A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT
"Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki" (1Kor 2,14).
Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, hogy szükségünk van rá. Pál mondja: "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik..." - akik gazemberek? Nem, hanem "akik elvesznek, mert bennük e világ istene megvakította a hitetlenek gondolkodását".
Az emberek nagy többsége az erkölcsösséget elérhetőnek tartja saját erejéből, nem érzik szükségét az evangéliumnak. Csak Isten teremti meg ezt a rászorultságot, addig nincs is tudatában az ember ennek, amíg Isten önmagát meg nem bizonyítja. Jézus mondta: "Kérjetek és adatik nektek!", de Isten nem adhat addig, amíg nem kérünk.
Nem akarja Ő visszatartani ajándékait, de ez a módja annak, hogy a megváltás alapján véghezvigyen dolgokat. Kérésünk útján Isten elindít olyan folyamatokat és megteremt olyan dolgokat, amik nem léteznek mindaddig, amíg mi nem kérünk. A megváltás belső valósága az, hogy szüntelenül teremt. Amint megteremti bennünk Isten életét, éppúgy megteremti mindazt, ami ehhez az élethez tartozik. Senki sem elégítheti ki azt a hiányérzetet, csak az, aki támasztotta. Ez a megváltás értelme - teremt és megelégít.
"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32). Mi saját megtapasztalásainkat hirdetjük és az emberek érdeklődnek is, de nem ébred fel bennük hiányérzet. De ha Jézus Krisztus felemeltetik, Isten Szelleme tudatossá teszi bennünk, hogy Őrá van szükségünk. Az evangélium hirdetése mögött Isten váltságművének teremtő ereje munkálkodik az emberek lelkében. Soha nem a személyes bizonyságtétel menti meg az embereket. "Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek, szellem és élet" (Jn 6, 63).
Kommentáld!