I. András király kemény kézzel teremtett rendet az országban, a pogányságot megtörte, Szent István király igazságos törvényeit helyreállította. Keményen fogta az ország gyeplőjét, és bátran szembeszállt a császárral is. Ekkor a német császár hadat kiáltott, és sok megrakott szekérrel, hadigépekkel, a Dunán meg hajókkal Magyarországot megtámadta. Lovassága már Székesfehérvár táján pusztított, hajói pedig Gebhard püspök parancsnoksága alatt veszedelmesen közeledtek. Amikor András király és Béla herceg ezt meghallották, a búzakereszteket és a szénaboglyákat mind felégették, és az egész lakosságnak megparancsolták, hogy nyájaival együtt költözzön el arról a földről, amerre a császár útja vezet. Ezért aztán a német császár, amikor Magyarországra benyomult, felégetett tájakra érkezett, sem a katonáknak, sem a lovaknak ennivalót sehol sem találhatott. Azt sem tudta, hogy a hajók merre járnak, ezért azokról sem kaphatott segítséget. A császár átkelt az erdőkön, elérkezett a badacsonyi hegyekhez, de a sereg nagy hiányt szenvedett mindenben, amíg ott elvonult. Eközben Gebhard püspök a hajóhaddal Győrbe érkezett, és innen levelet küldött Henrik császárnak. A levélben megkérdezte, hol várjon a császárra. De Gebhard püspök küldöncét András király kóborlói elfogták, és a király elé vezették.

Amikor Miklós püspök tolmácsolásából a levél értelmét felfogták, ravaszul válaszlevelet írtak a császár nevében, és ezt a levelet egy német parasztemberrel elküldték a püspöknek. A levélben ez állott: “Tudd meg, kiváló Gebhard püspök, hogy sürgősen vissza kell térnem Németországba, mert a birodalmat megszállta az ellenség. Ezért a hajókat rontsd el, és siess utánunk Regensburgba, mert Magyarországon már te sem vagy biztonságban."

Amikor a püspök a levelet megértette, nagy sietséggel Németországba menekült. A császár ezalatt hiába várta, hogy a hajókról élelmiszert kapjon, pedig a sereget már éhínség fenyegette. Ezenfelül a besenyők és a magyarok éjszakáról éjszakára minden módon zaklatták a németeket. Mérgezett nyíllal lőttek rájuk, és pányvával fogdosták el azokat, akik a sátrak között járkáltak. A németek annyira féltek a nyilak záporától, hogy gödröt ástak a földbe, oda bebújtak, és még pajzsukat is fejük fölé tartották. Bizony elmondhatták, hogy az élők és a holtak ugyanabban a sírban feküsznek. Mert abban a sírban, amelyet nappal a halottnak ástak, éjszakára élő feküdt, és amit éjszaka élőnek ástak, abban nappalra már halott pihent. Amikor a császár belátta, hogy helyzete reménytelen, követeket küldött András királyhoz és Béla herceghez, és békét kért tőlük. Megígérte nekik, hogy ha sértetlenül hazamehet, és eleséget kaphat az éhségtől elgyötört sereg számára, soha András királyt és utódait sem tettel, sem szóval meg nem bántja. Azt is szentül megígérte, hogy Zsófia nevű lányát András király fiához, Salamonhoz adja feleségül, pedig már elígérte régebben a francia király fiának. András király és a herceg nem akarták a civódás magvát elhinteni, ezért békét kötöttek a császárral. Ezután a király, a magyar királyok szokásos bőkezűségével, ötven óriási vizát küldött a császárnak. Küldött ezenfelül kétezer szalonnát, ezer hatalmas ökröt, több kenyeret, mint amennyit elbírtak, és még hozzá juhot, szarvasmarhát meg bort hatalmas bőséggel.

A kiéhezett németek olyan falánk módon, olyan mohón vetették magukat az ételre, hogy sokan holtra ették magukat. Mások az ital vedelésétől pusztultak el. A többiek a magyarok kegyelméből a halál torkából megszabadultak. Ezek minden felszerelésüket elhagyták: a sátrat, a pajzsot, a vértet elhajigálták, és úgy elfutottak Németországba, hogy hátra se néztek. Azt a helyet, ahol a németek pajzsukat, vértjüket elhajítva megfutamodtak, mind a mai napig Vértes hegységnek nevezik.