"Te pedig, amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb,
hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami
titokban történik, megfizet neked" (Mt 6,3-4).
Nem azoknak szól ez az ígéret, akik azért adakoznak a szegényeknek,
hogy lássák az emberek cselekedetüket, mert ezek így egyszer már
megkapták jutalmukat, ezért nem számíthatnak rá, hogy még egyszer
kapjanak valamit.
Tartsuk titokban, ha jótékonykodunk, titokban, még önmagunk előtt
is. Egészen természetesen adjunk, annyiszor és annyit, amennyit csak a
szükség kíván, de azután eppúgy ne törődjünk vele, mint azzal, hogy mit
is ebédeltünk. Adjunk, de eszünkbe ne jusson önmagunkról azt gondolni:
"milyen nagylelkű voltam!" Hagyjuk a dolgot Istenre, aki mindent lát,
mindent megjegyez és mindent megjutalmaz.
Áldott az az ember, aki titokban cselekszi a jót: különleges örömet nyer ennek fejében. Olyan ez, mint a csendben elfogyasztott kenyér, amely ízletesebb, mint akirályok lakomája. Hogyan lehetne részem ebben az ízletes eledelben még ma? Úgy, ha kiárad lelkemből a jóság.
Ma itt és majd odaát maga az Úr gondoskodik a titokban adakozók
jutalmáról. Ő tudja, hogy hogyan és mikor jutalmazzon, és jutalma a
legjobb lesz. Ezen ígéret igazi jelentőségét azonban az
örökkévalóságban fogjuk majd teljességgel meglátni.
Kommentáld!