Utunk délnek visz, a forró égöv alá. Messina útján haladunk. Az Etna kén­sárga füstfellege, mint Szicília jellegze­tessége, ott gomolyog a hegycsúcs fö­lött. Ezüst fényű sirályok csapata kíséri hajónkat. Az ég sötétkékje a víz csön­des tükre fölé terpeszkedik. Kapitányunk jókedvű volt. Az öreg ten­geri fóka az utasok egy részével ismer­tető útra indult. A kíváncsi tekintetek előtt sorra feltárultak a hajózás titkai. A társaság egyik tagja megkérdezte, hogy mire való az a rengeteg mérőszer­szám, hiszen a kormánykerék kezelése elég egyszerű lehet.

—  Kérem, próbálja meg, — szólt a kapi­tány mosolyogva, öt percig ön fog kor­mányozni. Figyelje meg jól a jelzést és az iránytűt. 176 alatt kell maradnunk. Hangoskodó utasunk boldogan áll a kor­mány mellé. Meggyőződése, hogy játszi könnyedséggel intézi majd a dolgát. A próbaidő letelt.

—   Nos, nem csináltam kitűnően? — kér­di. Az öreg csendes morgással a nyom­jelzőhöz megy és kihúzza a papírte­kercset, melyre a nyomjelek rárajzolód­tak.

—  Itt van, hasonlítsa össze az ön jeleit kormányosunk jeleivel.

—   Borzasztó, az egész csupa görbe vonal! Egyenesnek a nyoma sincs rajta.

—   Látja, még arra sem képes, hogy az irányt megtartsa. Jól néznénk ki vihar esetén.

Az egész társaság nevetett és gúnyoló­dott, hiszen a nyomjelző világosan mu­tatta a görbe utakat.

Nem hasonlít-e az életünk ilyen tengeri úthoz? Mi is ott állunk magabiztosan kormányunk mellett abban a szilárd hit­ben, hogy képesek vagyunk azt egye­nesen vezetni.

Régi, bölcs mondás:

„Az embernek minden útja igaz a maga sze­mei előtt" (Péld 21,2).

Minél tovább időzünk ebben a tévhitben, tévelygé­sünk annál inkább megrögződik, míg majd az örökkévalóságban a nagy fel­ébredés napján életutunk nyomjelzője felfedi görbe útjainkat. Isten ezeket fel­jegyzi az örökkévalóság könyvébe.

Ha egyszer megnyílnak a könyvek, maga­biztos énünk megrettenve hallja majd e szót: „A ti utaitok nem az én utaim!“

Nem volna jó mindezek után észre térni? Ne adjuk-e át a kormányt inkább Jézus­nak? Kérjük öt, mint egykor Dávid ki­rály: lásd meg, ha van-e nálam a go­noszságnak valamilyen útja“

(Zsolt 139, 24).

Jézus Krisztusra, a biztos kormá­nyosra bízd életedet.

Engedj helyet szí­vedben a Szentléleknek, hogy az egye­nes utat mindenkor megtaláljad. Ö hely­reigazít!