Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki szívinfarktust kapott. A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta kifizetni a kórházi költségeit.

A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember kétségbeejtő helyzetét.

- Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész.

- Ki a beteg? - kérdezte a házigazda. A lelkész a fejét rázta:

- Nagyon ritkán fordul elő, hogy felfedjük a szükségben lévők nevét. Ennél az esetnél az a legnehezebb a beteg számára, hogy bevallja: támogatásra szorul.

- Ha segítek, ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam a szükségben lévő kilétét. A legnagyobb titokban fogom tartani. Egyébként ötszáz dollárt adnék, ám ha megmondják a nevét, megduplázom az összeget.

- Nem fogjuk leleplezni a személyt - ismételte meg a lelkész a fejét rázva.

- Akkor legyen kétezer dollár. Csak nem utasít vissza ekkora összeget!

- Nem élek vissza a beteg bizalmával - tartott ki továbbra is a lelkész. Kísérője nem akart hinni a fülének.

A gazdag ember mély lélegzetet vett, és azt mondta:

- Háromezer dollár!

Mielőtt még a lelkész válaszolhatott volna, kísérője könyörgőre fogta:

- De lelkész úr, háromezer dollár majdnem az egész kezelési költséget fedezné. Ő egy megbízható ember, meg fogja őrizni a titkot.

A lelkész elindult az ajtó irányába.

- Tulajdonképpen már régen el kellett volna mennem. Egy ember bizalma és becsülete nem olyan dolgok, amiket árverésre lehet bocsátani, mindegy, mennyit adnának is értük. Megyek, mert ma még másokat is meg kell látogatnom. Majd összejön ez a pénz máshol.

Mielőtt a lelkész kiment volna az ajtón, a gazdag ember könyörögni kezdett, hogy beszéljenek még négyszemközt a másik szobában. Amint egyedül voltak, a házigazda könnyekben tört ki:

- Tiszteletes úr, nemrégiben elveszítettem minden megtakarított pénzemet. Még jelképes összeggel sem tudom törleszteni a jelzáloghitelemet. Segítséget akartam kérni valakitől, de nem bírtam volna elviselni, hogy a városban mindenki megtudja, hogy csődbe jutottam.

- Most már értem - válaszolta a lelkész szelíden. - Próbára tett engem, hogy megtudja, rám bízhatja-e titkát. Gyűjteni fogok az ön részére éppúgy, mint a beteg részére. Amit elmondott nekem, az természetesen titokban fog maradni.

A két vendég elbúcsúzott a házigazdától, és elindultak a következő gyülekezeti tag házához, akit meg kellett látogatniuk.

- Nos, lelkész úr, - kérdezte a kísérő - mennyit adott?

A lelkész elmosolyodott, majd ujjával pajkosan megfenyegette barátját.

- Szégyelld magad! Tudod, hogy az ilyesmi titok.

Istenre rábízhatjuk minden gondolatunkat, minden vágyunkat, minden problémát, amivel szembe kell néznünk, minden kétségünket, és minden bűnt is, amit elkövettünk. Bízhatunk abban, hogy Ő meghallgat minket, és megtartja a szavát.

Amikor azt mondja, hogy Ő megbocsát nekünk, és elfelejti vétkeinket, azt készpénznek vehetjük. Bűneink örökre eltűntek. Isten nem tart haragot. Ő nem árul el bennünket. Isten teljes mértékben szavahihető és megbízható.

A te szavad mennyit ér? Bízhatnak benned az emberek? Legtöbbünk olyan, mint a lelkipásztor barátja. Nehéz elhinnünk, hogy valaki megtartja szavát - különösen akkor, ha nagy pénzösszeg a tét. Végső soron "a cél szentesíti az eszközt", nemde?

/forrás: Jóhír magazin/