Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.
(Zsolt 34,19)
Voltunk már valaha megtört szívűek? Legtöbben már átéltünk olyan eseményt, mely után sebzetten, elcsüggedve és reménytelenül éreztük magunkat.
Olykor szinte szó szerint érezzük a fájdalmat.
Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor néhány évvel ezelőtt váratlanul elveszítettem édesanyámat.
A halála által okozott megrázkódtatás és szomorúság olyan fájdalmat keltett bennem, amit azelőtt még soha nem éreztem.
Miért kellene Istennek a mi fájdalmunkkal törődnie? Nincs neki fontosabb dolga? A válasz Isten irántunk való mélységes szeretetében rejlik. "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pt 5,7).
Isten annyira szeretett bennünket, hogy elküldte Jézust. És Jézus könnyekre fakadt Lázár sírjánál (Jn 11,35), valószínűleg nem annyira Lázár miatt, hanem inkább a családját ért fájdalom láttán.
Ha sérül a szívünk és sebződik lelkünk, Isten közel von magához, hogy megvigasztaljon.
Nincs olyan szívfájdalom vagy szomorúság, mely Isten megértését és könyörületét ne vonná magára.
Most, amint felidézem az édesanyámmal töltött éveket, az emlékek és az általa mutatott istenkövető példa felett érzett örömmel teszem.
Az Örökkévaló, aki megalkotta szívünket, képes meggyógyítani azt, ha megbetegszik.
Sóhaj: Istenünk, te vagy az igazi orvos. Adj gyógyító erődből és békességedből a megtört szívűeknek. Ámen.
Kommentáld!