Az emberi élet számos jóságélménye közül említsünk meg egyet, az irgalmas megbocsátás élményét. Az emberek közötti érintkezés folyamán elkerülhetetlenek az összetűzések. Az elsô pillanatban rendesen mindegyikünk úgy véli, hogy neki van igaza, és a másikat hibáztatja. Ha balgák vagyunk, ez az áldatlan állapot folytatódik tovább és mérgesedik el mindig jobban. Harag haragot, erôszak erôszakot, bosszú bosszút szül.
Néha egy ártatlan harmadik személy elleni közös gyűlölet és erôszakoskodás révén élik ki az emberek indulataikat, és így elfelejtik egymás iránti haragjukat. De az ilyen hazug ,,megoldás'' nem lehet maradandó.
Igazi megoldás csak egy van: hibánk belátása és kölcsönös irgalmas megbocsátás. Ha valami rossz történik az emberek között, néha az egyik félnek nagyobb a vétke, mint a másiknak, de ritka az, hogy a hiba csak az egyik félnél lenne.
Ha mindkét részrôl több lett volna az igazságosság, nagyobb a szeretet, talán senki sem bántotta volna meg a másikat. Így a megbocsátás szinte mindig kölcsönös. Az ilyen megbocsátás pedig valóban teremtô csoda. Keresztülvágja a gyűlölet és bosszú bűvös körét, és egy új kezdetet teremt. A rossz tett által megcsorbult létünk újra egésszé lesz, az elvágott kötelék újból eggyéforrad.
A bocsánatot kérô és adó alázatos szeretet összeforrasztja a szíveket: nagyobb lesz a kölcsönös megértés, tisztelet és szeretet, mint az összeütközés elôtt volt.
Ritka kincs az igazi megbocsátás, a nem öntelt, gôgös leereszkedésbôl, feledni nem tudó szűkkeblűségbôl, hanem ôszinte, kölcsönös szeretetbôl fakadó megbocsátás. Ritka kincs; de éppen ezért túláradó örömet érez az, aki részesedik benne. Meggyógyult a gennyes seb, eltűnt a múlt, új jövô nyílt meg, új élet, új remény. Van a világban megbocsátás. Nem azért olyan nagyszerű csoda-e ez a megbocsátás, mert egy végtelen Irgalom visszfénye?
Kommentáld!