XIV. Lajos - A Napkirály

 

Röviddel 77. születésnapja előtt halt meg

1715. szeptember 1-jén XIV. Lajos francia király,

akit Napkirály és Nagy Lajos nevekkel illettek.

72 évig tartó uralkodásával

ő a leghosszabb ideig trónon ülő király Európában.

1638. szeptember 5-én született huszonhárom gyermektelen év után

XIII. Lajos francia király és Anna királyné

(akit Dumas Három testőr című regényében megörökített) első utódja.

A trónörökös világra jöttét valóságos csodának tekintették,

ezért a szülők örömük és hálájuk jeleként Louis-Dieudonné

(Lajos, Isten ajándéka) keresztnevet adták.

Mondák szerint Lajosnak volt egy ikertestvére,

akit börtönbe zárattak, arcát maszkkal elfedték.

A Vasálarcos legendája igen csak megmozgatta a francia nép fantáziáját,

bár valóságos tényekkel senki sem tudta alátámasztani a feltételezést.

 

 

1643-ban elhunyt XIII. Lajos és a négyéves gyermek örökölte a trónt

XIV. Lajos Franciaország és Navarra király néven.

Tizenhárom éves koráig édesanyja uralkodott helyette,

aki főminiszterének az olasz Mazarin bíborost választotta.

A tényleges hatalom az ő kezében összpontosult.

Mazarint a francia nép megvetette idegen származása miatt,

és úgy vélték, hogy túlságosan befolyásolja a királynét.

Egy felkelés (Fronde) is kirobbant emiatt, de lényegi változás nem történt:

Mazarin céltudatosan készítette fel Lajost a jövendő uralkodó abszolút szerepére.

1651-ben Lajost nagykorúsították, így anyja megbízatása véget ért.

Mivel fiatal volt az uralkodáshoz, így a fő hatalmat Mazarin bíborosra ruházta.

XIV. Lajos koronázása és ünnepélyes felkenése 1654-ben a reimsi székesegyházban történt.

 

 

1660-ban vette feleségül a király Mária Terézia infánsnőt,

a spanyol uralkodó legidősebb lányát.

Egy év múlva született meg a királyi pár fia, Lajos herceg,

akit a nagy trónörökösnek (grand dauphin) neveztek.

Ez évben halt meg Mazarin bíboros, és XIV. Lajos egyedül folytatta a kormányzást.

Az államtanács tagjainak bejelentette,

hogy a továbbiakban nem fog főminisztert kinevezni,

hanem egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként.

„Az állam én vagyok (L'état c'est Moi”) – hangzott el az ismert mondat.

 

Bár sokan kétségbe vonták képességeit, Lajos mégis határozottnak bizonyult.

Anyjának azt írta egy levelében: „

Nem vagyok olyan tökfilkó, amilyennek az udvaroncok hisznek”.

Igen komolyan vette a politizálást és az ebből adódó kormányzati felelősséget.

Európa legerősebb, leggazdagabb, legnagyobb népességű állama fölött uralkodott.

Tehetséges és széles látókörű miniszterei segítségével

Richelieu és Mazarin bíboros politikájára alapozva

központosított abszolutista államot teremtett azzal a céllal,

hogy Franciaországot Európa központjává tegye.

Párizs a Fronde-felkelés rossz emlékét idézte fel XIV. Lajosban,

ezért a város melletti Versailles-ba költözött.

A ma is álló palota már két évtizeden át épült,

amikor Lajos 1682-ben ide helyezte át udvarát,

de soha nem látta készen,

mert mindig újabb és újabb ötletekkel állt elő, az építkezések haláláig folytak.

 

A versailles-i kastély története

/Harmat Árpád Péter/

Versailles korábban - a XVII. század második felétől a Nagy Francia Forradalomig -

a Francia Királyság de facto fővárosa, a királyok lakóhelye volt.

Napjainkban Párizs egyik gazdag külvárosa,

és még mindig fontos adminisztratív és bírósági központ.

Párizs nyugati külvárosa, a főváros központjától 17,1 km-re fekszik.

Versailles világhírű a versailles-i kastélyról,

mely az építtető XIV. Lajos király jóvoltából

a világ legnagyobb és legpompázatosabb kastélya volt a XVIII. században.

 

 

Már az ókori uralkodók és a Római Birodalom császárai közül is

sokan hasonlították magukat a Naphoz.

A középkori keresztény világ azonban nem fogadta el,

hogy a királyokat vagy a császárokat istennek tekintsék.

Mindezek ellenére XIV. Lajos földöntúli eredetű hatalmát akarta szimbolizálni,

ezért újjáélesztette a napkultuszt.

Jól illett egy abszolutisztikus uralkodóhoz ez a titulus:

a király úgy ad fényt és meleget a birodalmának, ahogyan a Nap a Földnek.

Mi sem szimbolizálhatja jobban a tündöklést, a Nap ragyogását,

mint egy káprázatos és csillogó kastély.

Ez lett Versailles,

a pompa, a fény, a ragyogás, a hatalom szimbóluma:

1682-től 1789-ig a francia királyok lakhelye.

 

Versailles egy kicsi falucska volt,

majd miután XIV. Lajos felépíttette a kastélyt,

ez lett a francia politikai élet központja.

Helyén eredetileg egy kis méretű, korai barokk vadászkastély állt,

melyet apja, XIII. Lajos építtetett.

Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni 1688-ban

a Napkirály megbízásából a művész-hármas: Levau, Lebrun és Le Nötre.

A munka első ütemében Levau körülépítette a meglevő kastélyt,

s ahhoz csatlakozva egy újabb, nagyobb méretű előudvart alakított ki.

Levau halála után Mansart vette át az irányítást.

Az addig elkészült épülettömbhöz, mely a jelenlegi kastély kertre néző nagy rizalitja,

két oldalról belső udvarok köré elrendezett szárnyakat csatolt,

egységesítette a homlokzatokat s felépítette a kápolnát.

 

Lassan Lajos szenvedélyévé vált a kastély.

Rengeteg híres festőt hívott,

ám úgy tűnt Versailles túl költséges az ország kincstárának.

De Lajos hajthatatlan volt, pedig a költségek

1684-ben közel nyolcmillió frankra rúgtak.

Hogy népét ezért az óriási és sokak szemében esztelen

pazarlásnak tűnő építkezésért kárpótolja, építtetett a Szajnán egy hidat.

Ez a Pont Royal királyi híd. Engesztelő ajándék.

 

A versailles-i kastély tulajdonképpen egy megközelítően

500 m hosszú, terjengős épület. Méretei valóban lehengerlőek.

Belépéskor a francia királyok sorfala fogadja a látogatókat,

komótosan, felségesen, szigorú időrendben állnak.

Az uralkodó Louis Quatorze - millió féle megjelenése van:

szobor, lovasszobor, portré, csatakép és sorolhatnánk napestig.

Felbecsülhetetlen pompa és szigorú rend uralkodik mindenütt.

A miniszterek és más méltóságok a kertre néző észak-déli szárnyakban laktak,

míg az udvaroncok szobái a falura néztek.

A királyi lakosztályok a palota központi részének első emeletén voltak.

A királyé északra, a királynéé délre nézet.

Minden szeglet freskókkal díszített, aranycirádákkal, selyemtapétákkal,

nemesen faragott bútorokkal terhes.

A gobelinjeik, a textilfüggönyök kivitelezése is szemkápráztató,

ahogy a kilincsek, ajtódíszek, padlók is.

A királyi lakosztály termeit a Háború szalonja,

a királynő teremsorát a Béke szalonja zárja le.

 

Közöttük húzódik a kastély legpompásabb helyisége

a La Galérie des Glaces, a Tükörgaléria.

 

A nevezetes, 73 méter hosszú - számmisztika: 7+3= 10,

vagyis az 1-es, a Nap száma! - folyosószerűen elnyúló terem oldalfalait

márvány pilaszterek tagolják és a 17

kertre nyíló ablakokkal szemben hatalmas tükrök díszítik.

A boltfelületet dekoratív stukkó keretrendszer osztja.

A keretek között kimaradó, váltakozó nagyságú mezőket

gazdag színhatású festmények töltik ki.

Ebben a hegyi kristály-, ametisztcsillároktól szikrázó,

lenyűgöző gazdagságot sugárzó "szobácskában" -

nem csekély pszichológiai nyomás -

írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést a legyőzött Németországgal...

 

A kastély mögött terül el Versailles legnagyobb értéke, az óriási park.

 

 

Lajos kertésze, Le Nôtre, uralkodója leglehetetlenebb kívánságait is teljesítette.

Nôtre nem csak egy kertet tervezett a királynak,

hanem egy olyan barokk várost, amely tele van meglepetésekkel.

Lajos mint a magas fák szerelmese maga válogatta ki a fenyőket,

nyárfákat és platánfákat, melyeket Flandria, sőt Itália vidékeiről telepítettek ide.

Hasonló módon kedvelte a virágokat, főként az erős illatúakat.

A kertész állandóan kereste azokat a ritka illatokat,

melyek megörvendeztették a királyt.

A sugárutak mentén szerveződő kertet virágdíszes teraszok,

lépcsők, szökőkutak, tágas vízmedencék gazdagítják.

Van benne növényház, nyírott cserjékkel kiképzett labirintus,

pavilon, majorság, színház.

A beláthatatlan, 800 hektáros parkot a 132 km-es fasorral,

medencékkel, 50 szökőkúttal

manapság csak áprilisban kezdik beüzemelni

és a virágok májustól borulnak díszbe és egészen októberig pompáznak.

 

A kastélyon a kor legnevesebb művészei-mesterei dolgoztak,

s megvalósították mindazt a fényűzést,

amit a kisszámú udvari nemesség megengedhetett magának.

Ünnepségek, bálok, gyertyafényes színházi előadások pazar színtere volt a kastély.

Minden az uralkodó körül forgott, aki - maga is amatőr táncos lévén -

szerette és pártolta a művészeteket és művelőit is.

Versailles remekbe szabott falai a francia udvari arisztokrácia hanyatlásának tanúi.

Lajos húsz év alatt tízmillió frankot költött nagyzási hóbortjaira,

aztán pénzszűkébe került.

Dicsősége, hatalma hanyatlott,

az európai királyi házak szövetkeztek ellene és háborút indítottak.

A királynak ágyúkra volt szüksége, és nem sajnálta feláldozni e célra

Versailles ezüst bútorait.

A forradalom idején

a korábban hatalmas összegeket felemésztő palotára lassú pusztulás leselkedett.

 

Az 1789-es forradalom alatt kincseit részben megsemmisítették,

de I. Napóleon még ott töltötte a nyarakat.

Helyrehozataláért azonban még az utána következő Bourbon királyok sem tettek semmit.

Végül 1830-ban Lajos Fülöp a nemzetnek ajándékozta azzal,

hogy "váljon Franciaország minden dicsőségét bemutató" múzeummá.

A palotaegyüttes az 1871-es porosz-francia háború idején kórházként működött,

majd I. Vilmos császár a tükörtermet választotta

a második német birodalom kikiáltásának színhelyéül.

A sok hányattatás otthagyta nyomait a palotán.

Többek között a "tükörterem" falain is repedések keletkeztek, a mennyezet beázott,

Charles Lebrun híres falfestményei megfakultak,a tükrök elhomályosultak.

2005-ben azonban elkezdődött a kastély rekonstrukciója.

3 év alatt, mintegy 15,6 millió dollárért (3 milliárd forintért) varázsolták újjá a Tükörtermet,

mely 2007. nyarától újra régi fényében fogadja a látogatókat.

Versailles ma igazi turistalátványosság.

Mintegy 10 millióan keresik fel évente,

így a párizsi Eurodisney után az épület a második leglátogatottabb attrakció Franciaországban.

 

 

 

 

Az udvar és a király mindennapi életét a nagyrészt a spanyol szokásokból átvett,

szigorúan meghatározott ceremónia szabályozta.

Lajost fél nyolckor keltette az első kamarás,

majd a dajkája lépett hozzá, csókkal köszöntötte.

Ezután az udvari orvos vizsgálta meg,

végigdörzsölte a testét, és inget cserélt rajta.

Negyed óra alatt királyi test is felébredt,

a főkamarás bevezette az udvaroncokat, és meghallgatták a királyi imát.

Fél kilenc tájban kiszállt az ágyából,

az első kamarás illatos vizet vagy borszeszt locsolt a király tenyerébe,

hogy megmosakodhasson.

Ezután felvette a papucsot és a házikabátot, a főborbély pedig levette a hálósapkát

és a paróka viseléséhez alkalmatossá tette a haját,

illetve kiválasztotta az aznapi parókát is.

Minden másnap meg is borotválta.

A következő helyszínre, a királyok is általában gyalog jártak.

Ám jelen esetben épp fordított a dolog, ugyanis a királyi terembe toltak be

egy olyan üreges széket, mely bársonnyal volt borítva,

alatta pedig fajanszedény rejtőzött - ezen ülve végezte egészségügyi dolgát.

 

 

Miután fogadóképessé vált, elfogyasztotta reggelijét,

ami két csésze tea vagy leves volt.

Majd a bebocsátottak beszélgethettek az uralkodóval, miközben az megvált hálókabátjától,

s a nappali inget, majd sorban a többi ruhadarabot (térdnadrág, selyemharisnya,

gyémántos csatú, 26 centis magas sarkú cipő,

zeke, kard rendszalag, kalap) is magára vette.

A szigorú napirendhez időmérő eszközre is szükség volt,

ezért a zsebórát, illetve a faliórákat az udvari főórás beállította

. A műveletsort a közös ima zárta le.

 

XIV. Lajos megítélése ellentmondásos.

Kiterjesztette az ország határait,

de uralkodása végére elvesztette európai vezető szerepét,

felvirágoztatta a művészeteket, de semmit sem törődött népének jólétével

és hozzájárult a királyság későbbi bukásához.

Uralmának ragyogása egész Európában irigységet és utánzási vágyat keltett,

ő maga az abszolút monarchia jelképévé vált.

 

Szeretői

XIV. Lajos hírhedt volt nyílt szerelmi kalandjairól. A névtelen hősnőkön kívül több hivatalos kegyencnője is volt, akik közül némelyek komolyan befolyásolták döntéseit. A tőlük született gyermekek egy részét Lajos később törvényesítette, és hercegi családok tagjaival házasította össze őket. Szeretői közül az utolsót, Maintenon márkinőt (feleségének 1683-as elhunyta után) titokban feleségül is vette.

• Anne de Rohan-Chabot, Soubise hercegné (1641–1709),
• Catherine-Charlotte de Gramont monacói hercegné (1639–1678),
• Marie Angélique de Fontanges, sz. Marie Angélique de Scoraille de Roussille, Fontanges hercegné (1661–1681). 1679-ben egy gyermeket szült, a királynak, aki már születésekor meghalt. Fontanges hercegnő a mérgezési ügy kipattanása idején meghalt, valószínűleg megmérgezték, a gyanú Montespan márkinéra vetült.

• Louise de la Vallière, sz. Louise Françoise de La Baume Le Blanc, La Vallière és Vaujours hercegnéje (1644–1710), aki 5 gyermeket szült a királynak, de csak a két legfiatalabb érte meg a felnőtt kort, őket a király törvényesítette:

• Madame de Montespan, sz. Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart, Montespan márkiné (1640–1710), akinek a királytól való 7 gyermeke közül 4 érte meg a felnőttkort.
• Madame de Ludres, sz. Marie-Isabelle de Ludres (1647–1722),
• Mademoiselle des Oeillets, sz. Claude de Vin des Oeillets (1637 körül – 1687),
• Madame de Maintenon, sz. Françoise d’Aubigné, Maintenon márkinő (1635–1719), 1683-tól Lajos második, titkos felesége, majd özvegye.