A Péter király ellen lázadó főurak a Szent István által megvakíttatott Vazul fiait akarták trónra emelni, akik korábban Kijevbe (Oroszországba) menekültek. András és Levente hazatérte előtt azonban egy másik elégedetlen csoport is felkelt Péter ellen. Vata, a nagyhatalmú pogány úr az új vallást tartotta minden baj okának. Katonái nemcsak a király, hanem az újonnan létrejött keresztény állam ellen támadtak.

A hazatért hercegek legyőzték Péter hadait, őt pedig megvakították, hogy alkalmatlanná tegyék az uralkodásra. Ahhoz azonban nem voltak elég erősek, hogy a pogányokat is legyőzzék. Ezért Vata híveivel kénytelenek voltak békét kötni. Ennek nagy ára volt: papok sokasága, s maga Szent Gellért is a pogányok áldozata lett.

A trónra került I. Andrásnak (1046—1060) a német uralkodó támadásával kellett szembenéznie. Ám hiába indított a császár két háborút is, az ország meghódítása nem sikerült. Második hadjáratának kudarcát a legenda szerint egy magyar vitéz, Zotmund, más néven Búvár Kund okozta, aki a német hajókat a Dunán megfúrta és elsüllyesztette.

Andrásnak a német támadások elhárítása után a trónutódlás kérdését kellett rendeznie. Ő fiának, Salamonnak szánta a koronát, ám arra öccse, Béla is igényt tartott. Hogy kipuhatolja Béla szándékát, találkozóra hívta, s felajánlotta: válasszon a hercegséget jelentő kard és a királyi korona között. Az öcsnek azonban a hívei elárulták, hogy ha a koronát választja, akkor bátyja megöleti, így kezét a kardra tette. Evvel sem ért véget a viszálykodás: Béla háborút kezdett András ellen, amit meg is nyert. A csatában elesett Andrást az általa alapított tihanyi apátságban temették el. Három évvel később Dömösön a trón építménye rádőlt Bélára és megölte.

Utóda — német segítséggel — András fia, Salamon lett. Ellene Béla fiai, Géza és László támadtak, s le is győzték. Géza rövid uralkodása után a hatalom Lászlóra, a második szent királyra szállt. Lászlónak először a német fenyegetéssel kellett leszámolnia. IV. Henrik császár Salamont akarta az uralomra visszasegíteni, akihez korábban nővérét feleségül adta. Európában ekkor folyt a pápaság és a császárság küzdelme, az invesztitúraharc. László VII. Gergely pápa pártjára állt.

Szent László (1077—1095) Salamon legyőzése után a keresztény magyar állam újjáépítésébe fogott. A háborúk miatt az országban a rend szinte teljesen felbomlott. A király ezért egymás után három törvénykönyvet adott ki. A törvények addig nem látott szigorral büntették a bűnösöket, főleg a tolvajokat. Ha egy szolga egy tyúk értékénél többet lopott el, szemét kiszúrták. Szabad ember ugyanezért halállal lakolt. A király tudta, hogy törvényei szükségesek, de kegyetlenül szigorúak. Erre utal az akkori Európa egyik legnagyobb tekintélyének, Cluny apátjának írt levelének néhány sora is: „Bűnös ember vagyok, hiszen a földi uralmat a legsúlyosabb bűnök nélkül nem lehet gyakorolni.”

László király a magyar egyház helyzetét is rendezte. Erre a pogánylázadások után nagy szükség volt. Példaképét, Istvánt és Gellértet szentté avatta. István sírjának felnyitásakor jobb kezét épen találták. A kor embere számára a test épen maradása bizonyította a halott szent voltát. Az uralkodó később szentté nyilvánított két remetét is, Andrást (más néven Zoerardot) és benedeket. Evvel a remetéket tisztelő Bizánc felé is lépést tett. Mindez VII. Gergely pápa rosszallását váltotta ki: szerinte Róma joga eldönteni, ki szent és ki nem. A pápasággal való szembefordulás azonban nem a szenttéavatások, hanem Zágráb környékének meghódítása miatt következett be. E területre a pápa is igényt tartott. Szent Lászlóhoz a magyar nép sok színes mondát fűzött. Az erdélyi Tordai hasadék az ott lakók szerint a szent király lovának patkója nyomán nyílt meg. Ismert történet az is, hogy az uralkodó a kunok betörésekor maga vette fel a harcot a támadókkal. Amikor látta, hogy egy kun vitéz egy magyar lányt elrabolt, üldözőbe vette; a lány a földre rántotta az ellenséget, majd László párviadalban győzte le. László király harci bárdját az általa alapított nagyváradi székesegyházban őrzik ma is, ahova őt eltemették.

Lászlót unokaöccse, Kálmán követte a trónon. A krónikák őt Könyves néven említik, mert — abban a korban szokatlanul — tudott olvasni. Eredetileg püspöknek szánták, így szerezhetett műveltséget. A források borzasnak, sántának, púposnak és félszeműnek mondják. Valószínűleg László daliás termete mellett tűnt ilyennek a papi, és nem vitézi pályára szánt Kálmán. Kálmán mégsem bizonyult rossz hadvezérnek. 1102-ben sikerrel hódoltatta Horvátországot.

A király uralma nem volt békés: öccse, Álmos le akarta taszítani a trónról. Kálmánnak nem volt más választása, mint harcba szállni vele. Megölni nem akarta, de alkalmatlanná tette az uralkodásra: fiával, Bélával együtt megvakíttatta.

„Amikor a pesti Duna-révhez értek Vata és cinkosai, démonoktól megszállva, rárohantak a püspökre és összes társaira, és kövekkel borították el őket. Szent Gellért püspök azonban szüntelenül a kereszt jelét hintette azokra, akik őt kövekkel árasztották el. Azok ennek láttára még jobban feldühödtek, rárohantak, […] és a kocsijából kivonszolván kétkerekű taligára ültették, és a Kelenföld hegyéről a mélybe taszították. És amikor még vergődött, lándzsával átszúrták a mellét, és azután egy kövön szétzúzták a koponyáját. Krisztus dicsőséges vértanúja így költözött át e világból az örök boldogságba. A Duna […] hét évig nem tudta a vért lemosni.” (Részlet a Képes Krónikából)