Egy keleti király hű szolgát keresett. Ezért közhírré tette, hogy napszámosokat vesz fel. Ketten jelentkeztek. Megegyezés utan a király egy kúthoz vezette őket. Megmondta feladatukat:
- Ezt, a kút mellett levő vesszőkosarat,merjétek tele vízzel. Estére visszajövök, és megnézem munkátokat - szólt a király, és magukra hagyta őket.
Egyik vödörvizet a masik utan töltötték a kosárba.
Kisvártatva megszólalt az egyik:
- Mire való ez a hiábavaló, haszontalan munka? Alig töltjük a vizet a kosárba, máris kifolyt.
- Ezért kapunk fizetést - felelt a másik -hogy mire jó ez a munka, nem a mi dolgunk. Urunk jobban tudja.
- Én nem olyan ember vagyok, aki ilyen értelmetlenségre vállalkozik - mondta az első, eldobta a vödröt és eltávozott.
A másik nyugodtan folytatta munkáját. Szorgalmasan húzta és töltötte a kosárba a vizet.
Beesteledett. Már majdnem üres volt a kút, mikor belenézett. Valami fényeset látott benne. Leeresztette a vödröt, és egy pompás gyémántgyűrűt húzott fel.
- Most már értem, hogy miért kellett kosárba töltenem a vizet - kiáltott fel - mert ha nem a kosárba öntöm, a vízzel együtt a gyürűt is kiöntöttem volna, így pedig a kosár fenekén maradt. Nem hiába dolgoztam.
De nem ez a fõ - a király e látszólag haszontalan munkával azoknak engedelmességét és hűségét vizsgálta meg, akik szolgái akartak lenni. Midőn a király visszajött, a szolga boldogan adta át a megtalált gyürűt.
- Tartsd meg magadnak - szólt a király - kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután!
Kommentáld!