végső elnyomorodás felé. A prófétálást megvetették, s az élő Ige helyére a halott ceremóniát tették.

A lelket meg ne oltsátok. Ez volt a reformáció nagy üzenete. Istennek Igéjéből áradt ez a lélek, közvetlenül gyúlt fel a hívő szívében. Egyenest az Úr Jézus Krisztustól, mint legfőbb prófétától fogtak égi tüzet a lelkek. Az élő szó bizonyságtétele, az Írás magyarázása és a szentek közös imádsága foglalta el a néma szertartások helyét.

Nagy, boldog kockázat volt ez, megpróbálása mindennek, lehetőnek és lehetetlennek, képtelennek és vakmerőnek, de egyszersmind megtartása annak, ami igaz volt, amiről az Írás bizonyságot tett, s amire a Szentlélek belső testimoniuma pecsétet ütött. Isten akarata volt ez más és nem lehetett engedni belőle. Meg kellett tartani kísértés és fenyegetés között, szegénységben és gazdagságban, életben és halálban.

Meg kellett tartani a legfőbb jót, amit Isten tanácsolt, amit Ő követelt. Sokan odaadták vagyonukat, hírnevüket, e világ dicsőségét és életüket. Sokan mentek gályára, még többen hagyták el szülőföldjüket, gyermeket, nőt, testi éltet, hírt és jólétet, hogy megtarthassák az élet koronáját. Meghaltak, de a lelket meg nem oltották.

Áldalak Szentlélek Isten, hogy a magyar református anyaszentegyház tagjává hívtál el engemet.

Köszönöm Neked ennek az egyháznak egész történelmét, Krisztustól való eredetét és benne fundáltatott voltát. Tudom, hogy kősziklára épült és a poklok kapui sem vehetnek rajta diadalt. Köszönöm Neked mindazt, ami ez anyaszentegyházban magyar. Isten alázatos szolgáinak hitét, kikkel megtérítetted ezt a népet és a vértanúság hatalmával kemény szívét magadhoz igézted. Nagy és szent királyok bölcs törvényeit, királyi pálcájuk minden áldását, a fegyelmet, az eszményt, a nevelést.

Szent asszonyoknak sugárzó lelki szépségét és szolgálataiknak feledhetetlen példaadását: a rózsává vált kenyereket és a kenyerekké vált rózsákat. Köszönöm Neked történelmünk legnagyobb jótéteményét, a magyar reformációt minden dicsőségével és minden szenvedésével. Te míveltél csodákat vedlett, szegény prédikátorok ajkaival.

Te gyújtottál világosságot magyar jobbágyok kunyhóiban és főurak palotáiban. Te lobogtál tiszta lánggal nádfödeles iskoláinkban, üldözött őseink istentiszteletén, akár leégett falvak üszkei felett, akár úttalan rengetegek mélyein zendült fel dicséretedre a magyar zsoltár. Áldalak azokért az imádságokért, amelyek a mi református hitvallóink lelkéből fakadtak fel, azokért az áldozatokért, amelyeket szegények és gazdagok együtt hoztak a Te dicséretedre és azokért a szenvedésekért, amelyeket gályarabok és vértanúk, üldözöttek és elnyomottak Éretted örömest hordoztak.

Áldalak Téged, hogy magyar református Sionodat mindeddig megtartottad sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzdésben, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, tettetés nélkül való szeretetben, igazmondásban, Isten erejében, az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel (2Kor 6,4-7).

Éneklem előtted népem és egyházam himnuszát és imádlak Téged testvéreimmel „mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint megholtak és mint élők, mint ostorozottak és meg nem ölettek, mint bánkódók, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint semmi nélkül valók és mindennel bírók." (2Kor 6,9-10) ÁMEN

Úr Jézus, magyar anyaszentegyházam drága vőlegénye, itt áll Előtted a Te ékes menyasszonyod, az én anyaszentegyházam. Benne vagyok én is örökre a Tied, életemben a Te hű szerelmesed, holtomban a Te nyereséged, halavány sugára a Te örök dicsőségednek. Ámen.

http://harangszo.blogspot.ro/Ravasz László