A türelmes alázat, vagy az alázatos türelem. Jaj, de hiánycikk! Mindkettő. Nagyon nehéz az alázat, a visszalépés, a hátralépés, a türelmes várakozás. Milyen ingerültek tudunk lenni például egy üzlet pénztáránál, ha valaki elébünk tolakszik! Felmordulunk, vagy ha nem, akkor összeszorul a gyomrunk és csúnyákat gondolunk magunkban róla. Pedig talán öreg, beteg, vagy gyermeke várja, nekünk meg csak fél perccel kell tovább állni. 

Egyszer kórházban feküdtem s ha valahol ráérünk, hát ott mindenki ráér. Még ma is emlékszem, a laboratórium előtti padon ülve micsoda veszekedés volt, mert valaki soron kívül ment be vérvételre, pedig semmi dolgunk nem volt, csak ülni és várni és gyógyulni. Se alázat, se türelem és tőlünk MÉGIS ezt kéri a Gazdánk. 

Gondoljunk csak a példázatnak arra a csodálatos jelenetére, hogy a gazda, amikor elveti a magot, nyugodtan lefekszik és vár. Másnap hiába ment volna ki, a föld úgy volt, ahogy ő elboronálta. Talán egy hét múlva is hiába ment ki, akkor is olyan volt. De ő lefeküdt és várt. Nyugodtan, alázatosan és minden idegeskedés nélkül. Alázatos türelemmel. S amikor sarjadt a zöld vetés, akkor nem azt mondta, hogy óh, ez még zöld, hanem azt, hogy már zöld! 

Ehhez kell türelem és alázat, hogy például amikor a gyermekünk nagy-nagy zöldségeket csinál, akkor azt tudjuk mondani, hogy: óh, még zöld, illetve már zöld! De ebből a zöldből egyszer kalász terem! S ha Isten akarja, be is érik. Lehet, hogy mi nem érjük meg. 

Hányszor hallottam őszülő fejű, valamikori gyermekektől: Óh, hányszor beszélt az édesanyám vagy édesapám nekem Jézusról, és én hallgattam, mert úgy illett; vagy talán azt mondtam, hogy papa ne prédikálj, vagy mama ne lelkizz! Bár élnének, úgy szeretném nekik megmondani, hogy már én is olvasom az evangéliumot és nekem is van bibliám! Akkor még nagyon zöld voltam, de látja, megfehéredtem és beért a vetés. 

Igen, először van a vetés, azután kicsi zöld, de az nem fű, az már a majdani gabona, azután kalász, azután termés. Azután, azután, azután! És Jézus azt mondja, hogy így igaz: más a vető és más az arató. Lehet, hogy én már nem érem meg a sok éven át vetett mag beérését valakinek a szívében: az mégis beérik és mégis megtermi majd a harminc-hatvan-százannyit. Mert mi csak vetünk, ez a mi dolgunk, a beérlelés az az Ő dolga: jöjjenek bár háborúk vagy tankcsaták, ez az élet, illetve Isten országának, Isten királyi uralmának, rendjének törvénye.