TÖRTÉNETE

A 14–18. század

Az Árpád-ház kihalása után II. Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket Prágába vitte. 1305. június 21-én történt halála után az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele volt, hogy az utód III. Vencel lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel ennek a feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt szövetségesének, Bajor Ottónak adta át.

Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. (Habsburg) Rudolf osztrák herceg megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg.

 

Az angyal adta korona említése igazolja, hogy a Szent Korona „szent” voltáról alkotott nézet a 14. századra már átment a köztudatba. (A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egy oklevelében találkozhatunk először.) A Szent Korona kutatásában volt olyan időszak, amikor a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének következményeként magyarázták.

1307 elején Ottó Erdélybe indult, a források egy része szerint az őt támogató erdélyi németekkel akarta kapcsolatait erősíteni, más források szerint feleségül kívánta venni Kán László erdélyi vajda leányát. Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba távozott.

1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta Károly Róbertet, de mivel a Szent Korona még mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel több hagyományt is megsértett, mert a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek. Kán László csak az egyházi átok hatására adta át a koronát, így a királyt 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva.

 

A korona körüli bonyodalmak I. Lajos halála után kezdődtek újra.

Durazzói Károly nápolyi király 1385-ben a magyar trónra tört, s kihasználva a magyar belviszályokat, megszerezte a koronát, s 1385-ben királlyá koronázta magát. Erzsébet anyakirályné azonban Garai Miklós nádor segítségével elfogta, majd megölette Károlyt, akit a pápa is kiátkozott. Ezt követően a korona Mária, Zsigmond, majd Albert királyaink, illetve a királyi kincstár birtokában volt. Albert király halála után 1440. február 21-ére virradó éjjel a korona krimibe illő viszontagságokon esett át. Kottanner Jánosné, a királyné udvarhölgye, Kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát, és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását.^[20] Emiatt, 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő az 1444-es Várnai csatában elesett.

 

A korona 1463-ban Bécsben volt, amikor I. Mátyás király megkötötte III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében 80 000 aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, és azzal 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták.

 

A mohácsi csata után a koronát II. Lajos özvegye, Habsburg Mária Visegrádon keresztül először Pozsonyba, majd Bécsbe menekítette, végül átadta I. Ferdinándnak, aki a korona birtokában, Szapolyaival szemben, nagyobb jogot formálhatott a magyar trónra.

 

A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök^[22] közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve.^[23] A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérvárott, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás.

A 20. században

A Koronaőrség feladatairól szóló törvény 

Az utolsó magyar koronázás napján, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten IV. Károlyt, és feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István voltak. A Tanácsköztársaság uralma alatt 1919-ben, megszüntették a Szent Korona és a koronázási jelvények korábbi őrzésének törvényét, melyet csak 1920-ban állítottak vissza.

A későbbiekben 1928. évi XXV. törvénycikk rendelkezett a koronaőrség feladatairól és jogállásáról.

 

A korona története a II. világháború idején

A Szent Korona útja a világháború végén: Veszprém, Kőszeg, majd Velem, újra Kőszeg, 1945 márciusában az ausztriai Mariazell, majd Mattsee, Zelhoff, Augsburg.

Budapest, Veszprém, Kőszeg

Már 1944. októberében Lakatos Géza miniszterelnök, és Radvánszky Albert báró valamint Perényi Zsigmond báró koronaőrök között a Kormányzó utasítására tárgyalások folytak a korona elhelyezése ügyében. Három felmerülő lehetőség közül – részint a sürgősségre való tekintettel – október 10-én a korona várban történő elásását választották. A miniszterelnök jelenlétében, felesküdtek a titokra, majd a koronát éjszaka ásták el.

 

1944 október 15-én a kormányzó kiugrási kísérletét követően, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomátvétele után, Szálasi Ferenc kívánságára és intézkedésére a koronát a várba kellett vinni, ezért titokban ki kellett ásni. A nemzetvezető a várban felesküdött a koronára (november 4.). „Az eskütétel után a Szent Korona úgyszólván csak órákra került vissza az óvóhelyre, mert a harctéri helyzet miatt Szálasi Ferenc miniszterelnök hirtelen elhatározására 6-án délután 2 órakor a többi koronázási jelvényekkel együtt – a palást kivételével – szinte váratlanul Veszprémbe szállíttatott, ahol a Nemzeti Bank (…) óvóhelyén helyezték el.”

 

Ezt követően tárgyalások indultak – részint a koronázási palást Pannonhalmán történő elhelyezése ügyében, ill. – a koronaőrök (itt a visszaemlékező báró és társa szerepel) javaslatára, hogy a Szent Koronát és az ereklyéket ugyancsak Pannonhalmán, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezzék el. A távollévő miniszterelnököt helyettese, Szöllősi Jenő képviselte, míg minden intézkedés véghezvitelénél is ő volt jelen. A felmerült ellenérv az volt, hogy a Vöröskereszt „területenkívüliséget” jelent, vagyis diplomáciai lépéseket, eszerint időbeli elhúzódást jelent.

 

A koronaőrök lépéseket tettek az időbeliség felgyorsítás irányába, majd konkrét ígéretekkel megtámasztva beadvánnyal fordultak a miniszterelnökhöz. Ugyanakkor sürgős meghívásra a miniszterelnök-helyettesnél kellett jelentkezniük (december 4.), ahol a megtudták, hogy a miniszterelnök utasítására – tekintettel az 1928. évi XXV. törvénycikk] 2. §.-ban foglaltakra – a koronát azonnal Kőszegre szállítják. A paragrafus szerint a törvény „fenyegető veszély esetén az intézkedés jogát a miniszterelnök hatáskörébe utalta”. A koronaőrök elhatárolták magukat az intézkedéstől. A báró szavaival „…azt a feltevést ébresztette fel bennünk, hogy a Szent Koronának Kifejezett akaratunkkal szemben, tudtunkon kívül hirtelen Kőszegre szállítása az országhatár felé tett első lépésnek tekinthető.” Mérlegelték a törvény 3. § adta lehetőséget is, ami szerint az Országgyűléshez fordulhatnak amennyiben „súlyos aggály” merül fel, ami szerint az intézkedést „lelkiismeretükkel össze nem férőnek vagy koronaőri esküjükbe ütközőnek tartanák”. Megítélésük szerint azonban a soproni országgyűlést nem tekinthették törvényesnek, ill. attól tartottak, inkább felhívják a figyelmet a Szent Koronára, minthogy védelmét szolgálnák.

Kőszegtől Mattsee-ig, Augsburg

A korona útja ezt követően: Kőszegről Velembe szállították, végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattsee-be vitték, és ott megint elásták. Kőszegre december 4-én érkezett, ahol egy ottani zárdában őrizték; Velembe december 17-én szállították át, ahol egy hegyoldalba beépített légvédelmi óvóhelyre vitték, ezt követően újra Kőszegre került vissza (március 18.) az ottani óvóhelyre. 1945. március 27-én hagyta el a Szent Korona Magyarország határát. [P]

„Egyszerű Hangya teherautón vittük a Semmeringen át Mürzstegbe. Innen Mariazellbe. Április 5-én Attersee községben, s végül április 7-én voltunk Mattseeben! (…) A front közeledése miatt április 26-ról 27-re virradó éjszaka felnyitottuk a nagy ládát és kivettük a Szent Koronát, a jogart és az országalmát. A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak (…) belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzines hordóba. A ládában csak a kardot hagytuk. (…) Egy sziklafal előtt (…) mély gödröt ástunk, beletettük a hordót és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt. A sziklafal könnyen felismerhető volt. Környéke lakatlan! Május 2-án mentünk Zellhofba, a missziósházban a priornál jelentkeztünk. A prior 6-án értesítette az amerikai parancsnokságot jelenlétünkről. Délután jeepen kijött G. Granville amerikai hadnagy… A teherautóval együtt mentünk Augsburgba a 7. amerikai hadsereg kihallgatási központjába.” [P]

 

Úgy a korona szállításánál, mind annak elásásánál jelen volt Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes (kísérettel). „hallottuk… Szálasi azt mondta, itt várja be az amerikai haderőt és nem megy innen sehova.” [Cs]

A koronaőrök az amerikai hadsereg fogságába kerültek. Augsburgban a fogságba került valamennyi, környéken elfogott magyar látható volt, köztük Szálasi is, akit azonban később külön szállítottak. [Cs]

 

A ládát, elismervény ellenében adták át, de annak kinyitása nem tűnt sürgősnek. Amikor sor került volna rá, kiderült, hogy az ehhez szükséges kulcsok nincsenek meg, a láda kinyitása késedelmet szenvedett. Három kulcs volt, 1945. július 24-én lett meg valamennyi. Amikor a ládát kinyitották, kiderült, hogy szinte üres, csak a kardot találták benne. Pajtás Ernő parancsnokot felelősségre vonták, aki elmondta, ismert a korona helye, meg is mutatta, hol ásták el. Az ereklyéket kiásták, „…épen, baj nélkül, csak a bőrtokok mentek tönkre.” [P] „Az ékszerek sajnos iszaposak voltak, beiszaposodtak.” (Borbély alhadnagy és Paizs főtörzsőrmester beszámolója szerint.) [Cs]

 

Augsburg, Frankfurt, USA

A korona és az ereklyék Augsburgból a frankfurti bank trezorjába kerültek, innen az Amerikai Egyesült Államokba vitték. Itthon az 1946-os I. törvénycikk szerint Magyarország, mint királyság megszűnt, új államformája a köztársaság lett. 1951-től 1978-ig a koronát az USA Kentucky államában, Fort Knox katonai támaszponton tárolták csaknem három évtizeden át. Az Európából Amerikába átszállított Szent Korona ládáján ez a felirat állt: „sugárzásveszélyes repülő tárgy”^[forrás?].

 

 

A korona visszaszolgáltatása

A politikai enyhülés idején, 1978. január 5-én, Jimmy Carter elnöksége alatt a magyar Szent Korona a koronázási jelvényekkel együtt ismét hazai földre kerülhetett. Január 6-án a Parlamentben Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kis ünnepség keretében átadta ezeket a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, pl. Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész. Az államvezetés részéről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György volt ott, valamint Apró Antal, az Országgyűlés akkori elnöke, aki a korona átvételéről szóló hivatalos elismervényt aláírta.^[28]. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, két évtizeden át itt állították ki.

 

 

A korona napjainkban

1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

 

2001. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a millenniumi ünnepségsorozat keretében hajón Esztergomba vitték, ahonnan – rövid tiszteletadás után – visszakerült az Országházba. Az Országgyűlés 2010. december 20-án megalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosítását. A módosítás értelmében ismét a Magyar Honvédség feladatai közé került a Szent Korona, valamint a hozzá tartozó koronázási jelvények – a palást kivételével – őrzése fegyverhasználati joggal. A Honvéd Koronaőrség 2011. május 30-án tette le a koronaőr esküt és vette vissza a Szent Korona őrzését.

A millenniumi Szent Korona-emléktörvény 

Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Országgyűlése megalkotta a 2000. évi I. törvényt Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról.

A törvény fontosabb rendelkezései:

• A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.
• Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi.
• 4. § (1) A Szent Koronának és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére az Országgyűlés Szent Korona Testületet (a továbbiakban: Testület) hoz létre.
• 5. § (1) A Testület tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Testület elnöke a köztársasági elnök.

 

Ezeken túlmenően a törvény meghatározza a koronázási jelvényeket, szabályozza a Testület feladatait, lehetővé teszi a koronázási jelvények tudományos vizsgálatát, és hiteles másolatok készítését.