Az apa fiához imígyen beszéle,

Egy erszény pénzt adván ennek a kezébe -

A huszadik évet, fiam, ma betöltöd!

Illő lesz, hogy váltsd fel azt, ki vén s törődött.

De annak az eszén nem sok ember indúl,

Aki falujának határán se ment túl;

Eredj a világba! láss, hallj és tapasztalj!

Keresd: hol mi jó van, tapogasd: mi a baj?

A fiú megszokván, hogy nem ő határoz:

Elment s nagy sokára tért vissza a házhoz,

Hol a fáradságtól magát kinyugodván,

Igy szólt apja hozzá: ,Nos, hát édes szolgám!

Mire a jó Istent éjjel nappal kértem,

Im visszavezérelt kivánt egészségben!

Hadd halljam hát, hogy mit láttál a világban...?'

Biz én édes apám, ott sok mindent láttam.

Hegyet, síkot s folyót, mely nagy habbal omlott,

Fényes, büszke várost, épületet s tornyot;

Annyi nép- s vidéknek erkölcsét, szokását, -

De három községnek mégse láttam mását!

Ezek közt legelső volt Imádságfalva;

Csudáltam, mért van ott minden úgy kihalva...

Mig másutt sürögve, zajjal, seregestűl,

A nép munkálkodni hazulról kipezsdűl.

Itt a dolgozásról végképen lemondtak,

Szólván: semmi haszna földi szorgalomnak!

Gondolunk s nézünk az égi madarakra:

Mily szépen megélnek, nem vetve s aratva!

Ugy cselekszünk, mint a parancsolat szól:

Mért szorgoskodnátok a holnapi napról?!

A zsidók is nyertek mannát, el se vesztek...

- S várnak a próféta hollójára veszteg.

Olvassák az írást, néznek a betűre,

Ebbe vannak némán s mélyen elmerűlve;

Avvagy áhitattal meghajolva földig,

A napot s az éjet imádsággal töltik.

Majd e jámbor hívek közűl elsietvén,

Más helységbe értem még azon nap estvén;

Munkásnak nevezték, - nem hívhatni jobban,

Mert nincsen hiány ott munkában, dologban.

Versenyez kicsiny, nagy, - fejök szinte szédűl; -

Csak panasz, sovárgás hallik a beszédbűl;

Az idő beh nyargal...! a nap egy arasznyi...!

Ennyi, annyi munkát kell holnapra hagyni!

Monda egyszer, aki vala legsovárabb:

Mily idő-vesztés e sok ünnep, vasárnap!

Még ez okra lészünk éhezők és pőrék...

Hátha eltörölnők! - és el is törőlték.

Csukva áll a templom, berozsdált a zára,

Egy lélek se vágy az igének szavára;

Néha meg-megkondúl a harang magától...

S csaknem megijednek szokatlan szavától.

Iskolába menni, adni nem szeretnek...

Sok dolga s haszna van a kicsiny kezeknek!

Munka náluk a fő s minden; - és valóban

Szinte úsznak a kincs- és más földi jóban.

Hogy a harmadiknak utcájára léptem,

Görnyedő vén ember jőve szembe vélem;

Csudálkozva láttam, hogy folyvást süvegel...

Oh édes agg apám, mi dolog?... tegye fel!

Unszoltam sokáig, kértem is: hiába!

Később jöttem aztán mindennek nyomában;

Uj szokást követnek: itten aki vén lesz,

Semmi jussa többé a becsültetéshez.

Helye nincs a házban, kívül is elhálhat,

Nem számára tesznek az asztalra tálat.

Várjon sort, - az ifjú települve mellé:

Emennek jár a hús, - amannak jut a lé.

Ifjak látnak törvényt, ezek ott a bírák,

Kik a büntetést a vétkezőkre irják;

S minden ügy kezökben gyorsan folyva dől el,

Mig nagy lassúság jár a hajlott idővel.

Nem uralkodhatik ifjon kívül más ott,

Vén embertől soha nem kérnek tanácsot;

És ha Újmezőn a dolgokat tekintem:

Apám, mondhatom, hogy jól megy ottan minden!-

Az öreg figyelve hallgatott minden szót,

És se jót, se roszat a beszédre nem szólt;

Hanem később, midőn már évek folyának,

Felhozá a három községet fiának:

,Bizony én szivemnek teljesítnéd vágyát:

Ha ama helyeket még egyszer bejárnád,

Azért is, mert akkor valamit feledtél!

Megtudod majd, hogy mit? - azon embereknél.'

A fiu, mivel szent volt e vágy előtte,

Gyorsan elment s megjött, - nem sok időt tölte;

,Hát a három község? szólj csak, alig várom...'

-;Biz, apám, elpusztult végkép mind a három!

Népe meghasonlék, kiholt, szerteszéledt...

Elsöpré valamely rettentő itélet;

Szén, kő és tapasz van helyén a bozótban,

- El se hozhatám igy, amért küldve voltam!

,El, elhoztad, kincset hoztál, ime lássad

Az a bölcseség, mit a tapasztalás ad!

Jaj a népnek, melyben utolsók a vének,

S gyermekek állnak fel birónak, vezérnek!

Szorgalom s imádság külön-külön meddő,

S boldogságot, áldást hoz együtt a kettő;

Ezen függjön mindig az ember figyelme:

Tisztes munka, jó rend s az Úrnak félelme!' ÁMEN

Tompa Mihály verse