Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. (Jn 3,3)
Felnőttként sokszor elcsüggesztett a gondolat, hogy nem igazából emlékszem arra a bizonyos pillanatra, amikor megtértem.
Attól tartottam, hogy azért nem emlékszem rá, mert valójában soha meg sem történt.
Ez az aggodalom arra ösztönzött, hogy egy gyermeki imádságban újra odaszánjam életemet Jézusnak.
Tizenévesként sem tettem soha drámai módon bizonyságot a keresztyén táborokban. Gyakran előfordult, hogy bizonytalan voltam, és nem tudtam, mit mondjak, ha megkérdezték tőlem, hogy mikor és hol tértem meg.
Amíg mások lelkesen beszéltek egy hatalmas, mindent elsöprő megtérésről, a pontos időpontot is meghatározva, úgy éreztem, hogy az én keresztyén hitem fel sem ér az övékével.
Én nem tudok egy ilyen konkrét időpontot.
Idővel rájöttem, hogy lelki újjászületésem élménye nagyon hasonlít a születésemre. Nem emlékszem arra, amikor megszülettem, de ez nem jelenti, hogy nem történt meg.
Az a tény, hogy nem emlékszem a lelki újjászületésemre sem jelenti azt, hogy az nem történt meg.
A testi megszületésem bizonyítéka látható, hiszen élek, mint ahogyan reményeim szerint a krisztusi élet vonásai is felfedezhetőek bennem, ahogy a hitben növekszem és keresem, hogy Istennek szolgálhassak, őt szerethessem, és neki engedelmeskedjek mindenben, amit teszek.
Imádság: Istenünk, köszönjük az üdvbizonyosságot, amit Jézus Krisztusban nyerhetünk. Ámen.
Az újjászületés bizonyítéka a megváltozott élet.
Joanna Ronalds (Victoria, Ausztrália)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MÉG NEM ISMERIK ISTENT!
Kommentáld!