– Atyám, itt az ideje, hogy munkánkra a pápa úr áldását kérjük. De nemcsak pápai áldás, korona is kell a magyar királyoknak, hogy éppen úgy megkoronázzák őket, mint a többi keresztény fejedelmeket. Menj hát Rómába, atyám, és kérj áldást meg koronát a pápa úrtól.

– Úgy legyen, ahogy kívánod – mondta az apát, s mindjárt elindult Rómába, hogy a pápa úrtól áldást és koronát kérjen. De akárhogy sietett, megelőzte az apátot a lengyel fejedelem követe: az is koronát kért a maga uralkodójának, a lengyel fejedelemnek. Már el is készült a korona a lengyel fejedelem számára, II. Szilveszter pápa éppen el akarta küldeni, amikor egy éjjel csodálatos álmot látott. Álmában az úr angyala jelent meg előtte, és így szólt hozzá:

– Holnap egy ismeretlen nép követei érkeznek hozzád, akik fejedelmük számára koronát kérnek. Add nekik a kész koronát, mert őket illeti.

Másnap a pápa úr előtt megjelent Asztrik apát, és István király nevében áldást és koronát kért. A pápának eszébe jutottak az angyal szavai, és meghajolt Isten akarata előtt. Azt mondotta Asztrik apátnak:

– Én apostoli vagyok, István fejedelem pedig apostol.

Ezekkel a szavakkal átadta a szent koronát az apátnak. Milyen szép ajándékot küldött a pápa úr az első királynak! A magyar korona csillog-villog az aranytól, középen a Megváltó képét, körben pedig az apostolokét mutatja. A Megváltó feje fölött a nap, a hold és a csillagok képe ragyog, mellette két élőfa áll. A szép fényes koronával az első királyt ünnepélyesen megkoronázták, aztán a koronázási jelvényeket Székesfehérváron ünnepélyesen elzárták. De azért gyakran elővették, mert a sátoros ünnepeken újra meg újra a király fejére tették a koronát. A magyar korona maga az egész ország, hazánk földjének minden gazdagsága, és népének egész boldogsága. Amikor Imre király fegyvertelenül lépett öccsének, Endrének a táborába, senki se mert rá kezet vetni, mert fején volt az ország koronája.

Úgy őrizték a régi királyok a koronát, mint a szemük fényét. De mikor a királyság lehanyatlott, a korona fénye is elhalványult. Amikor az utolsó Árpád-házi király, III. Endre meghalt, három idegen trónkövetelő lépett fel: a cseh Vencel, a német Ottó és az olasz Róbert Károly. Vencel cseh király nagy sereggel tört be az országba, és nemsokára bevonult Buda várába. Ott békés szándékot mutatott: megkérte a magyar urakat illő szóval, engednék meg, hogy fia a magyar királyok minden díszét magára öltse. Csak úgy próbaképpen. A magyar urak beleegyeztek, és a próbából az lett, hogy Vencel király a koronát az összes kincsekkel együtt kivitte az országból. De már ezt nem tűrhette – Ottó bajor herceg, aki IV. Béla király unokája volt. Megszerezte a koronázási jelvényeket a cseh királytól, azzal útnak indult, hogy Magyarországon megkoronáztassa magát.

Éjjel indult útnak, csekély kísérettel vonult, hogy gyanút ne keltsen. Féltette a koronát, erősen féltette, ezért ügyesen elrejtette. Egy hatalmas kulacsba beledugta, a kulacsot pedig szíjjal a nyeregkápához erősítette. Így vágtatott csekély kíséretével, s hát hajnalban észrevette, hogy a szíj megereszkedett, és üresen lóg a nyeregkápán. – Elveszett a korona!Fordulj, vágtass visszafelé! Meg kell találni mindenáron!

De annyi volt ott az utasember, hogy remélni se lehetett semmit. Majd éppen a koronát hagyják az út szélén heverni! De mégis, milyen a szerencse, a kulacs egy pocsolyába esett, ott a herceg egyik csatlósa meg is találta. Nagy volt az öröm: megvan a kulacs s benne a korona!

Mondták is a herceg udvari kísérői:

– Csodát tett az Isten! Most már világos, kit illet a korona!

De a katonák csak hümgettek, és azt mondták:

– Rossz ómen, rossz előjel a korona elvesztése. Hej, ha a korona beszélni tudna!

Be sok rablásról, lopásról, csalásról szólhatna! Erzsébet királyné, Albert király özvegye parancsot adott az egyik udvarhölgynek, hogy lopássá el a koronát. Nem kellett ezt Kottáner Ilonának kétszer mondani! Mindjárt összeszűrte a levet egy katonával, aki azelőtt lakatos volt, és bevezette a visegrádi várba, ahol a koronát őrizték. De bár őrizték volna! A lakatos meg egy társa éjjel a vár kápolnáján keresztül bejutott a várba. Kottáner Ilona átadta nekik a kulcsokat, maga pedig a kápolnában ájtatosan imádkozott a vállalkozás sikeréért. Jól imádkozott, mert azalatt a két mesterember leszerelte és feltörté a zárakat. Csak a korona tokján levő lakatot nem bírták lefűrészelni. Azt aztán kalapáccsal leverték. Akkora volt a zaj, hogy a palota visszhangzott belé, de hiába, mert akkor már nem állt őrség, amely a koronát védelmezte volna.

Amikor a koronát a tokból kivették, a tokot a kályhában elégették, azután egy vörös bársonypárnát fölfejtettek, a toll egy részét kivették belőle, és a koronát belevarrták a párnába. Másnap reggel Kottáner Ilona útnak indult: vitte a koronát a királyné után, Komárom várába. A koronát jól elrejtette, a vörös bársonypárnát egy tehénbőr iszákkal letakarta, és erősen lekötötte. Késő éjjel kelt át a zajló Dunán, megérkezett Komáromba, felkereste a királynét, és átadta neki a koronát. A királyné pedig László fiát, aki akkor három hónapos volt, Székesfehérvárra vitte, és ott ünnepélyesen megkoronáztatta. De alighogy vége lett a szertartásnak, már futásnak is eredt a gyülekezet, mert Ulászló hadai veszedelmesen közeledtek. Amikor menekülésre került sor, a királyné a koronát a csecsemő király bölcsőjében rejtette el. Útközben megszálltak a Mihályi-kastélyban, amely Kapuvár mellett állt.

A királyné fel-alá járt a kastélyban, hol az egyik, hol a másik ablakhoz futott, mert félt az üldözőktől. A koronát sem merte magánál tartani. De ugyan hova rejtse? Végre meglátott a kastély kapuja mellett egy fűzfát, annak az odvába rejtette a koronát. Erősen meghagyta Ladányinak, a kastély urának, hogy jól ügyeljen, de maga sem aludt az éjjel, egyre csak azt leste, megvan-e még a korona. Reggel megint elrejtette a csecsemő bölcsőjében, és magával vitte külföldre. De III. Frigyes császár, aki látta a királyné szorult helyzetét, csak kétezer-ötszáz forint zálogdíjat adott a koronáért. Bezzeg amikor Mátyás király vissza akarta váltani, akkor már hetvenezer forintot követelt érte. De mit lehetett tenni? A koronát drága áron kiváltották, s a következő esztendőben az agg Széchy Dénes azzal koronázta meg az ifjú Mátyás királyt.