Egy nap egy kis pillangó
látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a
pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis
lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt.
Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi
többre nem képes.
A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy
ollót és kinyitotta a selyemgubót.
A pillangó könnyen kijutott. De a
teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi
tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a
szárnyak, megnőnek, kitárulnak, és képesek lesznek elvinni a pillangó
testét, szilárdak és erősek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az
életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha
nem volt képes repülni. Amit a férfi, az ő kedvességével és
jóindulatával nem értett. Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk
nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a
pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen
repülni.
Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha
hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem
leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni, repülni.
Kommentáld!