ISTVÁN NAZYON  BOLDOG  HÁZASSÁGBAN

ÉLT  HARMINC  ÉVEN  ÁT.

Övé volt a leggyönyörűbb asszony , aki csak létezett a környezetében.Barátai nem voltak, csak haverok,mert a felesége annyira betöltötte az életét, hogy nem vágyott senki másra. A harminc hosszú éven át csak két ízben volt nézeteltérés közöttük.

Egyszer, amikor arra ment haza, hogy az asszony éppen lekevert egy hatalmas pofont az egyik havernak.Ekkor,a férfi sietős távozása után, megmagyarázta nejének, hogy tanulja ki azt a módszert,amit nagyon sok nő alkalmaz,mint egy angolna csússzon ki az éhes férfiak kezéből.Jót mulatott, amikor Éva – a felesége-rajta tanulta a módszert.Amikor sikerült elkapnia az asszonyt ,mesébe illő boldog órákat töltöttek együtt.Ezért váltotta ki az ipart,hogy állandóan otthon lehessen.Haverjai meglátogatták hébe-hóba, de olyan elutasító volt velük szemben,hogy szépen, lassan elszoktatta őket a látogatásaiktól.Most eszébe jutott,hogy egyszer Éva megkérdezte,mit szólna egy kisbabához.Olyan ökör volt,amilyen csak egy férfi lehet, nem gondolt arra, hogy ezt akkor kérdezi meg egy nő, amikor már biztos a terhességében.Meggondolatlanul kirohant a baba ellen,nem akarok álmatlan éjszakákat, kakis pelenkákat,védőnők hadát a házamban,barátnőket, akik sivalkodnak, hogy milyen édes a csúf kisbaba-kiabálta.Nem tünt fel, hogy hirtelen megbetegedett a vidéken élő anyósa,akinek ápolása-mint Éva szorgosan magyarázta – csakis egyetlen lányának feladata.A mama hosszú hónapok után meggyógyult, az asszony visszatért és azóta sem került szóba, hogy szeretne egy gyermeket.Boldogan éltek,míg meg nem haltak-ahogyan a mese mondja. Igenám, de a világ legcsodálatosabb felesége egyszer csak megbetegedett,miután István sem járt orvoshoz, fel sem tünt, hogy Éva sem megy.

Egyik reggel vitte a kávét az asszonynak a hálószobába,elborzadva látta, hogy Éva halott.

Azóta az élete megállt,tengett-lengett a nagyvilágban,mint aki nem tartozik a földi élőlények közé.Minden Évára emlékeztette,tegnap ez a tárgy volt a kezében, ezt érintette meg sokszor, itt fürdött illatos vízben, ezzel a fésüvel fésülte hullámos,gyönyörű haját,ebben a fotelban szeretett üldögélni, ezt a rózsát kényeztette.

Úgy érezte, ezt a hatalmas fájdalmat képtelen elviselni.Az sem tünt fel, hogy a temetésen megjelent egy igen szép lány, aki hatalmas koszorút hozott és nagyon sírt.Talán megvígasztalna-mondta az anyós , ha legalább lenne egy gyermeketek,aki most melletted állna. Nem kell senki-üvöltötte-csak Éva kell nekem.!

Nagy,marha egoista állat voltam és vagyok ordította az üres lakásban fel s alá futkosva.Semmit, de semmit nem adtam Évának.

Mindent csak elvettem tőle.Nem hagytam, hogy szép ruhákat,cipőket,táskákat vegyen,nem hagytam,hogy a barátnőivel cseverésszen,teljesen kisajátítottam azt hittem, ha én boldog vagyok, akkor Ő is. Nem vittem külföldre,nem vittem kiállításokra, éttermekbe, emberek közé. Igazán megérdemeltem volna ,hogy úgy vágjon pofon, ahogy a haverommal tette.Munkáját elhanyagolta,ruháit nem tartotta rendbe.Csodálkozott is, hogy eddig mindig szépen járt, most miért nem ?

Egy teljes évig nem mozdult ki a házból, ahol elszaporodtak a különféle bogarak,pókok,sőt egy egércsalád is befészkelte magát.

Már-már a szomszédok el akarták vitetni valami intézetbe,ahol gondját viselik, hisz pénze annyi volt, mint a pelyva.

Ekkor jelent meg a mentőangyal, a temetésen látott lány.Apus,mondta gyengéden , nem élhetsz így tovább.Már annyi ereje sem volt,hogy tiltakozzon az „Apus” megszólítás ellen.A lánnyal együtt tisztaság költözött a házba,vidám dallamok szóltak,finom ebédek készültek,István mindinkább magához tért,egyszercsak felfogta, hogy tiltakozása ellenére van egy lánya, aki Évával közös gyermeke.

Mérhetetlen boldogság járta át.Hisz Éva visszajött.

Ekkor óriási lelkiismeret-furdalás vette hatalmába.Önzésével eltaszította magától egyetlen gyermekét.

Bocsánatért esedezett,kárpótolni akarta lányát minden mellőzöttségért, a lány azonban vidáman felkacagott.Nem szenvedtem semmiben hiányt-mondta- emlékszel, hogy sűrűn voltam nálad, mint rokongyerek,igazán jó volt veled .Mostanában azért nem láttál pár évig,mert külföldön szereztem diplomát a te jóvoltodból.

Mondhatnánk,hogy jól végződött a történet, ha István lelkiismerete megnyugodott volna. Végül is elemésztette a bánat,hogy önzésével mindent tönkretett maga körül, miközben elájult az önbecsüléstől,amivel – úgy hitte-rendelkezett.