Márk 6:41 "Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak."

Minden országnak van zászlaja. Sok hasonlít egymásra. Ehhez hasonlón minden országnak van egy sajátos formájú, ízű kenyere. Ezek közül sok hasonlít egymásra, de a formája és összetétele elárulja, hogy melyik nép sütötte. Mexikóban ismeretes a tortilla, Közel-Keleten a pita, Amerikában a kukorica darából készült corn bread, Olaszországban van a fonott grissini, Franciaországban a hosszú vékony kenyereket és a croissantokat sütik, a németek szeretik a fekete zabkenyeret, az oroszoknál még feketébb a soldatsky, és mi magyarok a középeurópai népekhez hasonlóan szeretjük a finom búza és rozskenyeret, de a hófehér Vienna bread is megtalálható az otthonainkban. Nekünk magyaroknak külön áldás a finom kalács.

A kenyér magát az életet jelenti sok helyen, hiszen több nemzet szótárában a munkás neve: kenyérkereső. A kenyér a legtermészetesebb eledel számunkra egy életen át. Nem kell megerőltetni magunkat, hogy visszagondoljunk arra az időre, amikor édesanyánk kenyeret sütve levágott egy nagy karéjt, és mi örömmel fogyasztottuk el a friss kenyeret, vagy cipót. Volt aki tett rá vajat, mézet, zsírt, lekvárt vagy cukrot, de sokszor bizony csak üresen ettük, és úgy is jó volt.

Már 15,000 évvel ezelőtt a vadászok gabonát hordtak magukkal, és ráébredtek, hogy ezeket a vadon nőtt szemeket termelni is lehet. Svájcban a tavak mellett már a kőkorszakban megtanulták a gabonát lisztté zúzni és vízzel összekeverve megsütni. A fennmaradt leletek szerint először a régi Babilóniában és Egyiptomban készítettek kenyeret. Egyiptomban 2-3,000 évvel ezelőtt már használták a kovászt és az agyagból készült kemencékben körülbelül 50 különböző fajta kenyeret sütöttek. 1936-ban egy múzeumi expedíció több 3,500 éves kenyeret talált Egyiptomban, és a kutatók legnagyobb meglepetésére ezek a kenyerek majdnem olyanok voltak mint napjainkban a rozskenyerek. A legenda szerint 3,000 évvel Krisztus előtt egy feledékeny rabszolga bedagasztotta a lisztet és félretette. Miután az megkelt, a szolga ebből a gyúrásból sütött a mieinkhez hasonló kenyeret.

Amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, akkor magukkal vitték a kenyérsütés titkát, és a kovásztalan kenyeret. Krisztus előtt már 600 évvel a görögök 72 fajta kenyeret sütöttek, és Jézus idejében már léteztek kereskedelmi sütödék. A görögök létesítették az első malmot, ahol emberek és állatok által meghajtott malomkövek őrölték lisztté a gabonát. A felszabadult rabszolgák pékségeket nyitottak és immár szabadon, juttatásért folytatták a kenyérsütés munkáját.

A Római Birodalom lakosságának körülbelül fele szegény volt, és hogy ne legyen lázadás a vezetők biztosították a népnek a cirkuszi szórakozást és a kenyeret. Már 600 évvel Krisztus előtt volt egy Maximus nevű cirkusz, ahol 250,000 ülőhelyet biztosítottak a nézők számára. Ebből az időből ered az a mondás, hogy a rómaiak két dolgot szeretnek: a kenyeret és a cirkuszt. Napjainkban is van ilyen jelenség: ha van ennivaló és szórakozás, akkor sok meg van elégedve az élettel.

A fejlett országokban az elfogyasztott kenyerek 95 százalékát kenyérgyárakban sütik. Magyarországon a gépesített kenyérgyárak üzemeltetését a századfordulókor kezdték meg.

Európában sokszor a gazdagságnak a fehér kenyér volt a szimbóluma. Mennél gazdagabb volt valaki, annál fehérebb volt a kenyere. Az utóbbi időben éppen ellenkező a helyzet: a fehér kenyér olcsóbb, mint a barna kenyér.

Kanadában átlag 75 font kenyeret fogyasztanak el a lakosok évente. Gondolom a magyarok az átlagtól többet megesznek. Szinte nemzeti eledel számunkra a kenyér. Nem csoda, hogy az úrvacsorai alkalmak közé külön be van iktatva egy nap, amikor újkenyérre vesszük magunkhoz a sákramentumot. A kenyér fontos. Mikor Jézus kísértéseknek volt kitéve a kísértő azt mondta neki: "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek váljanak kenyérré. Ő így válaszolt: 'Megvan írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából jő.'" (Máté 4:3-4)

Régen a cipó nagyságnyi kenyereket az emberek tarisznyáikban hordták, amikor utaztak. Némelyik bibliai tudós szerint az 5,000 ember megvendégelésének az egyik titka az volt, hogy a szeretetközösségben a nép megindult Jézus imája után, és az öt árpa kenyérből és két halból, ami egy gyermeknél volt mindenki jól lakott, mert előszedték az elrejtett ennivalót. "Miután mind ettek, és jól is laktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak." (Márk 6:42-44)

Ha éhezőket látunk, megnyílik a szívünk és megosszuk a mindennapi kenyerünket. Szolgálatom idején, különösen a városokban, megálltak az emberek kéregetni. Ha valaki éhes volt adtam ennivalót, de aki pénzt kért, azt csak akkor támogattam, ha meg voltam arról győződve, hogy jó célra használja fel az összeget, és nem italt vásárol érte. A kanadai-magyar egyházainkban sem az éhezők, sem a szegények megsegítésére nincs külön programunk.

Képletesen a kenyér több helyen van alkalmazva az Ó és az Újtestamentumban. IV. Mózes 14:9-ben Józsué és Káleb kenyérhez hasonlítja az ellenséget, amit meg tudnak enni, vagyis le tudnak győzni. A derék asszonyt dicsérve, a Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: "Ügyel háza népe dolgaira nem kenyere a semmittevés." (31:27) Az istentelenekről a 4:17-ben ezt olvassuk: "Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak." A 20:17-ben ez van megírva a kenyérről: "Ízlik az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül kaviccsal lesz tele a szája." Ezekkel az idézetekkel szemben pozitív értelemben a kenyér és a bor a bölcsesség képviselőiként is meg vannak említve a Példabeszédekben (9:5).

Az Újtestamentumban az úrvacsora már a kezdettől fogva magába foglalta a kenyér megtörését. Péter apostol prédikációja után mintegy háromezer lélek megkeresztelkedett és csatlakozott az első keresztyénekhez. "Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szüksége volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, ujjongással és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel." (Ap. Csel. 2:44-47)

Az Újtestamentumban a kenyér jelképesen is szerepel Isten eljövendő országával kapcsolatban. Jézus önmagát az élet kenyerének nevezi. Pál az I. Kor 11:23-26-ban így ír az úrvacsoráról: "Mert és az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.... Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön."

Amikor a sokaság mennyei kenyeret kért Jézustól, akkor Ő azt mondta nekik: "Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örökéletre, amelyet az Ember Fia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten... Erre megkérdezték: 'És te milyen jelt mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked?... Atyáink a mannát ették a pusztában... Mennyei kenyeret adott nekik enni.' Jézus pedig így válaszolt nekik: 'Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adta a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből szállt le, és életet ad a világnak.' Erre azt mondták neki: 'Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret.' Jézus azt mondta nekik: 'Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz nem szomjazik meg soha.'" (János 6:5:27-35)

Jézus kijelenti, hogy akik az élet kenyerét eszik, azok nem éheznek meg soha, és sohasem lesznek szomjasok.

Ma két kenyérről hallottunk. A mindennapi kenyér történetének ismertetése után szóltam a mennyei kenyérről: Jézus Krisztusról. Ehetünk ízletes ételeket és finom kenyereket, de megéhezünk. Elfogyaszthatunk mindenféle italt, újból szomjasok leszünk. Az Isten Igéjének ígérete azonban arra figyelmeztet bennünket, hogy van mennyei kenyér és egy mennyei ital is, amin keresztül megtaláljuk az örök életet. Jézus így szól: "Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet oda fogok adni a világ életéért." (János 6:48-51)

IMA

Teremtő Istenünk! A szántóföldekre elhoztad az aratást és betakarítást. Újból megengedted, hogy az aranyló kalászokból életet adó kenyér kerüljön asztalainkra. Hálát adunk azért, hogy megáldod a szántóvetőket, az aratókat, és irgalmasságodat megújítottad rajtunk a mindennapi kenyér megadása által. Ma nemcsak földek terméséért adunk hálát, hanem a Krisztusban kapott lelki gyümölcsökért is. Add, hogy Egyházadban mindig legyen munkás az aratás elvégzésére.

Vezess az irgalmasság szolgálatára, hogy a mindennapi kenyerünket meg tudjuk osztani a szűkölködőkkel, és Igédet azokkal, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. A mindennapi eledelért való köszönetünk közben ismertesd meg velünk még jobban Jézus Krisztust, az örökélet kenyerét. Add meg nekünk a földi javakhoz a mennyei javakat is, hogy az életünk kovász, és ízt adó só legyen az általad adott üdvösség kenyerében.

Világosítsd meg orcádat előttünk és úgy vezessen Szentlelked lángja, mint Mózest vezette a pusztában; és úgy, ahogy megáldottad Izráel népét a mannával, úgy áldj meg minket is az égi kenyérrel, hogy testben és lélekben megerősödve, mindenkor a Te dicsőségedre tudjunk élni. Ámen.

(Forrás: Sermons - by Paul Kantor)